Csúcskategóriás ruha-mustra: Northwave 2018

Csúcskategóriás ruha-mustra: Northwave 2018

Simon Ádám
Simon Ádám
2017/10/04
Színesedő paletta és high-end fejlesztések az olasz gyárból.
Hirdetés

A Northwave egy tradíciókat tisztelő családi vállalkozás, ami úgy képes haladni a korral, hogy közben a régi jól bevált értékek sem szenvednek csorbát. Elsődleges hangsúly tehát továbbra is a minőségi és jól használható termékeken van, de a visszafogott fekete és fehér modellek mellett már ott virítanak (szó szerint) a feltűnőbb variációk is mind a kerékpáros cipők, mind pedig a kerékpáros ruházati modellek polcain.

 

Northwave kerékpáros cipők

A tavaly az Extreme RR országúti cipőn debütáló, a lábfejünkre nyomáspontmentesen záródó XFrame-technológia már több modellen is fellelhető lesz. Ennek lényege, hogy a cipő felsőrészét, annak kialakítása és az azt lábunkra feszítő damil elvezetésének iránya révén nyomásmentesen tudjuk zárni. A rövid próba alapján kicsit olyan érzés, mint amikor egy kompressziós zoknit veszünk fel. Nincs kiemelkedő pont, ahol jobban éreznénk a cipőnk. Ezt a technológiát a saját fejlesztésű SLW2 tárcsás-damilos rendszerével kombinálták, így könnyedén tudjuk lábunkra igazítani, és gyorsan oldani.

Mountainbike cipők

Ezt a technológiát kapta meg a Northwave Ghost XC modell is, ami ezen kívül Michelin talpgumírozással és Hyperlight XC karbon taplszerkezettel rendelkezik. Ez a modell méltán pályázik a 2018-as mountainbike kerékpáros cipők dobogójára, de hogy szélesebb rétegek számára is elérhető legyen, gazdaságosabb kivitelben is elérhető lesz Northwave Ghost XCM néven. Ez ránézésre kimondott mása a nagytestvérnek, különbség főleg a talpán figyelhető meg: talpmintázatát nem a Michelin szállítja és full karbon helyett "csupán" karbon erősítésű talpa van, de felső részét tekintve alig lelhető fel különbség.

 

Northwave Ghost XC Forrás: Mozgásvilág.hu
Northwave Ghost XC
Kép forrása: Mozgásvilág.hu

Northwave Ghost XC és XCM talp Forrás: Mozgásvilág.hu
Northwave Ghost XC és XCM talp
Kép forrása: Mozgásvilág.hu

Galériához klikk a képre!

 

Országúti cipők

A Northwave Extreme RR (Road Race) a márka eddigi legjobb lábbelije, innovatív technológiával, nagyszerű kényelemmel és pedálozási hatékonysággal. A cipő felsőrésze mindössze 0,5 mm(!) vastagságú, lábfejünkkel pedig egy kényelmes hálós anyag érintkezik. Két talpbetéttel érkezik majd, egy normál és egy keskeny lábfejűek számára biztosít kényelmet. A pedálozás hatékonyságát az ultrakönnyű karbon talp növeli. Merevségét jól jellemzi, hogy merevségi indexe 15,0! Ez a szám minél magasabb, annál kevésbé hajlékony az anyag. Az átlagos országúti cipők talpa 6-9 közötti értékekkel rendelkeznek.

 

Northwave Extreme RR Forrás: Mozgásvilág.hu
Northwave Extreme RR
Kép forrása: Mozgásvilág.hu

Galériához klikk a képre!

 

A Northwave Revolution kerékpáros cipőben már megtalálható lesz az Anatomical Arch Support (AAS) elnevezésű szabadalmaztatott technológia, ami kissé hasonlít a sícipőknél már jól ismert "lábrasütésre". A talprészen egy TPU-alapú belső elem található, ami a lábfej nyomására és a viselés közben keletkező hő hatására felveszi a talpboltozat formáját, így biztosítva a tökéletes alátámasztást.

 

Téli kerékpáros cipők

A Northwave 2018-as kínálatában hangsúlyosan téli kerékpáros cipőt(!) ajánl a leghidegebb évszakra és nem bakancsot. Az új modellek ránézésre valóban kényelmesebbnek tűnnek, mert éppen olyanok, mintha a nyári kerékpáros cipőket megtoldották volna egy kényelmes, puha neoprén szárral. Nem kell tehát merevszárú, nehezen felvehető és túlságosan zárt érzést keltő lábbelit viselnie annak, aki írtózik ettől. Természetesen a cipők a lábat melegen tartó bélést kaptak és megfelelő melegen tartás érdekében alulról eltávolították a szellőzőnyílásokat is, így akár -15 fokban is élvezhetjük a szabadban kerékpározást, láblefagyás nélkül. Valamennyi Northwave téli kerékpáros cipő Gore-Tex® (Pique, vagy Koala) membránnal van ellátva. A Northwave Extreme RR GTX és a Northwave Extreme XCM GTX megkapták az XFrame fűzési technológiát, a Northwave Flash GTX és a Northwave Raptor GTX pedig ugyanazt a kényelmet garantálják gazdaságosabb kivitelben. Mindkét utóbbi modell elérhető Arctic verzióban is, mely az igazán fázós lábúaknak készült, extra meleg Gore-Tex® Koala membránnal. 

 

Northwave téli cipő Forrás: Mozgásvilág.hu
Northwave téli cipő
Kép forrása: Mozgásvilág.hu

Galériához klikk a képre!

 


Túra és városi kerékpáros cipő

A Northwave Outcross modellhez nagyon hasonló, ámde mégis új modell lesz munkába járáshoz és hobbi terepezéshez a Northwave Terrea Plus, ami izgalmas színekben, Michelin talppal, tekerős fűzéssel és tépőzárral lesz elérhető.

 

Northwave Terre Plus Forrás: Mozgásvilág.hu
Northwave Terre Plus
Kép forrása: Mozgásvilág.hu

Galériához klikk a képre!

 

Northwave ruházat

Mez, kesztyű, sapka és zokni ugyanabban a stílusban, az abszolút egységes megjelenés jegyében. Szuper cipőhöz szuper ruházat dukál, amire a Northwave házon belül szállítja a megoldást. Rengeteg színvariációt láthattunk a 2018-as palettát bemutató standon és tényleg, a visszafogott színvilágtól kezdve a banános, vagy kávés önkifejezésig borzasztó széles volt a kínálat. A színeket saját véleményem szerint nagyon ízlésesen választották ki a tervezők, friss, fiatalos, de nem lesz divatjamúlt egy szezon után. Igaz, nadrágból csak fekete van, így viszont az mindegyik többi ruhadarabhoz passzolni fog.

 

Northwave kesztyűk Forrás: Mozgásvilág.hu
Northwave kesztyűk
Kép forrása: Mozgásvilág.hu

Northwave mez banános és kávés Forrás: Mozgásvilág.hu
Northwave mez banános és kávés
Kép forrása: Mozgásvilág.hu

Northwave mez Forrás: Mozgásvilág.hu
Northwave mez
Kép forrása: Mozgásvilág.hu

Galériához klikk a képre!

 

A Northwave standját szívünk szerint jó alaposan beöltözve, több réteg ruhában és cipősdoboz-tornyokkal a kezünkben egyensúlyozva hagytuk volna el, de kénytelenek vagyunk megvárni, mire elérhető lesz a

Hirdetés