Eurobike 2012 Hír

Benecz Ferenc
Benecz Ferenc
2012/09/07
avagy mizujság kerékpáros fronton a jövőt illetően?
Hirdetés

Németországban, a Bódeni-tó partján fekszik egy kicsiny városka, Friedrichshafen. A város határában pedig egy gigantikus kiállítói csarnok rendszer (vedd a hazai fővárosi csarnokok legnagyobbikát és szorozd meg 10-11szer… talán…), ahol minden év ősz elején megjelenik a kerékpáros ipar apraja-nagyja, hogy bemutassák a szakmának a legújabb palettájukat, és fejlesztéseiket. Az Eurobike kiállításon lehet először bepillantást nyerni a következő évi trendekbe, mely majd meghatározza a következő 365nap piacát.

 

Természetesen számos hazai média, így mi is képviseltük magunkat a 3+1 napos rendezvényen. Az első nap, a Demo Day tulajdonképpen egy teszt nap, ahol számos gyártó termékét próbálhatjuk ki, legyen az egy pár száz ezres vagy több milliós kerékpár, egy vadonatúj kompressziós mez vagy ultrakönnyű sisak.

A rákövetkező 3 nap viszont a maratoni táv legyaloglása mellett a tömérdek újdonság befogadásáról szól. Sokszor izzadtságszagú a legtöbb újítás és újdonság, csak hogy valami újat mutathassanak a cégek, de akadnak köztük tényleg jó dolgok is. Mindenezek mellett persze folyamatosan mennek a prezentációk, sajtótájékoztatók, vagy épp elcsíphetünk olyan nagy neveket, mint Tom Ritchey, Hans „Noway” Ray, Chris Akrigg, Mario Cippolini…

  

Persze a komoly napközbeni munka után néha elszabadulnak az indulatok. Így történt idén a Continental partin is, mely azóta bejárta a világot a különböző médiák csatornáin. A zárásra meghirdetet parti először ingyen chillis babbal startolt, amihez persze járt a sör, majd még egy, aztán mojito-ra váltottunk. Az egyre lazább izmokat egy DJ kezdte mozgatni, Rammsteintől a Frankie goes to Hollywood-ig, olyan hangulatot szítva, amihez biztonsági őrök is kellettek, hogy a környező standok, és a rajtuk álló sok milliós értékű kerékpárok egyben maradjanak a hátra levő napra még. Igen, ez a buli a standok között zajlott, úgy, hogy másnap nyitásra nyoma nem maradt… csak néhol ragadt kicsit jobban a padló.

Összességében elmondható, hogy ruházati trendekben marad a tavalyi, nyomul a pedelec kerékpározás, egyre jobban kiszorulóban van a 26”-os kerék méret, hatalmas lépésekkel jön a 650B méret, és aki nem talál magának megfelelő kerékpárt az vak :)

 

Íme néhány, esetekben szubjektív, érdekesség a kiállításról (Fotók: Paraferee):

HOVDING
A skandinávok sokszor máshogy gondolkodnak, így van ez itt is. A koncepció egyszerű: készítsünk fejvédőt azoknak, akik cikinek érzik a fejünkön viselni azt. A Hovding valójában egy nyakunk körül viselt légzsák, mely eséskor a pillanat törtrésze alatt felfújódik, és körbeveszi a fejünk, megvédve azt.

 


 

A szerkezet közel 700gramm, ami akár duplája is egy közép árfekvésű sisaknak, bár nem a fejünkön, hanem a vállunkon és tarkónkon kell „cipelnünk”. A kütyü (merthogy az) 500euro körüli ára a borsos kifejezést súrolja, bár a megalkotói elmondták, hogy egyes országok baleset biztosítása révén, ha elpukkan (balesetben persze), akkor ingyenesen kapunk egy újat. A Hovding fekete dobozzal is ellátott, így egy balesetnél könnyen bizonyítható állításunk.

