Merre tart a terepkerékpározás?

Merre tart a terepkerékpározás?

Benecz Ferenc
Benecz Ferenc
2015/09/08
Méretek, eletromosság, karbon, \"endurosodás\" és dizájn
Hirdetés

A következő évi főbb kerékpáros trendekről isten igazán augusztus végén, Európa legnagyobb szakmai kiállításán lehet ízelítőt kapni. Hiába a Eurobike előtti, nagyobb kerékpáros médiák által csurgatott infók, itt lehet első kézből szembesülni a gyártók jövő évi kínálatával – ami olykor mást mutat, mint az előzetesekben kiemeltek. Így volt ez idén is. Alábbiakban összefoglaltam a 4 nap alatt látottak alapján bennem kialakult trend-vonalakat.

A méret számít?

Év közepén érdekes hype kezdte szárnyait bontogatni. A tavalyi Eurobike-on tapasztalt fatbike robbanás, és a 26”-os kerékméretet eltemetése után azt hihettük, hogy a piacgazdaság folyton pénzéhes gépezete lelassul, és a 650B (avagy 27,5”) és 29ER méretek mindent lefedtek. Tévedtünk...

Megjelentek a pluszos méretek, barbatrükkel

Ezeknél a modelleknél a normál 27,5”-os és 29”-os felnikre 2,5”-nál szélesebb külsőket szereltek, így kaptuk meg a 650B+ és 29ER+ méreteket. Ezek még nem fatbike méretűek (3” feletti szélességű gumik), de extra ballonosságot adnak. A pluszos méret alkalmazásához viszont (nanáhogy) speciális villa és váz szükséges. Mert bár a 27,5”-os felnin egy 2,8”-os szélességű gumi nagyjából a 29”-os felnire szerelt 2,4” szélességű gumi párosnak felel meg (vagyis egy eleve 29-es villába és vázba bele tudjuk varázsolni a 650B+ kerekeket), a megfelelő sárférő helyek miatt ez csak „barba” trükk lenne.

 

 

mountainbike-trends-2016-4-.jpg
mountainbike-trends-2016-4-.jpg

 

Galériához klikk a képre!

 

Előzetes hype ide vagy oda, már a tesztnapon szembesültünk a ténnyel, hogy a gyártók többsége még kivár vagy nem hisz benne (anno a 29ERben sem hittek sokan, és lásd…). Mindösszesen csak két gyártónál próbálhattunk pluszos bringát (Scott, Pinion) és a kiállítás során is egy kezünkön meg tudtuk számolni azon gyártókat, akik ilyen modellt kínáltak.

De mi a rákért is kell nekünk ez?? Én nem igazán értem a létjogosultságát, mert - azon rövid benyomás alapján, amit egy ilyen DemoDay nyújthat - hiába nem fatbike méretűek, mégis lomhák és a kis guminyomás miatt a kanyarokban nehezen irányíthatók. Talán, ha igen sokat tekernék nagy sárban, vagy hóban, akkor máshogy nyilatkoznék...

Dróton’dzsál’á’pétrol’

Az elektromos rásegítéses bringák kínálatát látva, ezen kategória jövőjéről röviden ennyit mondanék:

a pedelecek megállíthatatlanok
 

A technológia még rengeteg fejlesztési lehetőséget és ezzel újabb eladásokat rejt magában – nagyobb kapacitású motorok, hosszabb élettartamú és könnyebb akkumulátorok révén – így biztosra vehetjük, hogy a pedelecek növekedése még nagyon nagyon nagyon sokáig ki fog tartani (2014-ben Németországban már több ilyen jellegű „bringát” adtak el, mint „normál” kerékpárt).

Mivel egyre több gyártó száll be a gyártásba (és talán a fejlesztésekbe is), hogy kiharapja a maga részét a piac ezen szegmenséből, várhatóan elindulnak lefelé az árak, és a minőségi pedelec hajtások számunkra is megfizethetőek lesznek. Idén - csak hogy a nagyobbakat említsük - a Bosch, BionX, TranzX, Samsung, Panasonic, Continental, és a Shimano versenyzik a vásárlók kegyeiért.

