BácsKiskunUltra, az Alföld ultrafutó versenye

BácsKiskunUltra, az Alföld ultrafutó versenye

Takács Viktor
Takács Viktor
2023/05/01
Nagyon gyors pályával és lelkes szervezőkkel
Hirdetés

Szabadidős futóversenyekkel ma már szerencsére Dunát lehet rekeszteni, azonban ezen versenyek távja a legtöbb esetben kimerül a félmaratonban (21 km), durvább esetben a maratonban (42 km). Akad persze ennél hosszabb, úgynevezett ultratávú megmérettetés is, mint pl. az UltraBalaton, az Ultra Tisza-tó vagy, ha a terepversenyeket nézzük, akkor a Salomon Ultra trail, azonban ezek száma viszonylag csekély, illetve nagy részük inkább teljesítménytúrának számít (melyen szoktak futni is), mintsem komoly futóversenynek.

Új verseny a láthatáron

Erre az ultra „piacra” igyekszik most betörni egy új rendezvény, a BácsKiskunUltra, mely idén, 2023-ban, egészen pontosan június 23-24-én kerül először megrendezésre. A verseny megálmodója egy ultrafutó pár, Attila és Anett, akik versenyprofilba illő tapasztalata garancia arra, hogy mitől lesz jó egy ilyen futás. A szervezők azon felül, hogy természetesen egy magas színvonalú versenyt szeretnének rendezni, amely gazdagítja a magyar ultrafutók lehetőségeit, egyéb más célokat is kitűztek maguk elé. Az első és talán az egyik legizgalmasabb cél már a helyszínválasztásban is megmutatkozik, ugyanis amellett, hogy Anett kiskőrösi, azért az Alföldet választották a verseny helyszínéül, mert egy piszok gyors pályát szerettek volna kijelölni. Egy gyors pálya nem csak azért jó, mert simogatja a versenyzők lelkét a jó átlagtempó, hanem azért is, mert azok, akik versenyszinten is komolyan gondolják az ultrázást, egy gyors pályán begyűjthetik a (időbeli) kvalifikációhoz kötött versenyekre, pl. a világbajnokságra vagy a Spartathlonra szükséges szintidőket. Az Alföld, konkrétan Kiskőrös és teljesen sík környéke, illetve a környék többnyire újonnan épített kerékpárútjai kiválóan alkalmasak erre a célra! Ennek fényében a két hosszabb táv 50 mérföld és 50 km lesz, mivel ezen távokkal lehet kvalifikálni többek között a két említett versenyre is. Persze a szervezők gondolnak a „mezei” futókra is, így lehet majd választani egy jó eséllyel szintén nagyon gyors félmaratont (21 km), illetve a hosszú távokat váltóban is lehet teljesíteni 3, 4 vagy 5 fővel.

BácsKiskunUltra, az Alföld ultrafutó versenye-2
BácsKiskunUltra, az Alföld ultrafutó versenye-2
Forrás: BácsKiskunUltra

A színvonalra nem lesz panasz!

A színvonalat tekintve Attila és Anett az általuk is már többször teljesített Korinthosz ultrát jelölték meg magukban etalonnak, amely verseny azért is különleges a többi ultra között, mert a finishereket a befutóérem átadása után este egy külön gálán is megünneplik, ezzel „nyomatékosítva”, hogy mekkora siker is egy ember életében, amikor teljesít egy ultrát. Természetesen a magas színvonalhoz hozzátartozik, hogy az útvonal biztosítása hiánytalan lesz és a frissítőállomásokon sem fognak találkozni a futók (az egy-egy más versenyen látható) negatív meglepetésekkel. A szervezők hosszútávú célkitűzése az, hogy a BácsKiskunUltra a jövőben Magyar Bajnoksággá avanzsálódjon és otthont adjon a legjobb magyar ultrás időknek, így már csak ezért sem lesz majd panasz az első rendezésre.

BácsKiskunUltra, az Alföld ultrafutó versenye-1
BácsKiskunUltra, az Alföld ultrafutó versenye-1
Forrás: BácsKiskunUltra
BácsKiskunUltra, az Alföld ultrafutó versenye-2

A verseny nevezése már elindult. Amennyiben megtetszett nektek ez a kezdeményezés, további infót a www.bacskiskunultra.com weboldalon találtok!

Hirdetés