Menü

2016.08.10.     Hozzászólás 0

Így van értelme az ExtremeMan-nek

Edzés nélkül, vagy felkészülten jobb versenyezni? Én már tudom...


A főverseny előtti utolsó pár hét amolyan nyugodt izgalommal telt. Míg a felkészülési időszak túlnyomó részén az edzések a "legyünk túl rajta minél gyorsabban, aztán menjünk dolgunkra" érzés folyamatos jelenlétével zajlottak, addig a végére sikerült eljutnom odáig, hogy teljesen tiszta fejjel, csak az edzésre és a versenyre tudtam koncentrálni. Ez mondjuk otthonról már úgy nézett ki, hogy egy kicsit bezombultam a tempó- és pulzusértékek bűvkörében és

mostanra a kislányaim is úgy alszanak el, hogy utolsó szavuk az "izó"...

Nándival az utolsó hét táplálkozását is leegyeztettük a szénhidrátfeltöltős programtól kezdve a versenynapi reggelin keresztül az utolsó frissítő falatig.

A kezdetben meghatározott 11:30-as időlimit már jócskán alábecsültnek tűnt és akár a 10:30 környéki bravúr is lehetségesnek tűnt az edzések alapján. Tudtam, hogy jó eredményre számíthatok, de minél közelebb került a nagy nap, annál értékesebbé vált az egészségem és féltem tőle, hogy egy banánhéjon elcsúszik az egész indulás. Ensportos berkeken belül is előfordult lábujjtörés miatt meghiúsult részvétel két héttel Nagyatád előtt és visszanézve én is megtettem mindent, hogy leamortizáljam magam.

 

ExtremeMan 2016 felszerelés Forrás: Mozgásvilág.hu

Galériához klikk a képre! 

 

Mit NE csinálj közelgő főverseny előtt

Egy héttel a verseny előtt Tuti barátom esküvőjén dajdajoztam kora hajnalig (mondjuk legalább józanul), aztán a következő nap a Budapest Night Run-on állítottam fel a Mozgásvilág.hu Nyújtópont installációnkat, amit csak hajnalban bonthattam le és addig kénytelen voltam virrasztani. Vagyis próbáltam én pihenni közben, de nem igazán jött össze. Talán ennek is köszönhető, hogy vasárnapra vírusos hasmenésnek tűnő tünetek boldogítottak és ez annyira legyengített, hogy kettőt lépni is nehezemre esett... hogy lesz ebből ájronmen!?

Erre éppen jól jött, hogy hétfőtől szerda délig szénhidrátmentes diéta volt előirányozva, úgyhogy örültem a "főtt krumplit háztartási keksszel" jellegű tanácsoknak és kapartam a falat (a budi falát). Kedd este aztán fél nappal a lejárat előtt megtörtem a szénhidrát stoppot és nekiálltam zabálni, hogy feltöltődjek. Szerdára már fel tudtam állni, úgyhogy tudtam segíteni apósomnak szekrényeket cipelni a szűk lépcsőfordulókban, mezítláb, hátha a lábamra ejtek valami nehezet, vagy megcsúszok.

 

Helló újra Nagyatád!

Csütörtök este aztán végre felpakoltam a családot és minden szükséges felszerelést, majd rongyoltunk Nagyatádra. Raftos haverekkel Eta mamánál kaptunk fedelet a fejünk fölé a futópálya mentén. Tökéletes volt az elhelyezkedése ahhoz, hogy a kiscsajok a délutáni alvás után anyával együtt drukkolhassanak majd akkor, amikor a legnagyobb szükségem lesz rá. Szabival három éve együtt nyomtuk le első ájrontávunkat, Ő idén csak belekóstolt az érzésbe és kis testmozgás után a frissítésemről gondoskodott. Vitya pedig 2014-ben 20 perccel lealázta az akkori időeredményemet és most újabb egyéni csúcsra hajtott. Három éve még egy teljesen ismeretlen környezetben küzdöttem az életemért, idén viszont már rengeteg ismerős köszönt vissza bármerre is jártam (ide tényleg haza lehet járni július utolsó hétvégéjén).