 


 

Összességében egy meleg és - a bukósisakot megszokók számára - szokatlan szerkezet… Kétlem, hogy el fog terjedni… bár mindig vannak akik a különlegesre, és nagyon egyedi dolgokra vágynak, és pénzük is van hozzá.

 

IMMOB
A városi közlekedés egyik macerája a lezáráshoz szükséges lakat magunkkal cipelése. Mindig kéznél kell legyen, nem hagyhatjuk otthon, vagy a munkahelyen. Az IMMOB rendszer ezt a gondolatot próbálja leegyszerűsíteni. Kerékpárunk pedálja mindig velünk van, sosem hagyjuk otthon, és nagy felülete miatt adja a lehetőséget, hogy kerékpárunk lezárásához felhasználjuk.

 

A rendszer ötlete egyszerű: egy kattintással kivesszük a hajtókarból a pedált, majd az erre a hátsó keréknél kialakított dokkolóba rakjuk úgy, hogy a pedál a küllők között keresztben áll. Az IMMOBos kerékpár ugyan nem tolható el, de vállon még mindig könnyedén elvihető a trombitának nézett kétkerekű.

 

MIPS
A sisakgyártás terén a biztonság növelése érdekében új technológia jelent meg: a MIPS. Lényege, hogy a keményhéj és a hab egységén belül egy elmozdulni képes különálló héj kerül beépítésre. Tulajdonképpen ez fekszik fel a fejedre, így ütéskor a külső héj el tud picit mozdulni, miközben a fejed kevesebb erő éri… Tulajdonképpen egy plussz „gyűrődési zóna”.

 

 

Már a 2013-as bukósisak kínálatban is számos gyártó palettáján található meg ez a megoldás. Viseléskor elsőre picit fura érzés lehet a „régi” megoldást megszokók számára. Enyhén olyan, mintha kilazult volna a sisakod, és kicsit mozogna a fejeden. De megszokható.

 

AEG
Igen igen. A 125éves, háztartási gépeiről híres gyártó beszállt az elektromos rásegítéses kerékpáros piacba… ráadásul rögtön be is húzták a Eurobike Awards egyik díját is. Nálunk a végre nem a nyolcvanas éveket idéző cockpit miatt is nyertes.

  

53Nm és 260W jellemzi a 4,5kg-os egységet. Ráadásul az ígéretük szerint bármelyik kerékpárra rászerelhető, és visszatöltési funkcióval van ellátva. Szívesen tesztelnénk, hogy miként működik.

 

ALPINA
A városi biztonságos közlekedés folyamatos újdonságok játéktere. Az Alpina cég sisakjaiba integrálta a villogót, mely így mindig velünk van (kivéve ha - helytelenül -nem viselünk bukót alapból a városi közlekedéskor).

 

A hat LEDes világítás könnyedén le és feltehető a sisak hátsó szellőző nyílásába, jól látható (már ha nem fordítjuk el a fejünk), elemcseréjét is megoldották.

 

BIOLOGIC
Újabb fejvédő… Sokan azzal indokolják a városi közlekedésben mellőzött fejvédő viselést, hogy munkahelyükön, vagy bárhol ahol megállnak útközben és levennék, a „nagy hely igénye miatt, nem tudják hova rakni”. Nos, a BioLogic összecsukható Pango nevű sisakja megoldást nyújthat ezen problémákra. A fehér vagy fekete színben elérhető fejvédő „nyugalmi” állapotában a normál sisakok méreténél cirka felénél is kisebb helyet foglal el. Üzembe helyezése 5másodperc, míg a hátsó, tarkó panelt kinyitjuk, majd a két oldalsó panelt kihúzzuk kattanásig.

 

 

Összeállításkor stabil érzetet ad, kíváncsian várjuk a tesztet!

 

CONTINENTAL
Mindamellett, hogy a neves gumi gyártó cégnél pár új mintázatú külsőt is megnézhettünk, érdekes volt látni, hogy nem csak ebben a szegmensben mozognak.

 

 

Az Adidas futócipők talpát például ők gyártják, de a bordásszíj-hajtás terén is otthonosan mozognak.

