Brooks Hyperion Tempo futócipőteszt

Brooks Hyperion Tempo futócipőteszt

Kuttor Csaba
Kuttor Csaba - Támogatott tartalom
2022/09/29
Az év meglepetése a versenycipők között.

Hyperion Tempo

A Brooks szuperkönnyű cipőjére azonnal lecsaptam. Több okból kifolyólag is szerettem volna tesztelni. Egy részt én teszteltem korábban a Hyperion Elit 2-esüket, ami brutálisan gyors cipőnek bizonyult, és gondoltam a Tempo is hasonlóan segít majd a rohanásban. Másrészt imádom a szuperkönnyű cipőket, így arra is kíváncsi voltam mennyire tud 200 gramm környéki cipő tartani is. Amire Brookséknál figyelni kell, az a méretezés. Nem tudom miért, de notórius módon kisebbek a cipőik. Azaz a 42 – 42,5-ös lábamra Brooksból simán 43 1/3 kell. Most is ez volt a helyzet, de annak érdekében, hogy triatlonra, zokni nélkül is majd jó legyen majd, végül maradtam a 42,5-ösnél. Zoknival persze így már okozott pár kellemetlenséget, de ezt most bevállaltam.

Brooks Hyperion Tempo futócipőteszt-2
Hyperion Tempo Profil
Brooks Hyperion Tempo futócipőteszt-2
Forrás: Kakuk András - Mozgásvilág

Súly

Férfi 8-s méretben 207 gramm! Na, erre már én is azt mondom: könnyű! Teszi ezt úgy, hogy nem extrém vékony a talpa. 28 mm a sarok, és 20 mm az eleje. Természetesen nem egy bumszli talp, de pont elegendő egy olyan gyors cipőnek, amely valamelyest tompítani is szeretne. Mintha a lábadon sem lenne. De komolyan!

Általunk tesztelt futócipők tömege min/max
138 gramm
207 gramm
360 gramm

Drop

A 8 mm-es dropja már eléggé ösztönző az aktív futásra, de ha elfárad a használója, akkor a középtalpas, sőt, a sarkas érkezésnél sem sértődik meg. Én egy 6 mm-es dropot is elegendőnek tartanék neki, annyira aktív a cipő. Természetesen a 8-assal is szépen magasan tudjuk benne tartani a bokánkat, hiszen elsősorban azért az aktív futást szereti.

0 mm
8 mm
13 mm

Brooks Hyperion Tempo futócipőteszt-3
Tempo!!!
Brooks Hyperion Tempo futócipőteszt-3
Forrás: Kakuk András - Mozgásvilág

Tartás

A láb megtartásáért a boltozati segítségen kívül főként a sarokrész felel. A Hyperion Tempo esetében egy eléggé flexibilis sarokcsészéről beszélünk. Párnázottsága, íve, szélessége tökéletes, de a dőlés ellen elsősorban a körülbelül fél centi magasan ráemelt talp habanyag a felelős. Ezt többször leírtam már és újra leírom, hogy sokkal jobb megoldásnak tartom, mint kőkemény műanyag satuba fogni a sarokcsontot. Itt egy közepes megemelésről beszélünk, de egész jól irányban tartja ez is a sarkat. Séta és lassú futás során, tehát amikor picit van csak igénybe véve a sarokrész, a cipő szépen egyenes irányban mozog. Ilyenkor nem kerül nagy nehézségünkbe az, hogy a bokánk ne dőljön be. Középtalpas érkezéskor már ez a segítség minimális, előre landolásnál pedig már semmilyen segítségre nincs igazán szükség.

A versenycipőket boltozatilag nem szokás agyontámasztani. A Hyperion Tempo sem erről lesz híres. A talp belső íve némileg meg lett emelve, ennyi. A betét sem támaszt igazándiból, belül nem vastagabb és nincs is felemelve. Sőt, ezúttal a felsőrész anyaga sem olyan, mint egy műanyag, amely merevsége okán megakadályoz mindennemű oldalirányú mozgást. A vászon itt rendelkezik egy egészséges rugalmassággal, ami a komfortot egyébként nagyban javítja. A talp formája anatómiailag jól kidolgozott, ezért egész könnyű egyenesben tartani a lábat benne. Aktív futásnál a láb elülső részére landolva sem indul meg a láb befelé. Ettől függetlenül a Hyperion Tempo egy tipikus neutrális cipő.

