Túra Ipolydamásdról a Zuvárba Túra

Túra Ipolydamásdról a Zuvárba Túra

Nyáry Tamás
Nyáry Tamás
A Túra Ipolydamásdról a Zuvárba Túra hossza 11.2 Km. Az útvonal szintemelkedése 545 m, szintideje 5 Óra, nehézsége Közepes. Az útvonal Magyarország területén található.
Hirdetés

Egy középkori mondákkal átitatott kalandban lehet részünk, ha felkeressük a Börzsöny nyugati csücskében található Ipolydamásdot, és teszünk egy hangulatos túrát Márianosztra felé, ahol egykor egy mára már nem létező település, Ódamásd, és a fölé magasodó Zuvár emlékével ismerkedhetünk meg. Erdei tavacska, letűnt kisvasút nyomai, forrás és egy kaptatós várhegy tarkítja utunkat.
A középkori falu látogatóközpont melletti parkolót érdemes használni, ha járművel érkezünk. Tömeg-közlekedve Szobról buszozhatunk a település templomáig, innen 700 m séta a parkoló az út mentén.

​ A damásdi vár romjai


​ A középkori falu

A középkori falu egy bemutatóhely, ahol betekintést kaphatunk egy középkori település életébe, különböző interaktív bemutatók és feladatok segítségével, valamint állatokat is lehet nézni, simogatni. Szóval érdekes program gyerekeknek is. Eldönthetjük, hogy itt kezdjük a programot és később túrázunk, vagy érdemesebb a túrával kezdeni és a végén belecsöppenni, egy ki tudja milyen hosszú elfoglaltságba. Lehetőség van az Ipoly partjára is lelátogatni, szép ez a partszakasz, igaz kicsit szemetes sajnos.

​ A vár alig látszó romjai

A Damásdi vár egy igen régi erődítmény, az 1100-as évekre tehető az építése. Mivel kimagaslóan jó őr erőd volt, így stratégiailag fontos helyszín volt a török megszállás alatt, ennek köszönheti pusztulását is. Többszöri visszafoglalása után 1641-ben felgyújtották, és többé nem épült újjá. Köveit pedig elhordták a település házainak építéséhez. 

Túra Ipolydamásdról a Zuvárba-2
Kilátás a Damásdi várból
Túra Ipolydamásdról a Zuvárba-2
Forrás: Nyáry Tamás

Az emlékhelyen rengeteg részletes tábla beszéli el a történetét, ugyanakkor az egykori vár területén rengeteg pihenőpadot és piknik helyet találunk, valamint egy fakeresztet is, amely a hajdani templom helyét jelzi. A térképet alaposan megszemlélve egy bozótos területen találhatunk pár megmaradt fal romot. A vár felfedezése után visszasétálunk a falépcsőkön az útra, és az országutat követve 200 méter megtétele után jobbra rátérünk a kék kereszt jelzésre, amely emelkedni kezd a felettünk lévő magaslat nyergébe.

​ Kellemes erdei kikapcsolódás

A nyeregpont elérése után nem sokkal egy elágazásba érkezünk, ahol a kék kereszt balra, és egy kék kör jelzés pedig jobbra fordul. A folytatásban a kört fogjuk követni, de érdemes egy kicsit a kereszten egy 150 métert kitérni, itt ugyanis találunk egy kis erdei tavat. A partján látszik, hogy közkedvelt hely az állatok részéről, rengeteg állati lábnyom fedezhető fel. A tó megszemlélése után visszatérünk a kereszteződésbe, és a hegyoldalban szintben haladunk tovább a kék kör jelzésen. Az út mellett egy vadlesnél a fák között kinézve éppen rálátunk a Zuvár kúpszerű hegyére, innen megnézhetjük, hová fogunk felmászni. 

Túra Ipolydamásdról a Zuvárba-3
A Zuvár látképe a gerincről
Túra Ipolydamásdról a Zuvárba-3
Forrás: Nyáry Tamás

Kár, hogy nincs egy kötélpálya, mert akkor épp átlendülhetnénk a csúcsra. Viszont akkor ki fog túrázni helyettünk? Nem sokkal később egy elágazásban a jelzés elindul lefelé a Misa-réti-patak völgyébe. Kezdetben kicsit meredekebb, majd lankásabb ereszkedés után megérkezünk a patakhoz, ahol megtaláljuk egy régi kisvasút megmaradt töltését. 

Itt a jelzést követve a patakpartra fordulunk és néhány száz méter után elérjük a Vasutas-forrást. Töltsünk friss vizet a kulacsokba, és készüljünk fel a túránk rövid, de legnehezebb szakaszára, innen megmásszuk a Zuvárat.

​ A Zuvár és Ódamásd

Ha kicsit utána olvasunk, hamar kiderül, hogy valaha ezen a környéken egy település volt, melynek neve Ódamásd. Ehhez a faluhoz tartozott a Zuvár is, amely kapcsolatban állt a damásdi várral, ennek a fő szerepe az lehetett, hogy vadászkastélyként funkcionált. A településből már semmi sem látszik, az egész falu elköltözött innen az Ipoly partjára. A feladat viszont előttünk áll, visszatérve a vasúti töltésre a kék jelzésről ráfordulunk a kék várrom jelzésre. Lankásan indulunk, majd hirtelen meredekre vált az út, és egy kopár gerincen érjük el a csúcsot. Rövid, nehezebb szakasz, de közben kinyílik a kilátás, és rögtön elfelejtjük a fáradtságot megpillantva a környéket.

A csúcson tartsunk egy kis pihenőt, egyébként sem fogjuk tudni hamar otthagyni ezt a látványt. A várból már csak a gödör szerű várárkok maradtak meg, ezeket azonnal fel lehet fedezni. 

Túra Ipolydamásdról a Zuvárba-4
Kilátás a Zuvár csúcsáról
Túra Ipolydamásdról a Zuvárba-4
Forrás: Nyáry Tamás

A hegy túloldalán a piros várjelzésen ereszkedünk le. Ez azért optimális, mert nem annyira meredek, mint ahol feljöttünk, így könnyebb lesz a lefelé haladás. A hegy lábánál elérjük a piros és a kék várjelzés elágazását. Itt, mielőtt balra fordulva a kék várjelzésen folytatnánk a túrát, térjünk ki jobbra a pirosra 200 métert, és pillantsunk ki György-hegyi rét peremére, ahonnan beláthatjuk Márianosztrát és a fölé magasodó Látó-hegyek vonulatát.

A kék jelzésen ismét visszatérünk a  Misa-réti-patakhoz és újra elérjük a Vasutas-forrást. Innen ugyanazon az úton tudunk visszamenni Ipolydamásdra, amelyen idejöttünk. Sajnos a hegytömb másik oldalán sok a bekerített magánterület, így ebből az útból nem sikerült körtúrát kialakítani, az aszfalton visszagyalogolni nem érdemes.

Hirdetés