A K2-re készül Klein Dávid és Suhajda Szilárd Hír

A K2-re készül Klein Dávid és Suhajda Szilárd Hír

Pintér László
Pintér László
2019/03/05
Komoly meglepetéssel rukkolt elő Klein Dávid és Suhajda Szilárd, amikor elárulták, hogy idén a 8611 méteres K2-re készülnek. Tavaly ugyanis volt már egy bejelentésük, mely szerint a Sisapangma lett volna az idei fő céljuk. Ám a kínai hegymászó szövetség által életbe léptetett szabályváltozások miatt kénytelenek voltak teljesen újragondolni terveiket. Ezek után döntöttek úgy, hogy inkább a K2-re mennek.
Hirdetés

Ahogyan azt Suhajda Szilárd a vele készült interjúnkban nemrégiben kifejtette, az Eseményhorizont csapatának kiemelt célja, hogy a Himalája Koronájaként ismert kihíváshoz, azaz a 14 nyolcezer méter feletti hegycsúcs pótlólagos oxigén nélküli megmászásához hozzájárulhasson. Ehhez a Sisapangma főcsúcsának bizonyított elérése, valamint a K2 és az Everest oxigén nélküli megmászása van még hátra.

Az expedíció tervezett indulása június 8-a (ez még módosulhat 1-2 napot), és ha szükséges, akár két hónapot is a hegyen tudnak tölteni. Ahogy Suhajda fogalmazott: „addig maradunk, ameddig van értelme”.

 

K2 Abruzzi hangulat Forrás: Suhajda Szilárd
K2 Abruzzi hangulat
Kép forrása: Suhajda Szilárd

Mászás a K2 Abruzzi-gerincén (Van még fotó, katt a képre!)

 

Az Eseményhorizont csapata a normál úton, azaz az Abruzzi-gerincen próbálkozik majd. Mindketten ismerik az utat, hiszen Klein másodszor, Suhajda pedig harmadszor vág neki. A stratégia a korábbiakhoz hasonlóan alakul. Az alaptábori ellátásukat a megszokott rendszer szerint egy kis helyi ügynökség biztosítja, de a hegyen önállóan mozognak majd, teherhordók segítsége és pótlólagos oxigén használata nélkül. A mászáshoz és a táborozáshoz szükséges felszerelésüket, valamint élelmüket tehát saját maguk cipelik fel. Az útvonalon rendelkezésre álló rögzített köteleket természetesen ők is igénybe veszik.

A K2 elsősorban az objektív veszélyek (kőhullás, jégomlás, lavina), valamint kiszámíthatatlan időjárása miatt számít különösen nehéz hegynek. Hegymászótechnikailag nehezebb a Mount Everestnél.

 

A K2-n még nem járt magyar állampolgárságú hegymászó

Magyar hegymászók eddig három alkalommal próbálkoztak a világ legnehezebb nyolcezresének tartott K2 megmászásával. 2005-ben Erőss Zsolt, Mécs László, Kollár Lajos, Csollány Katalin és Markos Huba szervezett expedíciót. A kísérlet során Erőss Zsolt a Palacknyakig (Bottleneck, kb 8350 m) jutott.

2015-ben Varga Csaba és Suhajda Szilárd a 3-as táborig jutott (kb. 7400 m).

2016-ban szintén Suhajda Szilárd, immáron Klein Dáviddal párban próbálkozott. Ekkor az elért legnagyobb magasság 6900 méter volt.

Sem 2015-ben, sem pedig 2016-ban nem jutott fel egyetlen hegymászó sem a K2 csúcsára.

A 2016-os szezonnak egy gigászi lavina vetett véget, melyet a csúcs felé tartó hegymászók csak annak köszönhetően úsztak meg, hogy egy nappal később indultak el felfelé, így a lavina a teljesen üres 3-as tábort borotválta le a hegyről.

 

Az eseményeket az expedíció fő médiatámogatójának, a TV2 médiacsoport felületein is lehet majd követni.
Az expedíció szakmai médiapartnere a Mozgásvilág, így természetesen egyetlen fontos részletről sem fogtok lemaradni. 

 

 

Hirdetés