 

O-SYNCE
Főként a futók fogják véleményem szerint kihasználni az O-Synce új „baseballsapkáját”. A sild tulajdonképpen egy komputer, melynek aljára egy apró projektor van szerelve, és amin keresztül számos infót követhetünk nyomon aktív időtöltésünk közben.

A ScreenEye X kivetítője a nap fényét is felhasználja, így mindig tökéletes láthatóságot biztosít számunkra. Az enyhén a látómezőnk felső szélén elhelyezkedő projektor használat közben nem zavaró, de nem is biztos, hogy menet közben fel-feltekintgetnék…

 

CUBE
A Cube-nál szinte rögtön a stand szélénél leragadtunk. Az új Stereo SHPC elöl-hátul 140mm-t mozgó 29-es kerékpárjuk 9.95kg súlyú mindösszesen!

 

 

Ehhez persze amit csak lehetett karbonból gyártottak le, és lehet, hogy a vásárlásnál brutális módon kikönnyített pénztárcánk is bele lett számolva.

 

DEUTER
Hátizsákok terén nem sok eget rengető újdonságot véltünk felfedezni. A színvilágok, akár csak a ruházatban, a tavalyi trendet követik, főként zöld, sárga, okker, kék és barna pasztelekkel játszva.

 

 

Ami viszont megfogott minket a Deuter standján, az a játékos gyerek hátizsák. Annyira egyszerű és adta magát a forma, nem is értjük, miért nem csinálta már más is korábban.

 

MIKILI
Piaci rést betöltő német kerékpártartók. Nem csak IKEA bútorozott szobák elegáns kiegészítője lehet. Ráadásul funkcionalitásuk nem csak a kedvenc kétkerekűnk tárolásában merül ki, polc és fiókok bővítik a hasznosságát.

Viszont fontos látni, hogy kizárólag városi, főleg acél vagy cromoly vázas kerékpároknál, azokból is a felső csöves (férfi) vázúaknál használható… sajnos erősen leszűkíti a felhasználási kört.

 

EARLY RIDER
Végre nem csak a lábbal lökdöshető motort adhatjuk kerékpárossá nevelendő gyermekünk feneke alá. Az első gömb fixen futási irányba (előre-hátra) tud csak forogni, míg a hátsó 360fokban bármerre…

Ráadásul a design csillagos ötös…

 

RACKTIME
Nehezen hihető, de igaz… még csak most kezd utat törni a LED technológia adta lehetőségek a tervezők fejében.

A csomagtartó végébe integrált hátsó lámpa ilyen megoldás. El is nyerte a Eurobike Awards egyik díját.

 

27,5” AVAGY 650B
Amennyire lassan és óvatos lépésekkel tört be a kerékpár iparba a 29es kerékméret, annyira villámléptekkel tör előre a 650B vagy 27,5” méret. Ez valószínűleg betudható annak is, hogy mára hatalmas felhasználási tapasztalattal rendelkező 29eseknél felmerült a kisebb emberek számára negatív. Vizsont sokan kezdik belátni, hogy a 26-osnál nagyobb méretre lenne szükség, így egyszerre több cég lépett. Nem csak kerékpárgyártók, hanem alkatrészgyártók is nagy számban mutatták be új terméküket.

 

 

Demo Day-en kipróbáltam egy 650B-t, de őszintén nem éreztem különbséget a 26-oshoz képest. Ez persze előfordulhat abból is, hogy magasságomnál fogva a 29es ideális számomra…

 

SEATYLOCK
A taiwani gyártók közé eldugva találtunk rá erre a városi közlekedésben praktikus zárási módra. A nyereg alá rejtett összecsukható zár egyben funkcionál a nyereg sinjeként és zárként is. Bár a speciális nyeregcsővel együtt 1,3kg a súlya, ami elég horribilisnek tűnik első hallásra, ne felejtsük el, hogy ebben a súlyban benne van egy lakat is már! Egy pedelecre szerelve meg főleg nem számít…

A felhasználásában ott látjuk inkább a problémát, hogy a kerékhez, küllőkhöz, oszlophoz, stb. rakott nyereg rövid időn belül koszos és/vagy sérült lesz.

