Betiltatnák a Mátrában rendezett versenyeket Hír

criticalmass.hu
2009/01/21
Autó- és motorsportok, kerékpárversenyek, teljesítménytúrák nehezítik a Mátrában lakók életét, ezért a települések polgármesterei, a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága, valamint a Mátra Tájvédelmi Körzet vezetői úgy döntöttek, útját állják az emberáradatnak.
Hirdetés

Fórumot hívott össze a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága , hogy korlátok közé szorítsák a Nógrád és Heves megye térségében mind gyakoribb, füsttel és környezetszennyezéssel járó versenyeket. A múlt héten tartott találkozóra meghívták a Magyar Közút Kht. és a rendőrség illetékeseit is.

Szuromi László, a tájvédelmi körzet vezetője elmondta, hogy erre az évre kilenc autó-, négy kerékpárverseny és 11 teljesítménytúra van előjegyezve és a kört bővítik az illegális időmérők. Van amikor száz motoros száll meg egy falut, megkeserítve a helyiek életét.

A versenyek az önkormányzatok bevételeit nem növelik, a települések nem kapnak pénzt a helyszín biztosításáért. De sokszor az útburkolat használatát engedélyező közút kht.-nak sem fizetnek a szervezők - ismerteti a Magyar Nemzet.

 

Mindazonáltal reméljük, hogy az autó- és motorsportokat nem veszik egy kalap alá a kerékpárversenyekkel és teljesítménytúrákkal. Ugyan egyes vélemények szerint ez utóbbi versenyek alkalmával az összegyűlt embertömeg széndioxid-kibocsátása is káros... Ugyanakkor túristautak tűnnek el, mert az útvonal helyét felparcellázzák és magánemberekhez kerül.

 

Mondd el a véleményed itt!
Hirdetés