Dudás Eszti első Bundesliga futama – Élménybeszámoló Hír

Igazi ismeretlenbe utazás volt ez a hétvége számomra. Tavaly ősszel úgy félóra alatt, egy eilati reptéren elkövetett facebook-os tárgyalást követően írtam alá a szerződésemet csapatommal a Krefelder Kanu Triathlonnal. Február környékén egyeztettük, hogy melyik versenyre is tudnék majd menni, majd 2 héttel ezelőtt megkaptam a repülőjegyem, Kölnbe. Kissé furcsáltam a dolgot, hogy oda foglaltak, hiszen Darmstadt alig 30km-re van Frankfurttól és minden magyarnak oda vettek jegyet. Így az utazás előtt két nappal kissé félve kezdtem minden információt megszerezni a klubról, megérteni, hogy miért Kölnbe repülök és megbizonyosodni, hogy nem csak egy emberrablás áldozata leszek :) Aztán megnyugodtam, mert amikor megérkeztem két kedves német várt rám. Igaz miközben száguldoztunk Darmstadt felé (180 alatti sebességet nem ismernek) egyszer elvétett egy kijáratot és úgy félórát egy kis erdei ösvényen kanyarogtunk, no akkor megint elfogott a félelem :) Végül alig másfél óra alatt megérkeztünk és elfoglaltuk szállásunkat. A csapatom 4 főből állt, a frankfurti Natascha Schmittből, a cseh Petra Kurikova-ból és a svéd Asa Annerstadtból. Utóbbival voltam egy szobában és osztoztam egy közös paplanon :)

Szombaton még 22 fok volt és szépen sütött a nap, de már akkor mondták, hogy ebbe ne éljük bele magunkat... Még jó, hogy nem tettük! Másnap reggel kinéztünk az ablakon, az utcán mindenhol pocsolyák az égből szűnni nem akaró eső és a legjobb szándékkal is maximum 13 fok, ezért amennyire csak lehet kicentiztük az indulást. Fél egykor volt a rajt, de annyira pocsék idő volt, hogy még 11kor is úgy gondoltuk, inkább maradunk még a szálláson. Aztán bepakoltunk a kocsiba, majd kigurultunk a pályára. Az első depó a főtéren, míg a második a tóparton volt. Mire utóbbihoz odaértünk a kezem annyira el volt fagyva, hogy nem tudtam felgumizni a bringás cipőm. Még jó, hogy az edző értett ehhez. Kérdezték akarunk-e futni, vagy valami hasonló bemelegítést végezni, egyezményes válasz volt, hogy csak és kizárólag a neoprénünket akarjuk felvenni, hátha az segít. 5 perccel a rajt előtt felsorakoztattak minket, csapatonként beszólítottak majd mondták, hogy még 4 perc a rajtig. Ekkor azonban annyira rákezdett az eső, hogy a speaker ránk nézett és azt mondta, hogy akkor inkább kezdjük el, csak előtte hallgassuk meg a félperces zenét - ő már nem fog szólni - majd a zene után egy kis szünet és rajt.

Lement a zene, ami után belemorgott a mikrofonba egy angol "sooo"-t. Erre ketten beugrottak...

Aztán megszólalt a rajt, erre beugrottunk mi is, de a társaság fele nem hitte el vagy nem tudom, így azok 1-2 mp-cel később követtek minket. Ennek eredményeként, pont a 100m-re lévő bolyánál ért össze a nép. Kellemes volt. Aztán betereltek minket egy másfél-két méteres csatornába, ahol a hínárok és egyéb szemetek között húzta mindenki magát előre. Szerintem egész jól ment az úszás, a harmadik körre kissé megnyúlt, de végül a középmezőnyben, a17ik helyen jöttem ki. A keró első köre halálos volt, mivel kb. 20 méterre előttem volt egy boly, amit el kellett érnem. Végül is 5km-nél megvoltak. Innentől kezdve 30km-ig végig azt hallottuk, hogy 30mp a hátrány az elsőkhöz képest, de hiába rángattuk, nem lett kevesebb. Végül aztán elfáradtunk kicsit és alig 5 km alatt kaptunk 20mp-cet az elejétől, majd egy percre kerekítettük a végére. A pályán kétszer kellett egy kisebb dombra felmenni, kétszer vittek át minket egy sínpáron és az egész aszfalt egy nagy kátyú halmaz volt, így csodálatra méltó, hogy a női mezőnyben csak 1 esés volt. A keró végére elfagyott kezemmel már csak rimánkodtam, hogy ugyan de jó lenne, ha nem verné ki semmilyen lyuk a kormányt a kezemből. Szerencsére túléltem.

A futás kezdetére egy 10-12 fős boly verődött össze. A depóba "rohanásunk" látványa siralmas lehetett. Teljesen elfagyott lábakkal, karokkal szinte leestünk a biciklikről és próbáltunk eljutni a futó cipőnkig. Valahogy belenyomtam a lábfejem és kiromboltam a bollyal az 5 körös futásra. A pálya egy parkban volt, betonon és salakon. Két lány, köztük Kuriakova futása megközelíthetetlen volt, a többiekkel azonban 2-3 km-en keresztül meccseltünk, mire beállt a sorrend. A 3-ik körben aztán már megjelentek az élboly lassabb futói, illetve a hátulról jövök is közelítettek. Eddigre lassan felolvadt a lábam is így végre kezdtem irányítani a mozgásom. Pont mögöttem, a csapatársam Natascha jött és mivel a másik két lány a csapatomból már előttem volt, nem hagyhattam, hogy én legyek a csapat "leggyengébbje" így az utolsó  2km-en egy igazi hajrát nyomtam, aminek hála végül a 10. helyen zártam. A csaptunk a 2. helyen végzett a csapatvezetők igen nagy elégedettségére. Kurikova 5-ik, Asa pedig a 7-ik lett. Az eredményhirdetésig a parkolóban összecsomagoltuk a csurom vizes bringákat és az összes elázott cuccot, próbálva elfelejteni, milyen állapotban lesznek, majd ha hazaérünk. A ceremónia után pedig újra beugrottunk a kocsiba és lóhalálában száguldottunk Kölnbe, hogy elérhessem a gépem. A hétvége csak "villám látogatásnak" volt mondható, mégis minden időjárási körülmény ellenére jól éreztem magam és remélem, megyek még idén Bundesliga futamra.