Menü

2016.01.02.     Hozzászólás 11

Na, ki az amatőr?

Magát a szót sem szeretem: amatőr.
 

A magyar nyelvben ennek van egy pejoratív vonzata. Valami olyasmit sugall, hogy szegény pára, - és itt tök mindegy, hogy sportról beszélünk, vagy bármi másról -, amit csinál, ahhoz rettenetesen nem ért. Sőt, egy kicsit az is benne van, hogy erőlködik-erőlködik, de mivel amatőr a lelkem, sosem jön össze a dolog igazán.


Persze a klasszikus amatőr sportnak is megvan a létjogosultsága...

...de nevezzük inkább szabadidős sportnak. A csak fitneszből sportolók, az idősek, a folyamatos időhiányban szenvedők természetes, hogy nem akarnak évről-évre előrébb jutni, ők csak az egészség megőrzése miatt sportolnak.

 

_MG_9733.jpg

 

A triatlon egy kicsit speciális sport...

...abban a tekintetben is, hogy elég magas azoknak a száma, akik töméntelen energiát ölnek bele az edzéseikbe. Sokan olyan óraszámokat teljesítenek hetente, ami már-már profikhoz hasonlítható, pedig

a teljesítendő cél, vagy a kitűzött időeredmény jóval kevesebb edzéssel is elérhető lenne.

 

Én éppen ezért jobban szeretem az AGE-GROUP kifejezést. Ez egyszerűen csak korosztályos versenyeken induló sportolót jelent, azaz mindenkit, aki nem megélhetési szándékból űzi a triatlont. Ők lennének ugyebár az Elit, avagy PRO sportolók.

Utóbbiakról, hazai furcsaságairól, a „kamuprofi”-ról korábban értekeztem már. Ő az, aki azt hiszi, hogy attól, hogy nem jár iskolába, és két edzés között a falat nézi, vagy Nintendózik, akkor már profi. Ez a kényszervállalkozó „profi sportoló” nálam messze nem profi. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a profiságot, és az amatőrizmust nálam nem az határozza meg, hogy mi van a licensz kártyára írva.

Sokkal inkább a hozzáállás, az alázat, és a szakmai kíváncsiság az, ami eldönti, valaki amatőr, vagy profi. Lehet 10 órás heteket edzeni úgy, hogy az hatékony, és felépített, de lehet 30 órát maszatolni, úgy, hogy élettani hatása vajmi kevés.

 

Ha nálam jelentkezik egy versenyző, az sosem zavar, ha gyenge szinten van!

Az viszont már igen, ha fogalma sincs, hogy mit akar magával. Ha nincsenek jól meghatározott céljai, és nincs benne meg a fejlődés iránti vágy. Sokszor „gipszjakab”-okat is elvállalok, ha látom szemükben a tűzet. Az ilyen versenyzőkkel öröm dolgozni, és ráterelni őket a helyes útra.

 

Mitől vagy amatőr?

 - Nincs meghatározott célod.

- Ha van célod, még véletlenül sem jártál utána, hogy az reális-e! (Ironman első évben nulla sportmúlttal, első versenynek 70.3, és társai).

- A kitűzött célhoz vezető útra semmilyen tervet nem készítesz, szakembertől nem kérsz tanácsot, sportegyesületbe nem jelentkezel, mondván, tudod a frankót.

- Felszerelésed, ruházatod, életmódod, étkezési szokásaid teljesen alkalmatlanok arra, hogy támogassák a sportbeli teljesítményed.

- A lelkesedésed addig tart, amíg az első nehézség szembe nem jön. Hideg van? Nem edzel. Fúj a szél, esik? Nem edzel. A legbénább névnapi buli is előrébb van a fontossági sorrendben, mint az adott napra kitűzött edzés.

 

A fentiek nem kizáró okok a triatlon versenyen való rajthoz állásnál, viszont tudomásul kell venni, hogy a triatlon nem egy utcai futóverseny vagy teljesítmény túra. Sokszor a táv teljesítése is igen komoly edzettséget, és bizonyos szintű professzionalizmust igényel. De legalább is tömérdek edzést.

Ironman-en például véleményem szerint ne induljon olyan, aki nem képes tisztességesen végigmenni. A végigsétált maraton, vagy a 20as átlag kerékpáron számomra nem sportértékű. Tehát teszik vagy sem, aki komolyabb triatlonos kihívást néz ki magának, annak a felkészülésébe fontos némi tudatosságot belevinni.

 

A legfontosabb különbség a profik és amatőrök között tehát sokszor nem az edzésmennyiség.

