ON Cloudmonster teszt

ON Cloudmonster teszt

Lengyel Kristóf
Lengyel Kristóf - Támogatott tartalom
2022/03/30
Ezt a neutrális futócipőt mindennapi könnyű edzésre ajánlom, de tökéletes lehet akár utazós cipőnek is, amiben el tudunk menni futni, ha van néhány szabad óránk.

Az ON egy svájci cég, amit felismerhetünk jellegzetes "lyukacsos" talpáról. Egy kis érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy az alapítók úgy álmodták meg ezt a koncepciót, hogy az egyik alapító meglátott egy össze tekert slagot a kertben. Arra gondolt, hogy mi lenne, ha ezt a slagot felvágnánk kisebb szeletekre és ebből alkotnánk meg a cipő talpát. Így leérkezésnél a talp tompítana azáltal, hogy az ovális anyag összenyomódik. Elrugaszkodásnál viszont vissza tudja adni ezt az energiát amikor visszaveszi eredeti formáját. Ezt elnevezték felhő, azaz cloud technológiának. Természetesen a cipőtalp nem slagból készült, hanem kifejezetten erre a célra fejlesztett habból, de ezek az ovális középen lyukas elemek megmaradtak a cipőtalpban. Ezeknek az elemeknek a különböző keménységének, vastagságának és méretének a változtatásával érnek el hatásokat az ON cipő tervezői.
Egy másik érdekesség a márka logóját tekintve. Amit a cipő oldalán láthatunk azt egy ’on-off’ kapcsolónak szánták a készítők. Ezzel jelképezve, hogy amikor felvesszük ’bekapcsol’ a futómód és amikor levesszük akkor ’lekapcsol’.

ON Cloud Monster teszt-1
Felhőkön járva...
ON Cloud Monster teszt-1
Forrás: Kakuk András - Mozgásvilág

On Cloudmonster futócipő teszt

Az egyik első cipő, amit az ON kihozott a ’Cloud volt’. Ezen mutatták be először az új cipőtalp koncepciót. Az egyik következő típus a Cloudstratus, már vastagabb talpal rendelkezett és ezeket a lyukacsos felhőket már több rétegben - olyan méhkasszeren - rendezték el a talpon. A vásárlói visszajelzések hatására hozták ki az ON Cloudmonster-t, ami már több csillapítással rendelkezik, mint eddig bármelyik ON cipő. Ennek a neutrális cipőnek a talpába - a Cloudstratus-al ellentétben - csak egy rétegben helyezték el a felhő technológiát. Ám, ezek igen nagy és puha elemek, amint az a képeken is látható. Felette pedig még egy réteg hab ezzel is puhítva a cipőtalpat. A hatalmas talp ellenére a cipő súlya 300 gr körül mozog (természetesen ez függ a cipő méretétől is), ami nem egy könnyű cipő, de nem is mondanám nehéznek a funkcióját tekintve. A Cloudmonster elődjei is rendelkeztek a sarokrészben egy úgynevezett ’ugródeszka’ technológiával, amit talpán a sarkánál a mélyedésben láthatunk. Ez a technológia már jóval a karbon cipők bejövetele előtt arra törekedett, hogy minél több energiát visszaadjon elrugaszkodásnál. A Cloudmonster esetében ennek az ugródeszkának egy része le lett fedve a sarkánál ezzel is puhább leérkezést biztosítva.

Súly

Mint említettem a cipő súlya 300 g körül mozog (42-es 275 g). Ez nem egy könnyű cipő, de funkcióját tekintve nem is kell annak lenni, neutrális futócipő lévén. Futás közben egyébként egyáltalán nem éreztem, hogy nehéz lenne a cipő, bár tempó futásra nem ajánlanám.

Általunk tesztelt futócipők tömege min/max
138 gramm
275 gramm
360 gramm

Drop

0 mm
6 mm
13 mm

Tartás

A cipő jól tartja a lábat. A sima Cloud-al ellentétben a Cloudmonster nem elasztikus fűzőkkel kapható, ami, szerintem jobb is. A cipő méretét tekintve lehet, hogy egy fél mérettel kisebbre lesz szükség, mint amit megszoktunk a cipő kialakításából adódóan.