 

Verseny előtt egy nappal majdnem karambol és életmentés

Pénteken még kis kerékpáros átmozgatás az Ensport csapattal, aztán Gyékényes felé egy majdnem karambol (tényleg egy centin múlott, hogy nem csúsztam bele az előttem hirtelen kanyarodó autóba), a bányatónál Szabival kenuban életet is mentettünk, de szerencsére nem volt valódi életveszély, csak egy kis eltévedés (viszont működik az a csajozós szöveg, hogy "Szia, világos, kétrészes fürdőruha van rajtad?" - merthogy ennyi infónk volt az eltűnt személyről).

Az utolsó esti Ensport csapatgyűlés után másnapra minden izót bekevertem, felszereléseket bekészítettem. Természetesen nem sikerült este 8-9 felé ágyba kerülni és elaludni is csak valamikor este 11 után tudtam (de tegye fel a kezét, aki ilyenkor korán el tud aludni).

 

ExtremeMan Nagyatád

Jó reggelt!

Szombat 3:30-kor egész jól ment a reggel, azonnal éhes is voltam az előre megtervezett négytojásos menüre, nem kellett erőlködnöm. Az egyik Ensportos edző (Balázs) jött értünk 5:15-re és mindhárom raftos jómadarat elfurikázta Gyékényesre. A már ismerős helyszín és a megszokott depórutin szertartása egyre jobban fokozta a hangulatomat. Jól éreztem magam, gyomrom rendben volt (Nándi tanácsára Imodiummal gondoskodtam róla, hogy így is maradjon), vártam, hogy jöjjön a félnyolc. Nándi még ellátott minden csapatbélit jótanácsokkal, lelkesített egy utolsót és bezavart az elsők közé, hogy keressek magamnak egy erős lábvizet.

Három éve olyan gyorsan történt minden, most igyekeztem kiélvezni a rajt előtti hangulatot, magamba szívtam a reggeli napsugarakat és felpörögtem a hangszórókból dübörgő zenékre. Az áldás utáni ágyúdörrenés most nem ért olyan váratlanul és iszkoltam is azért a lábvízért, még ha fázom is az ilyen kapkodós úszástól.

 

Libabőrös rajt Forrás: Sárdi Péter

Galériához klikk a képre! 

 

Béláim, már megint túltoltuk...

Egész jól éreztem az úszást, de az extra adrenalin miatt csak sikerült túltolnom az elejét és rám jött az oxigénhiányos klausztrofóbia, épp mint tavaly Balatonfüreden. Kénytelen voltam belemellezni, hogy magamhoz térjek. Nem örültem neki egyáltalán, de ismertem már ezt az érzést és tudtam, hogy bármennyire is elképzelhetetlen ott, abban a pillanatban, nemsokára újra úszni fogok.

Így is lett, hagytam a többieknek egy kis előnyt és újra kerestem a lábakat. Találtam is egyet, ami olyannyira kacskán rángatózott előttem, hogy felismertem benne Vitya haveromat - egy picit meg is voltam sértődve, hogy mögé kerültem, pedig kettőnk közül én indultam nagyobb felkészüléssel. Szép lassan aztán magamhoz tértem és elkezdtem élvezni az úszást. Kicsit erőltetett élvezés volt, mert azért szerettem volna egy tisztességes teljesítményt nyomni.

A fordító után már tényleg minden a helyén volt, illetve egy pillanatra meg kellett álljak, hogy jobban felhúzzam a gatyámat, mert hanyagul öltözködtem reggel és éreztem, hogy így trottyosan nagyon visszafog. A fénix3-at úszásnál negyed óránkénti jelzésre állítottam be, így még partra érkezés előtt tudtam, hogy kívül leszek az egy órán. Olyan nagyon nem voltam letörve, mert az 1:03:24 is fain idő magamhoz képest (három éve 1:15:42 volt). A depóban most nagyon profinak éreztem magam, hogy nem pepecseltem a váltózacskóval és az öltözősátorral, hanem egyből a bringához mentem: sisak, pulzusmérő, rajtszám, mez, szempa, jegygyűrű, csak a legfontosabbak. Imodium, kisizó és gurítottam is a Sculturát utolsó közös utunkra.

 

Menjünk egyet biciklizni

A szélső bringás depót sajnos idegesítően szűkre építették a szervezők és a frissen kaszált füves talaj is elbírt volna egy szőnyegezést, hogy ne tapadjon a vizes lábamra egy fél mező, de remélhetőleg ezt jövőre orvosolni fogják (legalábbis a célban személyesen is beszéltem erről Herr Gyulával és együttműködően fogadta az észrevételeket).

Ja, két nappal Atád előtt csak nem hagyott nyugodni a dolog és rápróbáltam a bringára csatolt cipőfelvétellel. Úgy voltam vele, hogy az a nagyok és a rövidebb távon indulók dolga, én meg inkább öregurasra fogom, de annyira vagányul néz ki, úgyhogy csak kell nekem is. Kipróbáltam, ment, úgyhogy Nagyatádon először úgy szálltam a bringára, mint a nagymenők.

 

A felszerelés és a frissítés sem mindegy

138-ig tart az E1 pulzusom, a fénix3-at beállítottam, hogy 140-nél szóljon rám... hát, visított is a bringa elején, mert a depót elhagyva még 150 környékén jártam. Nem szartam be, tudtam, hogy vissza fog menni és vissza is ment. Az első 75 km közben azért a sok szint meg a kezdeti helyezkedés miatt többször csipogott még, de gyorsan visszavettem, ha úgy alakult. Imádtam, élveztem, a Scultura suhant a tervezett tempóban, az előre megkomponált frissítés működött és jól éreztem magam. A Nagyatádig tartó körben van romantikus patak mellett és erdőben tekerés is és az a fantasztikus 61-es út tüköraszfalttal.

Az előre belőtt 32-es átlagsebességet elég gyorsan sikerült beállítani és túlszárnyalni, de tudtam, hogy az itt megszerzett többlet könnyen megcsappanhat a végére - csak az nem volt mindegy, hogy mennyivel. A GPS-es pulzusmérős kütyümnek hála csak magammal versenyeztem, nem kellett másokhoz méregetnem magam, ami az egész ájronmen egyik kulcsa volt számomra.

 

Hasítok a Scultura nyergében Forrás: Ironmanfoto.hu

Galériához klikk a képre!

 

Az egyéni frissítő-szakasz legvégén emelkedett magasba az Ensport sátor, ahol már jó előre tudták, hogy nemsokára érkezem, mert a pár kilométerrel előrébb posztoló stábtagok időben leadták a drótot. Az első kör végén még az Ensportos Balázs adta fel a behűtött izós-kulacsot, a következő körtől kezdve már Szabi nyomta nyakamba a hidegvizet. Az ivást is jól lőttem be, csak egyszer álltam meg mezőt nézegetni és közben kipróbáltam, hogy milyen lehet nézőként figyelni a versenyzőket. Az ivás mellett persze nyomtam a szénhidrátszeleteket is sótablettával és egy-két zselével.

A frissítés mellett a hűtésre is nagyon figyeltem, a két kulacsom közül az egyik mindig hidegvíz volt, amivel az egész testemet locsoltam, tisztára, mint egy erotikus tusfürdő-reklámban... néha még lágy zenét is aládúdoltam, hogy teljes legyen az összkép.

Brutál belegondolni, hogy három évvel ezelőtt egyetlen kulacstartóval, egy gyakorlatilag nulla szellőzésű fekete montis cipőben gyújtottam fel magam a felpimpelt Atala Corsa GS nyergében. Ehhez képest erős kontraszt a Merida Scultura 6000 álomgép és a "mindeniránybanszellőző" Spiuk Progeny triatlonos bringacipő... és én még anno simán csak elhasználódott utcai ruhákat fogtam be edzésszerkónak :)

 

Érzelmek viharában (ez nem egy Danielle Steel könyv címe)

A három darab 35 kilométeres kiskörben aztán kezdtem lassulni, aminek a fáradás + növekvő meleg + növekvő szél hármas volt az oka. Nagyon imádtam az új kitérőt a tüköraszfaltos 68-as elkerülőn és egyáltalán nem fájt a szívem a kimaradt belegi kurfli kiszedése miatt. Az átlagsebességem csökkent, a végére már becsúszott pár tizeddel a kívánatos 32 alá, de nem akartam erőltetni, pihentettem magam a futószakaszra.

Közben azon kaptam magam, hogy érzelmi hullámvasúton csücsülök, a segesdi fordítónál nyomatott "Így szólt hozzám a dédapám" gagyi remixelt verziójára is elérzékenyültem és ezután többször lett párás a tekintetem. De tudjátok ez miért volt? Mert borzasztóan élveztem, amit csinálok. Sok-sok edzés, sok lemondás és áldozat, egyre több sikerélmény és a tervszerűen működő versenyzési élmény az ExtremeMan Nagyatád hangulatával és a "mindjártmindennekvége" érzéssel együtt hozzáadta ezt a faktort is. Szóval ez csak jót jelentett.

 

Perfekcionális depóélmény

Az utolsó kört is befejeztem és a nagymenő triatlonosokhoz hasonlóan kiléptem a cipőmből és odaadtam a depó-személyzetnek a hozzácsatolt bringával együtt. Sisak le, zsebek kiürítve, az előre bekötött, 141 grammos inov-8 fel, csősálak a csuklóra, Imodium és uzsgyi.

Ja, itt jegyezném meg, hogy a bringás depón tapasztalt két hiányosság mellett a versenyen példás kiszolgálást kaptunk. A bringát segítők tolták a depóban a helyére, az öltözősátorba érve már messziről elém hozták az amúgy könnyen megtalálható helyre akasztott váltózsákomat és egy srác végig mellettem állt, hogy a szétpakolt cuccaimat aztán berakja a zsákomba és ezzel is időt nyerve szaladhassak utamra. A szpíkerek név szerint említették az ellenőrző pontokon elhaladókat, az átlagtempóról és a hátralévő körökről is tájékoztattak, a frissítőpontokon is odaadó személyzet fogadott. Szóval köszönöm minden segítő közreműködését.

 

Szarul, de büszkén

A tempóm és a pulzusom rendben volt, menet közben egyszer sem sipákolt a Garmin zónából kilépés miatt és kényelmesen ment az 5:30-on belüli tempó is, de azért csak maradtam ezen érték környékén, igyekeztem visszafogni magam. Ettől függetlenül szerintem ramatyul nézhettem ki, de úgy számoltam eleve, hogy a második kör végére, 10 kilométer környékén fogok magamhoz térni és beállni egy jó utazóra. A második körben Nándi már nyomatta nekem a koffeint és ettől kezdve minden körben toltam a kólát magamba. Ennem nem nagyon kellett, egy zselét letuszakoltam magamba menet közben, de az sem igazán hiányzott. Izó, kóla és temérdek víz a fejemre és a csuklómra, meg mindenhová. A két csősálat is azért találtam ki a csuklómra tekerve, hogy folyamatos benedvesítéssel megállás nélkül hűtsenek. A folyamatos hűtés bejött. Vizesebb voltam futás közben, mint az úszás végén és ez nagyban hozzájárult, hogy nem akadtam ki a 31 fokos hőségtől. Igazából nem is maradt meg bennem, hogy annyira irtózatos meleg lett volna. Az egész futást két rövid toi toi pihenővel megúsztam, még jól is esett leülni :)

 

Bevizezem magam, hogy izzadtnak tűnjek Forrás: Sárdi Péter

Galériához klikk a képre! 

