Merida újdonságok 2017-re Hír

Benecz Ferenc
Benecz Ferenc
2016/09/16
Már évek óta a Eurobike látogatásunk egyik fix megállója a Merida stand. Nem csak azért, mert a hazai forgalmazó minden évben meginvitál minket, hanem azért is, mert az elmúlt 6-7 évben ez a márka nagy lépésekben tört felfele. Hol vannak már a kétezres évek elejéről emlékeinkben élő MATTS vázak? 
Hirdetés

A gyártó idén főként az ebike-kategóriában mutatott be új modelleket, de lesz ezeken felül is pár változás a dizájn-cserén felül is. De jól is van ez így, mert miért kellene mindent csak „kényszerből” módosítani évről-évre? 2017-re csak azok újultak meg, amik tavaly nem.

Pár izgalmas 2017-es Merida újdonság

One-Sixty - izgalmas enduro bringa Forrás: Paraferee - Mozgásvilág.hu

One-Sixty - izgalmas enduro bringa
Kép forrása: Paraferee - Mozgásvilág.hu

 

 

 

Merida One-Sixty


Idehaza nincs nagy piaca az enduro bringáknak, de nyugatabbra, ahol a hegyek égig érnek, igen erős ez a szegmens is. A márka ebben a kategóriában (egyelőre) nem túl erős nevet képvisel. De ez változhat, mert az a helyzet, hogy az új One-Sixty igen csak megállja a helyét más, neves enduro bringák mellett is.

Az új tervezésű váz első háromszöge karbon, míg a hátulja alumíniumból készül. És még így is, hogy nemn teljes karbon a váz, az M-es méretben mindösszesen csak 2500 gramm lesz! Ez elég jól hangzik, főleg, ha bírni fogja a kiképzést a terepen (hamarosan teszteljük). A láncvilla rövid, 430 mm hosszú lett – így fordulékony, míg a vízszintesre kivetített felsőcső hossza (reach) 445 mm – ami pedig a hatékony pedálozást segíti. Elöl 170, hátul 160 mm rugóút biztosítja a kellő terep elsimítást. Apróság, de csak pár gyártónál van fenn gyárilag az alsócsővédő borítás – mint itt. Természetesen az új trendeknek megfelelően elérhető lesz 1×12 meghajtással is…

BigTrail - merevfar, agresszív geometria, ballonos gumik Forrás: Paraferee - Mozgásvilág.hu
BigTrail - merevfar, agresszív geometria, ballonos gumik
Kép forrása: Paraferee - Mozgásvilág.hu

Merida Big.Trail


„Csak szórakozáshoz” – hirdeti az új modell feletti tabella nagy betűkkel. Talán az idei évben csúcsosodott ki a pluszos kerekekkel szerelt merevfarú mountain bike-ok trendje, mely irányhoz ezzel a bringával a Merida is csatlakozott. Az extra ballonos (2.8”) 27,5-es kerekek plusz komfortot adnak a merevfarú montinak, mely geometriájával otthonosan mozog majd az ösvényeken felfele, de főleg lefele. Ennek megfelelően tárcsafékek, 130 mm-es rugóutas villa, láncterelő, dropper post, rövid stucni és 1×11 hajtás van rajta. A váz kialakításánál figyeltek a könnyű átléphetőségre, a fejcsőszögre, láncvilla hosszra, hogy a technikásabb lejtőkön is jól irányítható legyen. Ráadásul egy brutális méretű YOKE került a láncvillába, és BOOST-szabványú a tengelymérete, amik nagyon erőssé teszik. A felsőcső és támvilla eltolással csatlakozik az üléscsőbe, így picit komfortosabb nyeregben is (rugalmasabb ezáltal ez a rész).

