- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Utunkat Zalakaroson kezdjük, majd a környék kisebb településein keresztül fokozatosan a Kis-Balaton irányába haladunk. A várost elhagyva egy nyugodtabb, vidéki környezetben folytatjuk a tekerést.
A túra ezen része még inkább ráhangolódás a későbbi látványosságokra: csendes utak, mezők és zalai tájak kísérnek bennünket, miközben egyre közelebb kerülünk a Kis-Balaton különleges világához.
A vízfelületek, nádasok és mocsaras területek között haladva egy egészen más arcát mutatja a Balaton környéke. Érdemes itt kicsit lassítani, mert a környék különleges állatvilága miatt szinte bárhol érdemes körülnézni. A vízi madarak gyakori látványt jelentenek, és szerencsés esetben egészen közelről is megfigyelhetjük őket.
Itt található a híres Kányavári híd is, a Kis-Balaton jelképe, A kányavári sziget csak pedig csak a hídon keresztül, gyalogosan közelíthető meg. A szigeten kilátópontok is találhatók, ahonnan még jobban megfigyelhető a Kis-Balaton szinte érintetlennek ható tája.
A Kis-Balaton világát magunk mögött hagyva továbbindulunk Keszthely irányába. Az útvonal utolsó szakasza fokozatosan visszavezet bennünket a Balaton nyüzsgőbb környezetébe, míg végül megérkezünk Keszthelyre. Innen egy kb. 5-6 km jó minőségű dózerút vár ránk, ezért ajánlott a gravel, de trekkingel is simán teljesíthető. A túra összes emelkedése 286 méter, ami elhanyagolható, így családosok is kényelmesen tudják teljesíteni.
A túra egyik legszebb része, amikor a zalai dombok között szőlőültetvények mellett tekerünk. A rendezett szőlősorok, a lankás táj és a messzire nyúló panoráma könnyen olyan érzést kelthet, mintha egy pillanatra Toszkánában járnánk. A környék szőlőhegyeiről ráadásul gyönyörű kilátás nyílik a Balaton és a Kis-Balaton irányába is. A túrán található 2 kisebb mászás is itt található, úgyhogy érdemes az erőnkkel spórolni erre a szakaszra.
A túra végén egy teljesen más hangulatú városba érkezünk, mint ahonnan elindultunk: Zalakaros nyugodtabb környezetéből indulva a Kis-Balaton természetközeli világán keresztül jutunk el a Balaton egyik legismertebb városába.
A Zalakaros–Keszthely túra közel 50 kilométeres távja és 286 méteres szintemelkedése miatt kellemes, közepes terhelésű bringás program. A hangsúly nem a teljesítményen, hanem a felfedezésen van: a zalai tájak, a Kis-Balaton különleges élővilága és a Kányavári-sziget miatt végig akad látnivaló.
Ha olyan kerékpártúrát keresel, ahol nemcsak tekerni, hanem nézelődni, fotózni és természetet felfedezni is lehet, akkor ez az útvonal remek választás.