Főleg fiatalabb amatőrök esetében előfordul, hogy többet edzenek hetente, mint olimpikonjaink…  A nagy különbség ott van, hogy a profi tudja, mit miért csinál. Minden edzésnek pontosan meghatározott célja van. Amatőrök általában kilométer fóbiában szenvednek. Csak a mennyiség számít, minőségi céljaik nincsenek. Hiányosságaikat nem mérik fel. Sokszor nem is tudnak róluk, így azt nem is fejlesztik tudatosan. És talán a legfontosabb, hogy a regenerációra nem fektetnek megfelelő hangsúlyt. Itt csak egy dolog a folyamatos ciklikus edzésterv hiánya, de sokszor túlzásba vitt edzés, és utána indokolatlanul nagy pihenő szakaszok is jellemzik felkészülésüket. Örök igazság, hogy a legjobb edzésterv sem ér semmit, ha nem követi a kulcs-edzéseket megfelelő pihenőidőszak, ami alatt beépül az elvégzett munka.

Minden amatőrnek tehát, aki kicsit is törekszik arra, hogy évről évre jobb legyen választott sportágában, javaslom olyan szakember felkeresését, aki képes feltárni a hiányosságait, és megfelelő tanácsokkal tudja ellátni a tudatos edzéshez vezető úton. Ha már erre a kihívásokkal teli sportra tetted a voksod, és iszonyatos energiákat mozgósítasz céljaid megvalósítása érdekében, akkor  bár légy AGE-Group versenyző, de ne légy amatőr! :)

Szponzorok

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.


  • Kutya 2016.08.05.   18:44

    Kutya

    Kedves Gizi! Egy biztos, engem meg nem kerestel meg 12oras IM mar eleg jo kiindulasi alap, Uniqaba nyugodtan johetsz! :)

    válasz erre...

  • SiMoon 2016.06.23.   11:09

    SiMoon

    Én jelenleg az Ensportosokkal edzek, ami szintén egy magán edzői társulat. Havi költsége egyáltalán nem magasabb, mint egy sportklubnak és a tagok között is elég nagy a szórás kitűzött célokat illetően (ensport.hu)

    válasz erre...

  • gizi 2016.06.23.   00:30

    gizi

    Amatőrség Igen,az vagyok,sajnos,de majd talán egy másik életben,lurkóként erre a sportra fognak terelni.De attól még most is küzdök,viszont: -hiába keresem meg a klubokat,le ráznak vagy küldenek magán edzőkhöz,akiket meg,nem tudok meg fizetni,sport társak meg szintén le to...nak,nos ilyenkor mi van? Az első munka helyemre nem vettek fel,mondván kezdőket nem!?? Nem tudom,iskolába miért vesznek fel kezdőket? Így hát,nem tudom,hogyan edzek,mit,menyit,milyen táplálék kiegészítőkre van szükségem,csak a saját elgondolásom szerint edzek,és hát nem vagyok akarat hiányos,végletekig megyek,nincs kecmec,de így nem tudom elérni a cél időmet,mert túlhajtom magam,s sok gond adódik amire megoldás kellene,kivel tudnék értekezni,vagy csak át beszélni,kivesézni a felmerülő,számomra még érthetetlen problémákat? Többszörös XM teljesítőként-12h-belüli idővel,tudom,s látom,nem a pénz ez elsődleges,viszont ha nincs elég pénzem a megélhetési klubokhoz,edzőkhöz,akkor ne lehessek vasember?Hát nem,olyan akarásom van,ami keveseknek van meg,fura egy képesség ez,semmibe tudom venni a testem,csak kellene a finom hangolás,mint szakmai istáp,nos itt tartok,hiába kerestem meg/több tucat klubot,nincs senki részéről pozitív vissza jelzés,nos szerintem jobb egy ilyen amatőr,mint egy olyan "profi" aki vastag bukszával mindent meg kap,aztán mégsem jönnek neki a dobogok...

    válasz erre...

  • kutya 2016.01.11.   11:40

    kutya

    Kedves Vízy Pálma! Igen, amatőr vagy, avagy szabadidős sportoló. Nem magát az amatőr szót irtanám ki, hanem azt a mentalitást, hogy amatőrök irreális célokat tűzzenek ki maguk elé. Ha már rommá edzik magukat, akkor azt érdemes komolyabban csinálni, nem pedig nekiesni, mint Tót az anyjának. Másik oldalról viszont, aki pedig totál nem edz, az ne akarjon Ironman lenni. Ez a táv tiszteletéről is szól. Én sem indulok a Vasa futáson, mert nem tudok sífutni, és nem mászom meg soha a Mount Everestet, mert alkalmatlan vagyok rá. Én egy kis önkontrollt várnék el az amatőr világtól, vagy nagyobb, komolyabb szabályozást a versenyrendezők részéről. Ez a nagy 70.3-Ironman őrület pár éve durrant be. És valami azt súgja, hogy ennek "gyümölcsként" egyre többet fog a triatlon a bulvár címlapokra kerülni az idei frankfurti Ironman-hez hasonló történések kapcsán, amikor is egy kolléga a célvonalon halt meg. Szerintem nem kéne...

    válasz erre...

