Botanikus kert az erdő mélyén: Az Agostyáni arborétum és Baj kálváriája Túra

A Botanikus kert az erdő mélyén: Az Agostyáni arborétum és Baj kálváriája Túra hossza 8 Km. Az útvonal szintemelkedése 215 m, szintideje 5 Óra, nehézsége Könnyű. Az útvonal Magyarország területén található.
Hirdetés

 

Hogy micsoda? Kinek a kálváriája baj? Szerencsére semmilyen rossz dologról nem fogok írni, sőt egy kifejezetten szép útról kaphatsz információt, nevezetesen Baj község kálvária útjáról és az Agostyáni arborétum szépségeiről. Ha meggyőztelek, akkor indulhatunk is.
 


Agostyáni arborétum, Baji kálvária a Gerecsében

1. Ez a túra két részre is bontható, mégis most egyben szeretném közkincsé tenni, hiszen ha egyszer már elutazunk erre a vidékre, érdemes mindkét látványosságot bejárni. Az Agostyáni arborétum megközelíthető kocsival is és busszal is, ha csak egy rövid sétát szeretnél tenni egy gyönyörű helyen, nézelődni a tavak partján árnyas fák között. Ha viszont egybekötöd a túrát a kálváriával, akkor mindenképpen busszal ajánlom az utazást. A tatai buszállomáson parkolj le, és busszal utazz fel az arborétumhoz. A túra végén Bajról szintén busszal visszajuthatsz Tatára.
 

 

A nagy tó partján az arborétumban Forrás: (c) Nyáry Tamás
​A nagy tó partján az arborétumban
Kép forrása: (c) Nyáry Tamás


Galériáért katt a képre!

 

 

 

 

 

2. Az arborétum teljes sétaköre bejárható körülbelül másfél óra alatt, de ha szemügyre szeretnénk venni minden táblát, és esetleg még üldögélnénk is egy kicsit a pihenőpadok valamelyikén, akkor 2 óra biztos kell a sétára. Az arborétum május 1 és október 31 között van nyitva hétköznap 9 és 16 óra között, hétvégén és ünnepnapokon 10 órától 17 óráig. Zárás előtt 1 órával már nem adnak ki belépőt, ezt kalkuláld bele az ide érkezésbe. 

3. A kert körbejárása után a műúton kell felfelé elindulnunk, de szerencsére nem lesz sok aszfalt gyaloglás. 870 méter megtétele után elérjük a sárga kereszt jelzést, amely jobb kéz felé bekanyarodik az erdőbe és egy széles szorgalmi erdészeti úton indul nyugat felé. Nagy farakások jelzik az út mentén, hogy itt erdészeti munka folyik. Szerencsére az út nincs szétjárva a munkagépekkel, jól járható, és nem is volt nagyon sáros.
 

 

A sárga kereszt jelzés az arborétum felett Forrás: (c) Nyáry Tamás
​A sárga kereszt jelzés az arborétum felett
Kép forrása: (c) Nyáry Tamás

Galériáért katt a képre!
 

 

4. Ezt az utat követjük 900 méteren át, majd egy elágazáshoz érünk, ahol a jelzés élesen jobbra a hegy felé kanyarodik. Felfelé haladva nagyjából ugyanaz az útminőség folytatódik csak emelkedőbe vált. Rövidesen megérkezünk a Kereszt-hát magaslatra, ahol a Szent Péter plébániatemplom maradványai állnak.
 

 

A Szent Péter plébániatemplom maradványai Forrás: (c) Nyáry Tamás
​A Szent Péter plébániatemplom maradványai
Kép forrása: (c) Nyáry Tamás

Galériáért katt a képre!
 

 

5. Kényelmes pihenőpadok és asztalok is vannak itt, így kipihenhetjük az emelkedő fáradalmait és megehetjük a hozott szendvicseket. A templom a XIII. században épült, eredetileg 10 méter magas volt. A török háborúk folyamán rombolták le. Száz méter sétával ugyanitt megtaláljuk a Baji kálvária csúcsát jelentő feszületeket is. 