A cipő karaktere a tartás alapján
100 %
enged
megtart

Középtalp dinamika

Ezzel a cipővel az ON egy puhább cipőt szeretett volna piacra hozni, ezzel mindenképpen elérték a céljukat. Sarkos futó lévén, nagyon jól jött az extra párnázás a sarok részen. A cipő nagyon puha leérkezést biztosít és az említett ’ugródeszka’ technológia is megteszi a hatását. Ezt már az első cipői óta használja az ON, már jóval a karbon cipők megjelenése előtt arra törekedett, hogy minél több energiát vissza adjon a cipő elrugaszkodásnál. Ez sikerült is, jó futóélményt biztosít. A felhő technológia, nagy elemekből áll és egy sorba lett rendezve, ennek a hatását a leérkezésnél lehet érezni.

A cipő dinamizmusa szerint
100 %
kocogós
tempós

ON Cloud Monster teszt-5
Akcióban
ON Cloud Monster teszt-5
Forrás: Kakuk András - Mozgásvilág

Tapadás

A durva hegyes terepen kívül minden más terepre tudom ajánlani ezt a cipőt legyen az aszfalt, sóder-, vagy földút. Leérkezésnél jól tartja a lábat, nem mozog el oldal irányba semelyik irányba. A talp kialakítása és az anyag is lehetővé teszi a jó tapadást elrugaszkodásnál.

90 %
korcsolya
tapad

ON Cloud Monster teszt-4
Talp
ON Cloud Monster teszt-4
Forrás: Kakuk András - Mozgásvilág

Ütéscsillapítás

Ütéscsillapítás szempontból ez a cipő erősen meghaladta az elvárásaim. A felhő technológia miatt zseniálisan csillapít minden leérkezésnél. Nem csak futás közben, de a bemelegítés közbeni futóiskola és szökdelések közben is lehet érzeni, hogy milyen jól működik ez a kialakítás. Aki csonthártyagyulladással vagy valamilyen térdsérüléssel küszködik és csak lazán szeretne futni, kímélni szeretné a lábát, annak mindenképpen ezt a cipőt ajánlom.

100 %
min
max

Kényelem

Érdekesség, hogy a Cloud nagyon népszerű ’utazócipő’ volt a vásárlók között pont a kényelméből adódóan. Ennek megfelelően ezt a kényelmet a Cloudmonster is megtartotta. A cipő méretezésre kell oda figyelni, előfordulhat, hogy egy fél mérettel kisebbre van szükségünk, mint a megszokott.

90 %
fapados
luxus

Hajlékonyság

Semmiképpen nem mondanám egy hajlékony cipőnek. A talp remekül csillapít és visszaadja az energiát elrugaszkodásnál, de elég merevre sikerült. Ez futás közben egyébként nem érződik.

60 %
merev
hajlékony

Szellőzés

A cipő anyaga, puhasága és kényelme teljesen rendben van. Jól szellőzik, nem túl hideg és optimális egy kényelmes futáshoz. Ezt az ON mindenképpen fontos szempontnak tartotta, mert az egyik fő céljuk a cipő kényelme volt. Pont ez az precizitás, amit megszoktunk a svájci cégektől.

100 %
meleg
szellős

ON Cloud Monster teszt-2
Szellőzés
ON Cloud Monster teszt-2
Forrás: Kakuk András - Mozgásvilág

Először volt dolgom ON cipővel és abban a remek helyzetben voltam, hogy rögtön az egyik csúcs modell-t próbálhattam ki. A neten található beszámolók szerint, ez a cipő mindenképpen fejlődés az elődjeivel szemben, mind kényelem és puhaság szempontjából. Ezt a neutrális futócipőt mindennapi könnyű edzésre ajánlom, de tökéletes lehet akár utazós cipőnek is, amiben el tudunk menni futni, ha van néhány szabad óránk.

A tesztet a ON Running Magyarországi forgalmazója támogatta, de az eredményébe semmilyen beleszólása sem volt.

Hol kapható On futócipő