  • Amatőr 2016.01.07.   15:03

    Amatőr

    Ez a "minek nevezzem is" az amatőr meghatározására olyan amatőr amit az illető gondol az amatőr meghatározásáról.

    válasz erre...

  • Vízy Pálma 2016.01.07.   09:50

    Vízy Pálma

    13 éve futok minden nap, azaz évente 1-1 nap kimarad, bár nem mindig, de még SOHA SEMMILYEN versenyen nem indultam. Viszont a tegnapi hóesésben is kimentem terepre. Van jó szerkóm, nem kifejezetten professzionális, de nekem jó. (13 éve még teniszcipőm és mackóalsóm volt, az is tök megfelelt.) Nincs nagybetűs CÉLom, hacsak nem az egészségem és alakom karbantartása, hogy három gyerek után se kelljen nagyobb farmer. Akkor én most minek számítok?

    válasz erre...

  • Rudi 2016.01.05.   16:03

    Rudi
  • borZika 2016.01.05.   12:45

    borZika

    Szerintem meg sportértéke attól lesz, hogy önmagához képest mekkora utat tett meg a sportoló!

    válasz erre...

  • kutya 2016.01.04.   15:04

    kutya

    Egyet értek! Kellenek a jó értelemben vett amatőrök is! Aki, ha lassan is, de szépen végig tud menni, hát menjen. Azért a 20-as átlag, és a 6 órás séta 17 óra!!! Mindenki készüljön fel egy ilyen kihívásra úgy, hogy max az utolsó pár óra fájjon! Ha az elejétől fáj, és 25 holtponttal megy a teljesítés, akkor az a sportoló nem oda való. Ironman-nek lenni nem egy állampolgári jog! És ez nem sebesség függő! Tisztelem a 12-13 órát nyomó öregurakat, akik szépen komótosan, de meg nem állva végigbrusztolják Nagyatádot. Nekik az a tempójuk. A 16 óránál, sötétben beérkező 45ös BMI indexes, sosem sportoltam figurákat, akik 6 óra sétát követően 10,5-ös 100-zal fejezik be az Ironmant... na őket ki nem állhatom!

    válasz erre...

  • Amatőr 2016.01.04.   10:03

    Amatőr

    Egyet értek abban, hogy az edzésterv és annak betartása fontos ahhoz, hogy évről évre előbbre juss. Viszont vannak olyan AMATŐR sportolók akiknek nem az idő eredmény számít, hanem az hogy teljesítette az IM-et vagy a féltávot vagy kisebb távokat. Itt lehet ragozni, hogy a 20km/h kerékpáros tempó vagy a 6 perces vagy lassabb futás nem nevezhető sport teljesítménynek, de abból kell ki indulni, hogy kinek mennyi ideje van felkészülni egy adott versenyre és milyen adottságokkal rendelkezik. Ha tényleg 11 óra lenne az IM teljesítésének vége vagy a féltávnak az 5 óra akkor kérdezem a nemzetközi versenyeken miért nem vezetik be? Véleményem szerint, szükség van az amatőr tömegre akik nem a profi fél profi szintet tűzték ki maguknak hanem azt, hogy önmaguknak bebizonyítsák képesek teljesíteni a megadott szint időn belül és ezt véleményem szerint igen is tiszteletben kell tartani. Akinek meg fontos a minél jobb idő elérése az tartsa be maradéktalanul az edző utasításait és még lehet így sem tud előbbre lépni egy bizonyos időn belül, mert ennyit tud és ha megfeszül sem tudna jobbat.

    válasz erre...

  • Komolytalan 2016.01.04.   00:02

    Komolytalan

    Komolytalan...Ha valaki nem tud fél IM-re legalább 5 órán belül menni az minek indul el egy Ironaman-en?A limit időt minimum 11 órára le kellene hozni,akkor lenne némi értéke a teljesítésnek.Egyetértek,aki 20-30 al tud haladni bringán,meg 6p-ben kocogni az nem Ironman.

    válasz erre...