Han Tengri Hír

Csúcsát vastag hó- és jégréteg fedi, így legmagasabb elérhető pontja valójában 7010-7020m is lehet. A Tian Shan legnagyobb gleccserei veszik körül, a Dél-Inilcsek (60km) és az Észak-Inilcsek (35km). A Dél-Inilcsekről indul a klasszikus út (M. Pogrebeckij, 1931). Ezt választották az első magyar megmászók (Bazsantik János és Klotz Róbert, 1989), valamint az első magyar hópárduc is (Erőss Zsolt, 1991), ugyanis a déli alaptábor közelében van a Tian Shan másik hétezrese, a Pobeda (7439m). Ezen az úton tavaly 11 mászót vitt el a lavina. Az északi oldalon van egy biztonságosabb, de meredekebb út, amely egy gerinc mentén vezet fel a Csapajev kisebbik csúcsára (6100m), majd onnan le a két csúcs közötti nyeregbe (5850m), ahol egyesül a déli úttal. Nehézsége orosz skálán 5B lenne, ha nem lennének végig fix kötelek. Északról korábban még nem jutott fel magyar. Csapatunk tagjai: Barna Dániel, Báthory Gábor, Csizmadia Péter, Gulyás Zoltán, Varga György és Végh Zoltán. 2005. július 17-én érkezünk Karkarából (2200m) helikopterrel az Észak-Inilcsek gleccseren levő alaptáborba (4040m). Másnap túrázás, közben Dani extrém fürdőt vesz egy gleccsertóban, a jégtáblák között. A harmadik napon a mélység vonzásába kerül, az első táborból visszafelé jövet szakad be alatta a hóhíd egy lefelé szélesedő hasadék fölött. Lába a semmi fölött kalimpál és csak a feje látszik ki, amikor sikerül megkapaszkodnia. Gulyás Zoli (GZ) húzza ki egy hevederrel. Az 5. naptól kezdve a csapat kétharmada nagyjából együtt mozog, többször nem megyünk vissza az alaptáborba, csak felfelé költözgetünk. A maradék egyharmad közben lenn váltja egymást gyomorrontással, lázzal és fejfájással. A 12. napon négyen teljes cuccal felmászunk a Csapajevre, majd onnan le a nyeregbe. Az erős szél miatt azonnal ásunk egy nagy hógödröt és hótéglákkal kerítjük körül. Így is mindent ellep a hó, de legalább a sátrak nem kapnak szárnyra. Másnap reggel 7-kor elindulunk fölfelé. Hosszú gyaloglás a hóban, majd a meredek, sziklás nyugati gerinc. 6500m felett a gerinctől jobbra, egy kuloáron fel, aztán jobbra ki. 6800m Még egy kis sziklamászás, aztán hótaposás hullafáradtan. Délután 4 körül, aznap másodikként érek a "hivatalos" csúcsra, egy széltépte zászlóhoz, ahol a nyomok véget érnek. Száz méterrel arrébb és szintben 20-25 méterrel feljebb pedig megtalálom az igazi csúcsot. Minden irányban felhők, csak a Pobeda emelkedik ki közülük. Lefelé menet találkozok 2-3 ismeretlennel, aztán Gyurival 6830m-en, aztán két amerikai, végül Dani és Gábor 6800m körül, az utolsó kunsztos részen. Náluk nincs jumár, "tisztán" másznak és tibloc-kal biztosítják magukat. Így sokkal nehezebb, ráadásul már kezd későre járni. Gábor visszafordul, megyünk lefelé. Ereszkedés közben legalább húsz alkalommal leesik az új hágóvasam, de sikerül szürkületig, fél 9 körül a sátorhoz érnem. Gyuri 6 körül, Dani kicsit később ért a csúcsra. A sátrakhoz 11-re, valamint éjfélre érnek. Később a két Zoli is feljut a hármasig, különböző időpontokban. Egyedül próbálkoznak a csúcstámadással, de nincs szerencséjük, 6600-6700m környékén fordulnak vissza. Én az alaptábori várakozás közben még felmászok a Bajankol egy 4650m magas előcsúcsára és a Han Tengri oldalában álló kis toronyra (4480m). A helikopterre hiába várunk napokig, ugyanis közben lezuhant, összetört és teljesen kiégett a hegy túloldalán. Végül egy katonai MI-8-assal jutunk vissza Karkarába. Ezután Almati és Türkisztán, a többiek már nem akarnak mászni. Én viszont még az alaptáborban kaptam egy ötletet, ami egyedül is működhet. A Tian Shan északi részén, Almati és az Isszik-Kul tó között magaslanak az "Ili folyón túli színes hegyek", a Zailijszkij Alatau, melynek legmagasabb csúcsa a Talgar (5020m). Az én célom a 4147m magas Mologyozsnij, amelyet (tudtommal) még nem mászott magyar. Augusztus 11-én hajnalban indulok a hegy közelében levő meteorológiai állomástól és egy óra gyaloglással érem el a 2B nehézségű út beszállását (3650m), a havas-jeges észak-keleti fal alatt. Innen két jégszerszámmal mászok. Az időjárással nincs szerencsém, de további két óra alatt elérem a csúcsot, ahol már süt a nap. Lefelé a keleti gerincen (1B) megyek vissza a meteorológiai állomáshoz. Onnan még négy óra gyaloglás Medeu (1700m), közben úgy bőrigázom, hogy a repülő indulásáig maradó két napot fájó fejjel, lázas betegen töltöm. Sebaj, megérte. A mi kis kirándulásunk támogatói: Írta: Csizmadia Péter Forrás: www.szikla.hu