Magyarország legnagyobb váltófutó versenye Hír

BSI;http://www.futanet.hu
2010/05/06
Május 16-án, vasárnap rendezi meg a Budapest Sportiroda (BSI) az ország legnagyobb szabású váltófutó versenyét, a 17. K&H olimpiai maraton váltót.
Hirdetés
A fővárosban sorra kerülő eseményre várhatóan több száz csapat nevez, ami több ezer fős indulói létszámot jelent.
A 17. K&H olimpiai maraton váltón három kategóriában indulhatnak a csapatok. A maraton váltót hatfős csapatok futhatják úgy, hogy valamennyi csapattag egymást váltva azonos távot, 7032,5 métert teljesít. A félmaraton és a minimaraton váltón három-háromfős csapatok indulhatnak. A félmaraton váltó esetében a csapat minden tagja szintén 7032,5 métert fut, a minimaraton váltóban indulók fejenként 2100 métert tesznek meg. Az eseményen a három váltószám mellett egyéniben félmaraton teljesítésére is lesz lehetőség.
 
Valamennyi kategória mezőnye a Kossuth térről, a Parlament elől indul. A futók a pesti rakpartokon haladnak végig, először a Dráva utcánál, majd a Roosevelt térnél fordulnak. A K&H olimpiai maraton váltó tehát Budapest egyik legszebb részén, világörökségi helyszínen zajlik.
Mint minden alkalommal, a mostani eseményen is lesz médiabajnokság a sajtó csapatai számára. Ezenkívül a rendező BSI idén Fut a cég elnevezéssel ismét meghirdeti a munkahelyi csapatok versenyét. A 17. K&H olimpiai maraton váltón ebben az évben is számos ismert sportoló, valamint közéleti és médiaszemélyiség vesz részt.
 
A verseny részletei itt!
Hirdetés