 

SHIMANO
Mindamellett, hogy a z egyik legnagyobb neves kerékpár alkatrészgyártó alkatrész családjai megújultak, két szembetűnő újítást találtunk.

A felső kategóriás váltóknál egy plusz kart találunk a felső görgőnél, mely extra rugó előfeszítést biztosít a kanálnak, ezzel kiküszöbölve a rázósabb terepeken haladáskori zörgést, láncverődést. OFF-állásban lazán mozgatható a kanál, így megkönnyítve a kerék kivételét.

 

 

Másik nagyobb módosítás a már tavaly bemutatkozott Ice Technology-ban, hogy a fékek nem csak a féktestre rögzíthető extra hűtőbordákat kapják meg, hanem a tárcsák egy nagyobb hűtést biztosító „szoknyát”. Ezeknek köszönhetően a nagyobb igénybevételű szakaszokon is megmarad a fékhatásunk, mind tárcsánk, mind fékbetéteink nem forrósodnak az optimális hőmérsékleten túl.

Az extrém hűtést versenyzők és nagy fékteljesítményt igénylő kerékpárosok (DH, FR, AM) maximálisan ki tudják használni.

 

SPORTFUL
A jelenleg kapható legkönnyebb szélálló esőkabát: 50gramm. Ez nagyjából pár A4es papírlapnak a súlya… Fogása brutális, mintha semmi nem lenne a kezeid között. A tartósságát szívesen tesztelnénk…

 

 

SRAM
Sramnál is sok újdonság akadt, melyek között több a még-kisebb-súly és még-újabb-design kategóriába passzoltak, de két dolgon megakadtunk:

Jön az egyszer-tizenegy sebesség, aminél kicsit vicces a fogaskoszorú kinézet, mivel a 11sebesség már nagyobb mint a tárcsa. Marketingbe foglalt előnyei, mint például a keskenyebb hajtómű, szerintünk hátránya is, mivel a széles befogandó áttételek miatt a lánc nagyobb igénybevételnek van kitéve.

Emellett ott volt a Metropolis is, ami egy hajtóműbe épített belső váltórendszer. Nagy előnye, hogy zárt, így nem koszol, és nem koszolódik. Bökkenője a nagy Q-faktor, azaz hajtómű szélesség… megszokást igényel….

 

MONKEY LIGHT
Pimp-my-bike… Fuck Yeah. Ha nem elég a színes alkatrészek és kiegészítők kavalkádja, és nem tudok kielégíteni a pimpelési vágyadat, a Monkey Light neked kínálja termékeit. A küllőkre szerelhető LEDes technika a kerék forgását illetve a szemünk valamint agyunk feldolgozási sebességét kihasználva különböző képeket „vetítenek”.

 

 

Az alap modell, a 6LEDes kivitel a kiállításon olyan 20 000 Ftnak megfelelő áron volt megvásárolható… A képen látható női arcot formázó verzió a fullos, 32LEDes változat.

 

STRINGBIKE
Furán néz ki, de a mienk. A Stringbike a Schwinn-Csepel saját fejlesztése, mely most betörni készül a világ piacaira. A láncot, valamint a hagyományos meghajtási menetet mellőző technológia sok embert megállított a stand előtt.

Jövőre már számos verzióban és még pedelec felszereléssel is elérhető lesz.

 

THULE
Nagy név a kerékpártartókban, mely cég most kicsit közelebb lépett a biciklisekhez… rögtön be is húzva egy Eurobike Awards díjat. A Thule újra gondolta a kerékpáros csomagok felfogatását, és a tőlük megszokott hűvös, letisztult designnal megfűszerezve elkészítették az új rendszert.

 

A marketing osztály erősen dolgozik mellé, de így is figyelemreméltó a hátsó táska felfogatási, és ezek elrejtéséhez alkalmazott rendszer. A fel- és levétel könnyű, a felhasznált anyagok felső kategóriások és funkcionálisak (víz- és kopásálló).

