A Göd Kupán utánpótlás kajak- és több korosztálynak meghirdetett, szabadidős indiánkenu-futamokon lehet majd rajthoz állni. A Gödi SE Kajak-kenu Szakosztálya és a Dunai Vízisport Alapítvány közös eseményén a pályafutását Gödön kezdő, háromszoros olimpiai bajnok, londoni ezüstérmes Kammerer Zoltán és a váci Pauman Dániel is ígérte részvételét.
„A Dunakanyar a magyar kajaksport szilíciumvölgye” – mondta Vaskúti István korábban. Augusztus 25-én a 19. alkalommal szervezzük a kajakos-szilíciumvölgyben a Göd Kupát. Vaskúti szavait igazolja a londoni olimpián ezüstérmet nyert kajaknégyes is, melyben két, Gödi SE-ben nevelkedett versenyző is ült, Kammerer Zoltán és Kulifai Tamás. Ők is sokszor versenyeztek a Göd Kupán, csakúgy, mint a váci Pauman Dani. Az idei viadalon délelőtt 20 kajakfutamban küzdenek az utánpótláskorúak, a tavalyi 8 egyesülettel szemben idén 10-12-re számítunk. Új résztvevőként jelentkeztek a velencei, dorogi és ráckevei kajakosok. Tavaly 189 versenyző nevezett, az idén több résztvevőre számítunk. A délutáni indiánkenu-futamokban párosok, családok, tetszőleges összetételű happy négyesek indulhatnak. A táv minden esetben két kilométer. A kilenc kenufutamban tavaly 140 egység indult; idén is hasonló részvételre számítunk, annyi változtatással, hogy a fiatalabb versenyzőket erősebben elkülönítjük az egyes futamokban, így az idősebb, amatőr résztvevőknek több esélye lesz a jó szereplésre. A korábbi évekhez hasonlóan délben bográcsebédet kínálunk, este a gödi Scarabeus és a Wesselényi Szakközépiskola rock zenekara, a Re-Generáció Band zenél” – ismertette Barazutti László szakosztályvezető.
A rendezvényre az alsógödi Duna-parti vízterületen (Béke utca végénél, GSE csónakház) reggel 9 és este fél hét között kerül sor.
Részletes program: