Csúszik a külföldi síterepek nyitása Hír

Csúszik a külföldi síterepek nyitása Hír

Pintér László
Pintér László
2021/01/13
Novemberben még abban reménykedtünk, hogy majd karácsonykor. A síterepek nyitása aztán tolódott januárra, most pedig ott tartunk, hogy február előtt nem valószínű, hogy beindulhat a nemzetközi síturizmus.
Hirdetés
Néhány ország kivételével továbbra sem utazhatunk síelni külföldre, és az elérhető országok többsége is inkább csak elméletben jelent opciót. A helyzet decemberhez képest nemhogy javult volna, hanem inkább romlott. Az új vírusmutáció megjelenésével pedig még nagyobb lett a bizonytalanság.

Eljött a január, mi pedig tűkön ülve várjuk, hogy a magyarok körében is kedvelt, népszerű alpesi és szomszédos országok megnyissák határaikat a külföldi síelők előtt. Erre azonban továbbra is várni kell, sőt, van, ahol szigorítottak. Optimizmusunk töretlen, ahogy a ti információéhségetek is, így jöjjön az aktuális "hova (nem) mehetünk síelni?"-körképünk!

A kiinduló helyzet továbbra is az, hogy bárhová is merészkedünk a határainkon kívül, visszafelé tíz nap kötelező karantén a jutalom, amelyet kiválthatunk két, 5 napon belül, legalább 48 óra különbséggel elvégzett, negatív eredménnyel zárult SARS-CoV-2 PCR teszttel. Az első tesztet még hazaindulás előtt, külföldön is elvégeztethetjük, amennyiben schengeni országról van szó. Aki az elmúlt hat hónapban már igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, arra a karanténkötelezettség nem vonatkozik. Az egyéb kivételeket jelen cikk keretei között nem tárgyaljuk, hiszen a síelésről, mint turisztikai jellegű tevékenységről beszélünk.

Síszezon a koronavírus árnyékában-1
A maszk egészen biztos, hogy kötelező lesz
Síszezon a koronavírus árnyékában-1
Forrás: Mozgásvilág

Jelenleg nagyon kevés olyan ország van, ami reális cél lehet síelés szempontjából. Vagy a síterepek vannak zárva, vagy a külföldiek beutazása erősen korlátozott. Az alpesi országok közül még mindig a méregdrága Svájc az egyetlen opció. A szomszédos és balkáni országok közül Montenegróba, Romániába és Bulgáriába lehet korlátozásmentesen beutazni.

Alpok

Svájc

Svájcba továbbra is korlátozás nélkül lehet Magyarországról beutazni. Ez alól utoljára december első hete volt kivétel, de akkor is csak pár napig voltunk a veszélyeztetett országok közé sorolva (éppen előző cikkünk születése idején). A beutazási korlátozásokban érintett országok aktuális, rendszeresen frissülő listája egyébként érhető el.

Az ország szinte össze sípályája üzemel, még ha kapacitáskorlátozással is. Apró szépséghiba, hogy az összes vendéglátóhelyet központilag bezáratták, így melegedni, innivalóhoz vagy ételhez jutni a hegyen nem lehet. A helyzet kantononként eltérő, így mindenképpen a választott síterepnél érdemes direktben érdeklődni. Az országos lockdown 22-éig tart, de a nemzetközi járványhelyzet alakulását látva aligha enyhítenek jelentősen. A koronavírus új mutációjának megjelenése miatt nem lenne meglepő, ha a síelés vagy a beutazás feltételein a közeljövőben inkább szigorítanának.

Ausztria

A magyarok által leginkább várt és figyelt célország. Sajnos a legfrissebb hírek nem éppen kedvezőek. Az országba turisztikai céllal továbbra sem lehet beutazni. A január 18-ára tervezett turisztikai nyitást első körben január 24-re tolták, de már most lebegtetik, hogy a lockdown további hosszabbítására lenne szükség. Erről a napokban születhet döntés. Nem túl biztató, hogy az egészségügyi miniszter, Rudolf Anschober szerint a megjelent új vírusmutáció miatt, amely jóval agresszívabban terjed, az eddigi legnehezebb időszak vár ránk, ahogyan ő fogalmaz, egészen húsvétig. Az sem túl megnyugtató, hogy a döntéseik meghozatalakor irányadónak tekintik a németországi lépéseket, amelyek egyelőre a szigorítás felé haladnak, nem az enyhítés irányába.

Frissítés 2021. 01. 17.
Az osztrák kormány ma bejelentette a korlátozások meghosszabbítását február 8-ig. Egyes intézkedéseken szigorítanak. Ami számunkra fontos, hogy a vendéglátó- és szállodaipari szolgáltatók február végéig biztosan nem nyithatnak ki. Február közepén vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy márciusban lehetséges-e a nyitás. Ezzel gyakorlatilag befellegzett az idei téli szezonnak.

