Túra Kismarosról Törökmezőre Túra

Túra Kismarosról Törökmezőre Túra

Nyáry Tamás
Nyáry Tamás
A Túra Kismarosról Törökmezőre Túra hossza 17.2 Km. Az útvonal szintemelkedése 502 m, szintideje 7 Óra, nehézsége Közepes. Az útvonal Magyarország területén található.
Hirdetés

Törökmező igazi turisztikai csomópont, nagyon sokfelől megközelíthető. Ezúttal Kismarosról mutatok be egy útvonalat, ami nem annyira felkapott. Fedezzük fel a Só-hegyet, majd visszafelé a Kis-Kőszkla-hegyi kilátópontot, ahonnan az egyik legszebb Dunakanyar kilátás tárul elénk.

Indulás a Só-hegy felé

Dunaparti sétával kezdünk

A Kismarosi vasútállomás túránk kezdete, hiszen ide hamar el lehet jutni vonattal. Viszont nem indulunk rögtön a hegyek felé, mert most egy másik utat fogunk kipróbálni, és ez a sínek Duna felőli oldalán indul és zöld négyzet jelzi. Rövid szakaszon a főutcán haladunk, míg el nem érjük a szabadstrand bejáróját. Itt megint átkelünk a síneken, és a János-hegyi úton a kertes övezetben folytatjuk a sétát. Kissé cikkcakkosan megyünk néhány utcasaroknyit, aztán visszatérünk a főút mellé azon a ponton, ahol a Kóspallagra vezető út elágazik. 

Fel a Só-hegyre

Ez már a Só-hegy lába. Sajnos a közeli Málnás-forrás vize nem iható, így itt vizet nem tudunk venni. A zöld négyzetet követve emelkedni kezdünk a Só-hegy oldalában. Ez egy hosszúkás elnyújtott vonulat, amely merőlegesen áll a Dunára, egyik oldalán a Hatló-patak, másik oldalán a Mosoni-patak völgye található. Összesen 120 méter szintet kell megmászni a csúcsig. A tetőről viszont már semennyit, innen végig egyszintben haladunk. Törökmező a nevéhez hűen óriási mező, ezen vágunk most keresztül. Tehetjük ezt a zöld sáv jelzésen is, de mivel a továbbiakban arra fogunk menni, így a változatosság kedvéért mehetünk a bicikliúton is. 

Túra Kismarosról Törökmezőre-1
Békás-rét
Túra Kismarosról Törökmezőre-1
Forrás: Nyáry Tamás

Törökmező a Börzsöny kapuja

Felfedezés a környéken

A turistaház nem csak kiváló pihenő és ebédelő hely, hanem egy csomó érdekességet is tartogat. Az állatpark mellett a környéken is felfedezhetünk néhány dolgot. Megnézhetjük például a Fehér-kút forrást, ami ugyan iható vizet nem ad, de a kis mellékvölgye nagyon szép. A zöld kör jelzés vezet oda. Innen pedig lesétálhatunk a Malom-patakhoz is, ahol egy gáttal elzárt duzzasztott tavat is találunk, ez a Törökmezei horgásztó. 

Túra Kismarosról Törökmezőre-3
Toronyalja kolostor emlékhely
Túra Kismarosról Törökmezőre-3
Forrás: Nyáry Tamás

Egy kiadós pihenő után a zöld jelzésen folytatjuk a túrát kelet felé. A felfedezhető helyeknek még itt sincs vége. Ha szeretnénk, akkor kibővíthetjük a túrát letérve a zöldről (később visszatérünk) és a piros jelzésen eljuthatunk a Kóspallagi horgásztóhoz, ahol megnézhetjük a Toronyalja kolostor romjait, és felmászhatunk a Bibevárhoz is, amely a hegytetőn állt régen. A piros kereszt jelzésen tudunk visszatérni az eredeti útvonalhoz.

Gál-hegyi visszatérés

A már korábban említett Mosoni-patak forrásvidékén túrázunk tovább. A zöld kereszt kiágazása után a zöld jelzés dél felé fordul, és enyhe emelkedőn elindulunk a Gál-hegyre. Csekély szint megtétele után a csúcson erdei nyaraló házakat találunk. Itt jobbra keressük meg a zöld háromszög jelzést és a hegyoldalban sétáljunk ki a Kis-kősziklához, ahonnan káprázatos kilátás tárul elénk a Dunakanyarra.

Túra Kismarosról Törökmezőre-6
Kilátás a Szentendrei sziget felé
Túra Kismarosról Törökmezőre-6
Forrás: Nyáry Tamás

Visszatérve az eredeti ösvényre a Gál-hegyről, átsétálunk a Nagy-Morgóra ahol viszont meredeken lejteni kezdünk. Ez a szakasz odafigyelést igényel, csúszósabb időben nehezebben járható. A Börzsöny-ligeti ifjúsági tábor közelében érkezünk vissza Kismaros szélére. Innen már nincs messze a kisvasút végállomása, illetve a kiindulópontunk a Kismarosi vasútállomás. Több étterem és büfé is rendelkezésünkre áll egy kis levezető lazításra.
 

Hirdetés