A cipő karaktere a tartás alapján
65 %
enged
megtart

Középtalp dinamika

Elsőre azt hittem, van benne valamiféle karbon vagy kompozit lemez, már csak a Hyperion név miatt. Kicsit csalódott lettem, amikor megtudtam, hogy nincs benne, de aztán az első használat után, amikor számomra régóta elképzelhetetlen tempókat futottam benne, úgy voltam vele, hogy egyáltalán nem hiányzik nekem a karbon lemez. A cipő talpanyaga annyira jól reagál, olyan aktívan adja vissza a becsapódási erőt, hogy az megdöbbentő. Nem karbon cipőtől ilyet még nem éreztem és abszolút versenyképesnek tartom emiatt bármelyik másik jelenlegi top cipővel szemben is!

A cipő dinamizmusa szerint
100 %
kocogós
tempós

Brooks Hyperion Tempo futócipőteszt-4
Dinamika
Brooks Hyperion Tempo futócipőteszt-4
Forrás: Kakuk András - Mozgásvilág

Tapadás

A cipő tipikus aszfalt versenycipő. És sehova máshova nem is igazán kellene őt használni. Szárazon eszméletlenül jól húzott. A karbon-gumi tapadó rétege jól dolgozott. Egy esősebb napon is futottam benne gyorsan. Na, ott már csúszkáltam össze-vissza. Ha az őszi lehullt levelekre is ráléptem, akkor pedig több száz méter óvatos futás következett, míg az összes cucc le nem kopott valahogyan a talpáról. Ergo sajnos a Hyperionnal még futóversenyen sem buli a frissítőállomások tócsáin átgázolni.

60 %
korcsolya
tapad

Brooks Hyperion Tempo futócipőteszt-5
Talp
Brooks Hyperion Tempo futócipőteszt-5
Forrás: Kakuk András - Mozgásvilág

Ütéscsillapítás

Bár nem olyan vastag a talpa, mint a manapság divatos versenycipőknek, számomra mégis teljesen elegendőnek bizonyult az a tompítás, amire képes. A 28mm-es sarok nem is annyira régen még egy kifejezetten magas saroknak számított. A DNA Flash tözéptalp anyagg pedig kiváló tompítási és dinamikai jellemzőkkel rendelkezik. Egy szálkásabb atléta nem is igen szeretett volna ennél nagyobb sarkú cipőben futni, hiszen az általában megölte a dinamikát. A Brooks Hyperion Tempo kicsit a régi idők utcai versenycipőire hasonlít. Valamennyire azért igyekszik megfelelni a trendnek, és figyel arra, hogy tompítson, de ez elsősorban egy nagyon gyors cipő, és tervezésénél erre koncentráltak. A csillapítása is olyan, hogy bárhova is landol a futó benne, akkor nem lesz „kopogós érzése”, sőt abszolút pihe-puha élmény benne a talajfogás. Talán ott lehet némi kimutatható különbség, hogy ha egy maratont futunk le benne, akkor a vége felé ebben is megérkezik a kalapácsos ember 35 kilométernél és elkezdi ütni a combunkat. Ezt nem próbáltam ki, de az egészen biztos, hogy félmaraton, 10 km és hasonló távokon a csillapítás, amit nyújt elegendő lesz!

