Azok a pazar gemenci egyenesek! – Kerékpártúra beszámoló Hír

Tankó József
Tankó József
2009/07/14
Nehéz munkahét után brutális felhőszakadás közepette érkeztünk le Szekszárdra a Gemenc Gp-re. Na nem, az országúti versenyre, mert ahhoz puhák lennék, hanem a mellette szervezett családi kerékpártúrára. Szép volt, és sosem láttuk a végét…
Hirdetés


Péntek este fáradtan, és az ítéletidőnek is beillő felhőszakadás közepette érkeztünk meg az új küldetésünk kiindulópontjára: Szekszárdra. Természetesen, amint megérkeztünk a vihar teljesen elcsitult - igazi Murphy törvénye, ugye?. Az út végén kicsit szétcsúsztunk a munkahéttől, és a nehezített vezetési körülményektől, így kollégámmal már csak egy ágyra- persze nem ugyanarra-, és meleg ételre vágytunk. Ezt meg is kaptuk a városközpontban lévő , melynek legnagyobb előnye az volt, hogy másnap reggel 2 perc alatt a kerékpártúra startjánál lehettünk.


Szekszárd


Szombat reggel a város ízlésesen felújított teréről indult a túra, mármint az egyéni túra- mi ugyanis azt hittük, hogy csoportos,  túravezetős konstellációban vághatunk neki az útnak-, így kollégámmal édes kettesben csaptunk a pedálok közé, és a kölcsön kapott szigorúan feltűnésmentes bringáinkkal  startolhattunk el, kezünkben egy „móricka” rajz szerű térképpel. A térkép mint utólag kiderült kissé nagyvonalúan tájékoztatott minket a pontos útvonalról, de mivel minket sem ejtettek a fejünkre, így néhány jól irányzott kérdés után, melyet a most  épülő M6-os autópályára vigyázó borvirágos képű biztonsági szolgálatos egyénnek tettünk fel, máris folytathattuk „tájékozódási feladatokkal teletűzdelt”  túránkat. Ezért a jelzések hiányában végig izgalmasan alakult utunk, amely a kissé bosszantó hiányosságok mellett fantasztikus természeti, és mesterséges látnivalókkal kápráztatott el az egész út során: A Sió-csatorna, a gemenci erdő, illetve a változatos állatvilága, a Szent László Duna híd, és a rengeteg túraútvonal lehetőség mind-mind megannyi érdekesség, mely ránk várt.


Szekszárd


Reggel egyébként a T-Mobile Természetjáró Kerékpáros Túrával kezdődött a program, melyet három távra írtak ki a szervezők. A legnépszerűbb a 35 kilométeres középtáv volt- ezen térképezte fel csapatunk is-, melyet több mint félszázan teljesítettek. A zártpályás kritériumversenyre, a gyermekfutamokra a fiatalokat várták a rendezők, a 6-15 éveseknek kínáltak versenyzési lehetőséget. A BringaSuliban kresz táblákkal felszerelt ügyességi pályán kerekezhettek a legkisebbek, szakavatott segítők jelenlétében. Akinek pedig technikai problémája akadt, azonnal kopoghatott a Bringaszervíz jelképes ajtaján, mesterkezek várták az apróbb javításokkal.

A környezet szépsége, változatossága, és különlegessége miatt mindenképpen csak ajánlani tudjuk családoknak, baráti társaságoknak kerékpártúrázásra ezt a vidéket. Sőt túraajánlónkban, pontos, szöveges,fényképes, műholdas képpel ellátott útbaigazítást találsz, mellyel neked már gyerekjáték lesz felfedezni ezt a különleges vidéket.


Szekszárd



Utazás autóval: Szerkesztőségünk az utazást autóval oldotta meg. Az út időtartama Budapesttől két óra, hossza 150km, főútvonalakon. Költség: 7ezer forint(benzin/ 7 literes átlagfogyasztással)

Utazás vonattal: Az út időtartama Budapesttől átlag 4 óra hossza Költség: körülbelül 2500ft/fő egy út!

Szállás: Csapatunk a szekszárdi vendégszeretetét élvezte.

Végül egy elég komoly élményvideó a túráról:

 


 

Hirdetés