Ausztriában december 24-e óta engedélyezett a síterepeknek a nyitva tartás, amellyel az ünnepek alatt még nem minden síterep élt. A kabinos felvonókon azóta kötelezővé tették az FFP2-es maszk használatát, ami sok helyen nehezítette az üzletmenetet, bár sokak számára nem jelentett teljesíthetetlen feltételt. Nem minden terep számára gazdaságos az üzemelés, így január 18-tól több kisebb síterep áll át hétvégi üzemre (Galtür, Rauris, Venet, Lofer, Riffels, Fendels ). Egyes terepeken a működő liftek számát csökkentik (Serfaus-Fiss-Ladis, Zauchensee), máshol rövidítik a nyitvatartási időt (Katschberg).

Ankogel-Mallnitz és Mölltal például már karácsonykor bezárt, az alacsony kihasználtság miatt. Minél magasabban fekszik egy síterep, annál nagyobb igény van ugyanis a síelők részéről, hogy legalább egy meleg teát tudjanak inni, a hütték nagy része azonban zárva tart, mert csak elvitelre szolgálhatnak ki. Gerlitzenen például a 14 hüttéből 4 van csak nyitva.

A fővároshoz közeli, sokak számára elérhető síterepeket, mint pl. Semmering, megrohamozták. Más helyeken is aggodalommal figyelték a tömegek érkezését a hatóságok. Többfelé voltak fennakadások, dugók, parkolási nehézségek a síterepeken, tömörülés a lifteknél. Mindezt úgy, hogy a rendelkezés szerint külföldiek nem mehetnek az országba síelni. Nyomatékosan felhívták a síterep üzemeltetők figyelmét, hogy tartassák be a higiéniai előírásokat, különben akár bezárás is lehet a vége. Akadtak ugyanis "fekete bárányok", ahol az üzleti érdekek miatt szemet hunytak pl. az FFP2-es maszkviselési kötelezettség felett. Ezt a rendőrség bevonásával ellenőrzik.

Az osztrák turisztikai szereplők komoly aggodalmukat fejezték ki a lockdown esetleges hosszabbítása miatt. Véleményük szerint, ha a január 24-i határidőt tovább tolják, akkor a szezont már nem lehet megmenteni. Főleg akkor, ha Merkel német kancellár asszony jóslata az áprilisig tartó korlátozásokra beválik. A német turisták nélkül ugyanis a salzburgi, tiroli és vorarlbergi szállodáknak gyakorlatilag nem éri meg kinyitni, akkor sem, ha tehetik. Ebben a három tartományban egy átlagos szezonban a vendégek fele német.

Síszezon a koronavírus árnyékában-2
Maximum kartonMícsekkel ölelkezhetünk (idén is)
Síszezon a koronavírus árnyékában-2
Forrás: Mozgásvilág
Január 15-től egyébként kötelező előzetes online regisztrációt vezetnek be az Ausztriába belépni kívánók számára. Az angol és német nyelvű regisztrációs űrlap ezen a linken érhető el.

Szlovénia

Egyelőre felejtős. Szigorú korlátozások vannak érvényben. A sífelvonókat 2021. január 9-től kizárólag a kutató-mentő alakulatok és a szlovén minisztériumi engedéllyel rendelkező hivatásos sportolók és edzőik vehetik igénybe. Ezek után már mellékes információ, hogy Magyarországról történő beutazás esetén a 10 napos karanténkötelezettséget a határon bemutatott, 48 óránál nem régebbi negatív PCR teszttel lehet kiváltani.

Németország

Február előtt nem várható nyitás, sőt, jelenleg az érvényben lévő korlátozások szigorítását tervezik. A síterepek zárva vannak. Angela Merkel kancellár asszony egy minapi nyilatkozata alapján úgy számol, hogy április elejéig kénytelenek lesznek a korlátozásokat fenntartani. Ez természetesen még nem egy hivatalos közlemény, de ez alapján nagyjából sejthető, hogy mire lehet számítani. Ennek pedig súlyos következményei lehetnek az alpesi síszezonra, leginkább Ausztriára nézve.

Olaszország

Sokan fellelkesültek a hír hallatán, hogy január 18-án újra nyithatnak a síterepek, főként, mivel egy 48 óránál nem régebbi negatív koronavírus teszttel és egy kötelező nyilatkozat kitöltésével (Ausztriához képest legalábbis mindenképpen) relatíve egyszerűen lehet az országba beutazni. Az utóbbi két napban a kormányegyeztetésekről kiszivárgott hírek szerint azonban Roberto Speranza egészségügyi miniszter erősen lehűtötte a lelkesedést. Mivel a fertőzésszámok továbbra sem alakulnak kedvezően, nem igazán látja létjogosultságát annak, hogy a síterepeket kinyissák, amikor az iskolákat még zárva kell tartani. A síturizmusban érdekelt szereplők egyre kétségbeesetten kérik a síterepek nyitását, hogy ne menjen teljesen tönkre a turisztikai és a hozzá kötődő kiskereskedelmi szektor. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a sípályák nyitásával együtt sem oldanák fel azonnal a régiók közötti szabad utazást, a helyiek pedig sok helyen nem tartják el a síterepeket.