90 %
min
max

Kényelem

A versenycipőket sokszor nem arra tervezik, hogy szuperkényelmes legyen. A súlyspórolás oltárán a szivacsozás és a vastagabb anyagok feláldozásra kerülnek. Itt sincs ez másként. A sarokszivacsozás is vékonyabb. Az egyébként tökéletesen elegendő ahhoz, hogy ne nyomjon sehol, pláne, hogy eléggé flexibilis a sarok, tehát nincs mit kompenzálni a szivaccsal. A felsőrész elöl sima egy rétegű, konkrétan mindig látjuk majd a zokninkat áttetszeni. A nyelve is vékonyabb a szokásosnál, amolyan műbőrszerűen feszes és elegendő védelmet ad a lábfejnek. Főleg, hogy a cipőfűzője is meglehetősen rugalmas, így egy erősebb megkötésnél is azt érezni, hogy a láb tud egy picit mozogni benne, nem fog belevágni sehol semmi. A tökéletes rugalmasságú DNA Flash talpanyag és az anatómiailag jól kialakított forma,  - no meg a Hyperion Elit 2-vel ellentétben pont eltalált felsőrész szélesség - összességében nagyon kényelmessé teszi a Hyperion Tempot. Én ennél több kényelmet nem várok el egy versenycipőtől. Az anyagspórolás és a használt anyagokat látva amúgy is, szerintem ez a cipő nem több 1000 kilométerre lett tervezve. Tehát nem elvárás vele szemben, hogy a mindennapokban akár hosszabb edzéseknél, heti 3-4 alkalommal használva évekig biztosítsa a tökéletes komfortot.

90 %
fapados
luxus

Hajlékonyság

Nincs benne karbon, így azok is imádni fogják, akik a pattogás helyett úgy futnak gyorsan, hogy inkább átgördítik a a lábfejüket akár sarokról, akár középtalpról. A talpa nagyon jól hajlik, de itt is érezni azt a feszességet, ami a DNA Flash hab anyagot jellemzi. Összenyomás után egy pillanat alatt pattan vissza eredeti állásába a talp. A jó dinamikai tulajdonságai részben ennek is tudhatóak be.

90 %
merev
hajlékony

Szellőzés

Szellőzés szempontjából mondhatnám, hogy csillagos ötös, hiszen egy réteg az egész felsőrész. De mégsem. Az elülső, nagyon vékony, nagyon szellőző rész csillagos ötös. Pláne, hogy a nedvesség nagy része ott távozni is tud. A nyelve nagy része egyáltalán nem szellőzik, és a hátsó régiók is jóformán átfújhatatlanok. Pár szellőző lyuk elfért volna rá még a sarok felé, de ugyanakkor a felsőrész első része, amely az átlagnál jóval lyukacsosabb, némileg ezt kompenzálja. Nem igazán fülledt be a lábam benne egyszer sem. Persze maratont nem futottam benne…

90 %
meleg
szellős

Összességében számomra a Brooks Hyperion Tempo az év meglepetése a versenycipők között. Ilyen kényelmes, a lábunkkal tökéletes összhangban lévő, magas szintű futóélményt biztosító versenycipőhöz nagyon régen volt szerencsém. Sokat olvasni manapság a karbon talpú cipők árnyoldalairól is. Már lassan megjelennek a tipikus karbon okozta sérülések. És ami ijesztő, hogy annyira hozzájuk lehet szokni, hogy sok futó egy idő után már másban, futótechnikai változások miatt, nem is képes futni. Nos, itt a tökéletes alternatíva azoknak, akik szeretnek gyorsan futni, szeretik a könnyű cipőket, nem akarnak lemondani az izomzat és az ízületek védelméről, ugyanakkor kihagynák az életükből a karbon talpat. Ja, és árban is egy olyan cipőt keresnek, ami kellően kompetitív, azaz versenyképesek maradhatnak benne, ugyanakkor a pénztárcájukat sem meríti le.
A nevéből is adódóan tökéletes a versenyek mellett a tempóedzésekhez is. Baromira jól segíti egy felvett iram megtartását. Támogatja a gazdaságos futást. A Hyperion Tempo ennek mind megfelel, így nagyjából mindenkinek tudom ajánlani, aki ki szeretné próbálni milyen igazán gyorsan futni.

A cipőtesztet a Nyúlcipőbolt támogatta, de a teszt eredményébe semmilyen beleszólása sem volt.

Brooks Hyperion Tempo futócipőteszt-1
Hyperion Tempo
Brooks Hyperion Tempo futócipőteszt-1
Forrás: Kakuk András - Mozgásvilág