 

Egy bökkenő van talán az egész rendszerben… az ára, amit egyelőre csak úgy jellemeztek: high end quallity – high end price.

 

TRICKSTUFF
Hosszú éveken keresztül minden Eurobike-on megnézhettük, de sosem került sorozatgyártásba… eddig. A TrickStuff cég végre úgy érzi, hogy kiforrott, és gyártásra érdemes a mechanikus fékkar hidraulikus fékre átalakítója. Így országúti, de még inkább cyclo-cross kerékpárokon is használhatunk nagyobb fékerővel rendelkező hidraulikus fékeket.

 

Persze még mindig ott a kérdés: van e szükség rá?

 

VANMOOF
Városi kerékpár, megfűszerezve praktikussággal és divattal. A Vanmoof már évek óta megosztja a társaságot, futurisztikusan szép, vagy randa. Mindenesetre a vázba épített zárat sosem felejtjük otthon (bár többletsúlya miatt sokszor eszünkbe jut így is úgy is), lámpái pedig sci-fi filmeket idéznek.

 

WAYEL
Nem igazán ismert név, mégis megálltunk pár percre standjukon. Nem csak mert a városi kerékpárjuk szemnek is szép látványt nyújt, de egy annyira nem elterjedt meghajtási technológiát ötvöztek a pedelec rásegítéssel.

A kardán meghajtással már jó pár éve vannak be-bepróbálkozók a kerékpáros szakmában, de elsősorban súlya miatt nem terjedt el. A WAYEL cég gondolt egyet, és a pedelec meghajtás rásegítéssel ötvözte, így nem számít annyira a kardán adta extra súly, viszont élvezhetjük előnyeit: zárt így nem koszol és nem koszolódik, halk, nincs nagyon karbantartási igénye.

 

EASTON
Az erősség és merevség növelésére az Easton új szabványt hozott be a kerékpáros piacra. Egyrészt jó, mert az extrém vonalon még több biztonságot kapnak a kerékpárosok, másrészt vakarhatjuk a fejünk az új méret miatt (kompatibilitási problémák).

Az új befogó méret: 35mm (jelenlegi méretek: 25,4mm és 31,8mm)

 

QBICLE
Érdekes elgondolás a defektmentesítésre: elastomer tömlő a külsőbe. Az ötlet magával hozott további pozitív adaléka, hogy ezáltal nem is kell pumpálni a kereket…

 

 

Már csak abban nem tudtam dűlőre jutni a gyártóval, hogy mi van akkor, ha a termék nem-japán, azaz 60kilónál nehezebb kerékpáros alá kerül… már pedig ilyenből elég sok szaladgál a világon.

 

ERGON
Amikor már azt hisszük, hogy egy platform pedálon nincs mit forradalmasítani, jön az Ergon és a PC2 pedálja. Az újragondolt forma, a biomechanikai tervezési gondolat menet, és a különböző felületű anyagok használata lévén sokkal nagyobb tapadást biztosít, mint egy normál pedál.

 

 

Ráadásul több méretben is elérhető, így mind a kis lábúak, mind a nagy lábúak magunknak megfelelő méretű pedált taposhatnak a megfelelő hatékonyság eléréséhez.

 

PEDALED
Eurobike Awards díjat nyert kerékpáros ruházat Japánból. Bármelyik ruhadarabot azonnal hónunk alá szorítva vittük volna haza. Mind kinézetben, mind funkcionalitásában felső kategória. Sajnos árában is (400euro körül kezdődnek a kabátok).

 

 

A kabátok ujjai hosszabbak a normálnál, hogy a kormányra dőlve ne húzodjanak fel, válluk megerősített a hátizsák használathoz, anyaguk szellőző, derekuk hosszított. Farmernadrágjuk „kopásai” fényvisszaverősek. Mi beleszerettünk, most már csak bankot kellene rabolni…

 

(Fotók: Paraferee)

Hirdetés