 

 

mountainbike-trends-2016-16-.jpg
mountainbike-trends-2016-16-.jpg

 

Galériához klikk a képre!

 

Végre látni ezen kategórián belül is az alkategóriákra bontást – hisz a városi bringákra nem feltétlenül szükséges a hatalmas akkumulátor és a nagy hatótávolság, mivel ezeket főként a munkahely és az otthon között fogják használni, maximum 60-80 kilométeres össztávolságokban.

A terepbringák között nincs olyan stílus, amihez ne lenne már pedelec megoldás is: downhill, enduro, all mountain, XC egyre megy. A gyártók egyre jobban próbálják az egyelőre még nagy méretű akkumulátorokat integrálni a vázakba, és bizony tőlünk nyugatra már elkezdték kiépíteni a hegyeken is a töltő állomásokat. Innentől már az sem lehet akadály, ha valaki pedelec-kel szeretné megtekerni az Alpok-Adria Trailt...

Azon viszont nagyon meglepődtem, hogy az év elején bemutatott, és nagy hájppal körbevett elektromos XTR váltó szett (Di2) csak pár kerékpárra került fel. Azért is érdekes, mert az országúti vonalon viszont elég jól terjed ez a megoldás...

 

Karbon mindenek felett

Évekkel ezelőtt jó karbon vázat csak pár cég kínálatában láthattunk, és azokat is aranyárban mérték. Idén viszont már szinte minden gyártónál akadt legalább egy-kettő karbon modell, ráadásul jó áron és – amennyire a leírások alapján és külcsínre megállapíthatók – nem is rosszak! No persze, ha igazán könnyűt keresünk, még mindig mélyen pénztárcánkba kell nyúlnunk.

A technológia elérhetőbb árának köszönhetően a hosszú rugóutas, tekerhető kerékpárok kategóriájában is egyre több a karbon váz.

Acél vagy titán vázat már csak pár cég készít, viszont azok ritkaságuk miatt szintén nagyon drágák. A Ritchey 29er acél vázas 29”-os bringája nem csak a régi motorosok szívét dobogtatja meg.

 

 

mountainbike-trends-2016-6-.jpg
mountainbike-trends-2016-6-.jpg

 

Galériához klikk a képre!

 

Enduro a jövő

Míg évekkel ezelőtt, a kerékpár kategóriák között alig volt jelen az enduro (elsarkítva: a ringben csak az xc és a dh volt), addig napjainkra hatalmas kínálatban ömlik ránk a 150-180 mm rugóutas, könnyű, tekerhető bringák kínálata. Az extrém vonalon a downhill kiszorulóban van, és helyét, a felvonóktól független, ezáltal több helyen alkalmazható enduro kezdi átvenni.

A tekerhető, hosszú rugóutas bringák számának növekedésének okai közé sorolható még az 1×11 hajtás olcsósodása, és az elérhető árú karbon vázak elterjedése. Ezek segítségével ma már könnyedén tudunk olyan 150-180 mm rugóúttal rendelkező kerékpárt venni, ami 12-14 kilogrammot nyom, így könnyedén feltekerünk a hegyre, majd lefele élménybringázással gurulunk minden terepviszonyon át.

 

Minden, mi szép a szemnek

Végezetül pár sor a jövő évi dizájnokról. A negyedik nap végére úgy tűnt, hogy két dizájn-vonal lesz: egyrészt vannak, akik tutira mennek, és a fekete dominál a kerékpárjaikon, másrészt pedig a már tavaly is igen erőteljesen elterjedt pasztellszínekkel dolgoztak a tervezők. Igazán átütő, újdonság érzetű dizájnt csak egy-két gyártó mert bevállalni, és azok is többnyire speciális, jubileumi vagy limitált darabszámú kiadások lesznek, mint például a Rocky Mountain, ami nálam elvitte a kiállítás legjobb dizájnja címet.

 

 

mountainbike-trends-2016-13-.jpg
mountainbike-trends-2016-13-.jpg

 

Galériához klikk a képre!

Hirdetés