BigNine - megújult a merevfarú xcountry zászlóshajó Forrás: Paraferee - Mozgásvilág.hu

BigNine - megújult a merevfarú xcountry zászlóshajó
Kép forrása: Paraferee - Mozgásvilág.hu

Merida Big.Nine

Debütált a merevfarú xcountry vázak top modelljének új generációja is. A zászlóshajó 2017-re teljes egészében megújult. Elérhető lesz karbon és alumínium kivitelben is, természetesen "size specific wheeling" kerékméretezéssel (a kisebb vázméretek 27.5", míg a nagyobbak 29" kereket kapnak), de ebben a szegmensben szerintem a karbon fogja a nagyobb hangsúlyt kapni. Főleg, hogy a felsőkategóriás CF5 váz súlya mindösszesen csak 900 gramm! A váz védelmére praktikus gumis borítást kapott az alsócső a középház közelében. Az ebben a kategóriában elvárható átütő tengellyel szerelhető mind elöl, mind hátul. A mai trendeknek megfelelően 1×11 hajtással érkezik – de első váltó felszerelésére van opció a vázon!
SculturaDisc-DSC_0445_k_resize.jpg Forrás: Paraferee - Mozgásvilág.hu

SculturaDisc-DSC_0445_k_resize.jpg Forrás: Paraferee - Mozgásvilág.hu
Kép forrása: Paraferee - Mozgásvilág.hu

Merida Scultura Disc

Nem kell megijedni, a tavaly debütált új Scultura nem változott meg, csak megkapta a trendeket követve, a tárcsaféket! A DISC változat nem egyszerűen csak az abroncsfékes vázra tárcsafék-felfogatási pontok felrakásával készült. A szemek a hátsó háromszög belsejébe kerültek, „flatmount” (láncvilla szintjébe simuló) kialakítással, és a Merida saját tárcsafékhűtő-rendszerével. A modell kínálat fentről lefele haladva a CF4, CF2 és LITE alumínium vázakat kapta, így mindenki tud számára megfelelő anyagot választani – no meg a pénztárcánknak megfelelőt. Bár egyelőre még mindig nagy a por a tárcsafékek országútikon való használata körül, ha több nagy gyártó is leteszi a voksát mellette, az csak jót jelent.

eOneTwenty-DSC_0437_k_resize.jpg Forrás: Paraferee - Mozgásvilág.hu
eOneTwenty-DSC_0437_k_resize.jpg Forrás: Paraferee - Mozgásvilág.hu
Kép forrása: Paraferee - Mozgásvilág.hu

Merida eBig.Nine és eOne-Sixty

A végére hagytam a gyártó jövő évi palettájának két „arcát”. Bizony, nem a fentiek között keresendő a 2017-es év fókusza, hanem az elektromos rásegítéses modelleknél. Mert jövőre nagy hangsúlyt kapnak ezek a kerékpárok a Meridánál is.

Széles kínálatot készítettek a mountain bike-okból, melyek mindegyike Shimano STePS hajtást kap. Lesz eBike-változata a Big.Trail, Big.Nine, Big.Seven, One-Twenty és One-Sixty modelleknek. Lesz miből válogatni, "kicsiknek és nagyoknak" egyaránt... 

Az új enduro kerékpárhoz hozzáadták a Shimano E8000 STePS teljesítményét, melynek az eredménye egy olyan 170/160 mm rugóutas bringa lett, mellyel lazán tekerve jutsz fel a kedvenc ösvényed tetejére – miközben a többiek izzadva, vicsorogva mókuskerekeznek valahol távol, mögötted. Majd az ösvényen jöhet a rock’n’roll. Aztán újra, mert még mindig nem fáradtál el…

És mi történik, ha egy versenyzésre tervezett, merevfarú xcountry bringába beépítenek egy 500 Wh teljesítményű akkumulátort és egy könnyű pedelec motort? Kapunk egy 18 kilogrammos fenevadat, mellyel gyorsabban fogsz felfele menni kedvenc ösvényeden, mint valaha is lefele… 

Mindkét modellnél egyelőre csak félig a vázba integrált akkumulátor elhelyezés van. Ez azért már alacsonyabb súlypontot és ezzel könnyebb kezelhetőséget nyújt, mint az egyáltalán nem integrált változatok, de jó lesz majd egyszer látni a teljesen a vázba integrált változatokat is. Hamarosan tesztelni fogjuk az eOne-Twentyt valós körülmények között, és beszámolunk a tapasztaltakról…
 

Ahogy látjátok, lesz azért pár újdonság is a 2017-es modellek között.

Hirdetés