Korlátozásbiztos túrák

Korlátozásbiztos túrák

Nyáry Tamás
Nyáry Tamás
2020/04/13
Hova menjek kirándulni, túrázni, ha a közkedvelt helyeket bezárták?
Hirdetés
Egészen érthető dolog, hogy a kijárási korlátozások miatt bezártság érzetünk támad a szép tavaszi időben.

Ennél már pedig csak az érthetőbb, hogy a közkedvelt kiránduló helyek elég hamar megtelnek, és ezzel a túrázók nagy mértékben veszélyeztetik a környéken élők egészségét és nyugalmát. 

Amint az látszik, sok helyen emiatt korlátozásokat vezettek be az érintett települések polgármesterei, sőt eléggé látható az is, hogy ezek az intézkedések nem csak a húsvéti hétvégéről fognak szólni, hanem sajnos a következő hétvégéken is előfordulhatnak, amíg nem kezdik el feloldani a járvány miatti korlátozásokat. De mit tehet ilyenkor az ember - hiszen a sportolás és természetjárás még nem tilos - ha betartva minden óvintézkedést és közösségi távolságtartást mégis kimerészkedne valahová a zöldbe?

Olyan helyeket kell keresni, amik még nem annyira felkapottak, kevesebben ismerik, így nem kell számítani zsúfoltságra. 

A legjobbak ilyenkor azok a területek lennének, ahol erdészeti utak vannak csak, de nincsenek turista jelzések, hiszen akkor ott biztosan nem találkozunk más túrázókkal, viszont ez két problémát is felvet. Az egyik, hogy igen jól kell tudnunk tájékozódni, hogy ne tévedjünk el, a másik pedig, hogy nem tudjuk, ezek nem magánterületek-e és nincsenek életben esetleg más erdőlátogatási korlátozások?

Az arany középút mégiscsak az, hogy olyan túraútvonalakat keresünk, amelyek kevésbé látogatottak, így a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad. Ehhez válogattam össze néhány túraútvonalat, kirándulóhelyszínt, amelyek a tapasztalatok alapján belelóg ebbe a kategóriába. Persze ezek sincsenek kőbe vésve, itt is ugyanúgy találkozhatunk más túrázókkal, vagy ütközhetünk lezárásokba a települések környékén, mindenképpen tájékozódjunk a körülményekről, mielőtt elindulunk.

A Vértes rejtett kolostorai és várromjai

A Vértes keleti oldala Oroszlány környékén a felhagyott és és még működő ipari létesítmények miatt nem annyira népszerű környék. De ha eljutunk az erdőszélre, onnan már van sok szép látványosság, amit érdemes felkeresni. Ilyen a Dobai-tó, a Vértesszentkereszti kolostor romja és a Gerencsér vár maradványa is. Ebből is érdemes körtúrát csinálni.
https://www.mozgasvilag.hu/turazas/turautak/a-vertes-rejtett-kolostorai-es-varromjai  

Vérteskert rejtett tanösvénye a Csuka-tóhoz

Ha kikerüljük a vadászház környékét, és például Pusztavámtól északra az országútról egy jelzetlen erdészeti úton közelítjük meg a tanösvényt, akkor ez egy igen kalandos kör lehet. A leírásból kiderül, hogy csak részben készült ez az ösvény, így talán ez a legbiztosabb útvonal arra hogy ne találkozzunk másokkal, ha csak ezen cikk nyomán nem kapnak sokan kedvet a felfedezésre. A letölthető gpx itt is sokat segít, mert jelzés az nagyon kevés van. Kalandra fel.
https://www.mozgasvilag.hu/turazas/turautak/verteskert-rejtett-tanosvenye-a-csuka-tohoz 

A Litéri boróka ligetek varázsa

Litér már az igen felkapott Balaton-felvidék pereme, de talán ez a szeglet még nem annyira ismert, egy próbát megér, látogassuk meg a boróka ligeteket.A leírásben szereplő Malom-völgyi pihenő már a frekventált zónában van, így azt a részt jobb elkerülni, előtte érdemes visszafordulni.Kellemes körtúrát tehetünk, és esetleg bele lehet építeni a Szentkirályszabadja feletti Ember-sziklát is.
https://www.mozgasvilag.hu/turazas/turautak/a-literi-boroka-ligetek-varazsa 

Ezek a tippek csak feltételes lehetőségek, nagyon fontos, hogy betartsuk a szabályokat és a rendelkezéseket. Biztonságos időtöltést kívánok mindenkinek a természetben.

Csuka-tó

Hirdetés