 

Igen, így kell éreznem magam

Minden sarkon ismerősök, a futópályán a csapattársakkal többnyire jutott erő egy-egy integetésre, pacsira, vagy "hajrá-hajrá"-ra, a futópálya szélén az Ensport stáb, régi-új ismerősök, Szabi a jeges frissítővel és persze a szállásunk mellett az igazi erőt adó három csajszi mosolya (öööö, nem a tangás hostesseké, hanem feleségemé és két kislányomé).

Két kör után tényleg egyre jobban lettem, bár voltak néha furcsa érzések a lábaimban. Előjöttek a már edzésekről és korábbi versenyekről ismerős fájdalmak is, a talpamon kialakuló vízhólyag és a megviselt bal nagylábujjam hisztije, de tudtam, hogy egy idő után megunják és abbahagyják a fájást. A Zrínyi utca park felé eső végén (elején) indiánzenére érzékenyültem el megint, néha becsukott szemmel futottam, hogy kiélvezzem a versenyt, mielőtt befejezem.

 

Amikor már magasról tojok a pulzusra

Az utolsó körben óvatosan emelni kezdtem a tempón, hogy aztán a Zrínyin már pulzuskiakadástól sipákoló Garminnal rohanjak be bőven 5 percen belüli tempóval a 10:39:36-os álomidőmért, ami bő két órával lett jobb, mint három éve ugyanitt (12:47:57). Jól osztottam be az erőmet, a végére maradt idő finishelni, kiadhattam magamból még mindent, ami bent ragadt biztonsági tartaléknak. Bő 10 és fél óra gyönyörön vagyok túl...

Le lehet nyomni az ájronment tudatos felkészülés és edzés nélkül is, de értelme csak úgy van, kiélvezni akkor tudod, ha felkészülten állsz neki.

Az elmúlt nyolc hónapban megadtam a kellő tiszteletet a triatlon hosszújának, felkészítettem és megismertem a testemet (nem összetévesztendő a pubertáskori ismerkedéssel) és olyan útravalókat kaptam, amiket egymagam soha nem találtam volna meg, vagy legalábbis csak hosszú-hosszú évek alatt.

A részletes időeredményeimet itt találod, ha érdekel...

 

Mi jön még ezután?

A felkészülési beszámolómat azzal kezdtem, hogy soha többé nem fogadok meg semmit és ezt most abszolút betartom. Az biztos, hogy most elvonulok családi életet élni, mert a kicsi lányok sem lesznek mindig kicsik és szexi fiatal feleségem 20 év múlva szexi középkorú lesz, úgyhogy kihasználom a fiatal boldogidőket és mindenek előtt nyaralok egy jót. Aztán nekilátok kipattintani magam, mert a hosszútávozás közben egy picit megfogytam :)

Nincs konkrét következő sportcélom, az majd úgyis megtalál, talán hamarabb, mint gondolnám. Nagyatádra is vissza szeretnék térni, nem is egyszer, de az biztos, hogy Nándi segédletével magasra került az a léc és a segítsége nélkül nem is fogom tudni újra megugrani. 

 

Célkapun átugrásra mindig marad erő... Forrás: Ironmanfoto.hu

Galériához klikk a képre!

 

Erdélyi Nándi, az ENSPORT sportszolgáltató fővezére (a továbbiakban csak Nándi, vagy edzőbá') és a főnököm (az az isten) lepaktáltak, hogy rajtam fogják kipróbálni Nándi edzői tehetségét és majd én jól beszámolok róla. A beszámolók alapján pedig mindenki eldöntheti (és számomra is világos lesz), hogy megéri-e, illetve miért éri meg szakértő segítségével készülni (nem csak hosszú távú versenyekre).
 
 
ENSPORT

Olvass többet a témáról: ExtremeMan, ironman, SiMoon edzésterve

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.