Franciaország

Jean Castex francia miniszterelnök a minap jelentette be, hogy január 31-ig biztosan nem engedélyezik a síterepek nyitását. A túrasízők számára azonban jó hír, hogy az országba be lehet utazni korlátozás nélkül. A belépéskor egy ún. "becsületbeli nyilatkozatot" kell csak tenni, hogy nem rendelkeznek a koronavírus tüneteivel.

Szomszédos országok, Balkán

Szlovákia

Minden síterepet bezárattak, előzetesen január 24-ig. Turisztikai céllal . Rendkívül szigorú kijárási korlátozások vannak érvényben, egyéni sportolás is csak a járáson (Pozson és Kassa esetében a városon) belül lehetséges.

Csehország

Csehországban január 22-ig biztosan tart a kihirdetett szükségállapot és a kijárási korlátozások. A síliftek nem üzemelhetnek, ahogy a szállodák és éttermek sem, így turisztikai célú utazásra nincs lehetőség. Amennyiben a jelenlegi 5-ös fokozatú járványveszélyről 4-es fokozatra csökkenne a veszély, akkor megfontolnák síterepek és a szállodák kinyitását. Utóbbiak igénybevételéhez negatív koronavírus tesztre lenne szükség. Egyelőre azonban mindez még csak feltételes mód.

Lengyelország

Január 31-ig biztosan zárva maradnak a sípályák és a szállodák, a turizmus leállt, szigorú korlátozások vannak érvényben.

Montenegró

Január 12-e óta ismét korlátozásmentesen lehet beutazni, ugyanakkor az országos tisztifőorvos járványügyi szempontból utazásra nem javasolt országok listáján szerepelteti Montenegrót. A síterepek üzemelhetnek, de kabinos felvonókban egyetlen ember utazhat, hatüléses nyitott felvonón maximum ketten. Az időjárás miatt a közlekedésben fennakadásokra lehet számítani. A webkamerák tanulsága szerint vannak síelők a pályákon.

Szerbia

A sípályák nyitva, ugyanakkor az országba beutazáshoz 48 óránál nem régebbi, negatív PCR teszt szükséges.

Bosznia-Hercegovina

A sípályák nyitva, ugyanakkor az országba beutazáshoz 48 óránál nem régebbi, negatív PCR teszt szükséges. Figyelem: beutazáshoz kizárólag útlevelet fogadnak el, személyi igazolványt nem!

Románia

Január 9. óta a magyar állampolgárok karanténmentesen utazhatnak Romániába. A síterepek üzemelnek.

Bulgária

Magyarországról a beutazás korlátozásmentes, a sípályák üzemelnek.

Ukrajna

Magyar állampolgárok január 18-ig biztosan karanténmentesen utazhatnak be, de a szabályok értelmében a Magyarországról beutazó személynek olyan COVID-19 betegség gyógyítására kiterjedő egészségügyi biztosítással kell rendelkeznie, amelyet Ukrajnában bejegyzett biztosító cég állított ki, illetve olyan külföldi biztosító, aki rendelkezik ukrajnai képviselettel vagy szerződéses alapon ukrajnai partnerrel.

Síszezon a koronavírus árnyékában-4
Sajnos nagyon sok az akadályozó tényező
Síszezon a koronavírus árnyékában-4
Forrás: Mozgásvilág

Távolabbi országok

Skandinávia

A skandináv országokban üzemelnek a sípályák, itt a beutazási korlátozások jelentik a szűk keresztmetszetet. Norvégiában tíznapos kötelező karantén van érvényben a belépőknek (kivéve, ha az előző hat hónapban bizonyíthatóan átesett a koronavíruson). A karantén időtartama ugyan főszabályként tíz nap, de hét napra rövidíthető, amennyiben a beutazó személy a belépést követő három napon belül, majd legkorábban az érkezést követő hetedik nap után koronavírus tesztet csináltat. Svédországba ezzel szemben szabadon, korlátozások nélkül utazhatunk. Finnországba turisztikai céllal beutazni nem lehet.

Spanyolország

Spanyolországba 72 óránál nem régebbi, negatív koronavírus teszttel lehet Magyarországról beutazni. Az elfogadott tesztekre vonatkozó előírások elérhetők .

Portugália

Az országba Magyarországról karantén- és tesztkötelezettség nélkül lehet beutazni. Azért az egy síterepért - ha csak síelni akarunk - viszont nem feltétlenül érdemes odáig utazni.

Andorra

A síterepek csak belföldi vendégeket fogadhatnak. Külföldi turisták számára február elsejei nyitásban reménykednek, de ez természetesen a járványhelyzet függvénye.

A helyzet napról napra változik, ezt mindenképpen érdemes megfontolni, ha valaki mégis az utazás mellett dönt. Nehogy olyan helyzetbe kerüljetek, mint a svájci Verbier-ben síelő 400 brit turista, akikre ott-tartózkodásuk idején szabtak ki kötelező karantént, amely elől titokban hazaszöktek. Mondhatni, angolosan távoztak.
A legfrissebb utazási korlátozásokat a Konzuli Szolgálat honlapján, országokra lebontva megtaláljátok ezen a linken.
Hirdetés