6. Innen a túránk már lefelé halad, gyönyörű erdei környezetben változatos helyszíneken találjuk meg a stációkat az út mentén, Hol a sűrűben, hol egy szép réten, vagy sziklák szomszédságában. Egy biztos, hogy nem egy szokványos kálváriáról van szó, majd 2 km hosszan nyúlik el az állomások sora és igazán vadregényes útvonalon helyezkednek el.

 

Erdei állomás Forrás: (c) Nyáry Tamás
​Erdei állomás
Kép forrása: (c) Nyáry Tamás

Galériáért katt a képre!
 

 

7. Ha éppen olyan időt választunk a túrára, amikor kevesen járják az erdőt, nagyon könnyen összefuthatunk állatokkal is, nekem is volt szerencsém néhányhoz itt a felső régióban. A lefelé út a sárga csík jelzésen halad, és eléggé eltéveszthetetlen, jól járható. A völgybe leereszkedve mér csak erdőben vezet, a rétek eltűnnek, és egy méretes árok is elindul, ami aztán több méter mélyre hasad, itt köveken lépdelve óvatosan kell közlekedni. 

8. A kálvária alsó végén lévő emlékhelytől párszáz méter megtétele után kiérkezünk a faluba, és elérjük a buszmegállót is, ahonnan vissza tudunk utazni Tatára.
 

 

Baj panorámája Forrás: (c) Nyáry Tamás
Baj panorámája
Kép forrása: (c) Nyáry Tamás

Galériáért katt a képre!

 

 

Utazásunkban támogatott a Suzuki SX4 S-Cross modell:

 

Suzuki SX4 S-Cross Forrás: (c) Nyáry Tamás
Suzuki SX4 S-Cross
Kép forrása: (c) Nyáry Tamás

 

 

Soron következő projektünk, a teljes Gerecse hegység bejárása volt, melyet sikerült úgy összehangolni, hogy 5 napon keresztül megszakítás nélkül kint lehettem a terepen. Ez már félig a mennyország, az pedig, hogy eközben az esők is elkerültek, az maga volt a csoda. Az utazást eredetileg tömegközlekedéssel terveztem megvalósítani, így igazi praktikum volt, hogy a Suzuki jóvoltából egy ezüst színű SX4 S-Cross modelt kaptam segítségül. 

Nem csak a közlekedést könnyítette meg, de még az előre tervezett útvonalaimat is sikerült egy kicsit optimalizálni, ezáltal időben rövidíteni, így látványban is több férhetett bele ebbe a néhány napba. . 


Így történt ez az Agostyáni arborétum megközelítésével is, nagyon kényelmes volt odamenni, és egyeztetni a nyitva tartást, mivel kiderült, hogy a zárás előtt egy órával már nem adnak ki jegyet, gyalog nem értem volna oda, a tömegközlekedés pedig nem tette lehetővé az azonnali megközelítést. A nyitva tartás előzetes egyeztetése után optimálisan tudtam megközelíteni a helyszínt, és a legbiztosabban megtervezni az időpontokat, hogy minden beleférjen gyalogosan is. A túra után pedig a legnagyobb öröm volt a kényelmes autóba beülve elutazni a szálláshelyre a buszon utazás helyett, az USB csatlakozóról tölteni a túra során intenzíven használt, lemerült telefont, illetve az átlagosnál nagyobb testmagasságom révén az se, volt elhanyagolható, hogy a belső tér tágas kivitele jóvoltából nem kellett behajtogatnom magam az ülésbe, kényelmesen elfértem. 

 

Forrás: Nyáry Tamás, azaz az Ügyeletes Nagy Fehér Jelvényes Túravezető Pajtás.... szükségszerű rövidítésben csak egyszerűen Nagyfehér az Equinox Trekking Club nagyvezíre. Kedvence minden, amire fel lehet mászni. Domb, hegy, ferrata, csak a végén legyen kilátás. További túrái: www.trekk.hu

Hirdetés