Menü

sportág: TÚRA    táv: 16,7 km    szintemelkedés: 336 m    szintidő: 4 óra 12 perc     nehézség: Könnyű

Spartacus-ösvény és Apát-kúti-patakmeder körtúra

A Spartacus-ösvény 2015. szeptemberétől vált legális turistaúttá, amikor a Pilisi Pakrerdő Zrt. végre engedélyezte, hogy a turisták hivatalosan is birtokba vehessék. A kb. 1930-as években létesített egynyomos gyalogösvény korábban vadásztársaságokhoz tartozott és hivatalosan tilos volt a látogatása.

Ma már viszont teljesen legális keretek között a zöld jelzésen haladva tudunk végigtúrázni ezen a legendás útvonalon, mely a nevét a 60-as évek környékén a Helyi Ipari Szövetkezetek Spartacus Turista Egyesületéről kaphatta. Az egyesület akkoriban szerette volna hivatalos turistaösvénnyé nyilváníttatni, de sajnos erre anno nem kapott engedélyt.

A Spartacus-ösvény különösebb emelkedők nélküli szintút, amely hol az erdő árnyas lombjai alatt, hol kitettebb részeken, nagyszerű panoráma mellett halad Visegrád irányába. Tökéletes kiránduló útvonal, amelyen minden megerőltetés nélkül csakis a táj szépségére koncentrálhatunk.

Az ösvény végül az Apát-kúti-patak völgyébe ereszkedik le, a Bertényi Miklós Füvészkerthez. A pihenő mellett találjuk az Ördögmalom Erdei Éttermet, ahol feltétlenül meg kell kóstoljuk a helyi Pisztrángos tóból fogott pisztrángot is!

A pihenő után nem kevésbé szép visszaút vár ránk az Apát-kúti-patak völgyében, amelynek elején forrásvizet meríthetünk a Kaán-forrásból. Továbbindulva több alkalommal is átkelünk a kanyargó és vadregényes patakon, mielőtt végül visszaérkeznénk Pilisszentlászló településére.

Ez a körtúra lényegében minden nehézséget mellőz, élvezeti értéke viszont maximális a látnivalókat illetően! Ide mindenkinek el kell jönnie!
 


Spartacus-ösvény Pilis útleírás

1. Túránkat Pilisszentlászló központjából indítjuk, az autót itt minden gond nélkül le tudjuk parkolni. A különböző turistaútvonalak jelzései az oszlopokon egyből feltűnnek, ahol a számunkra fontos zöld jelzést is felfedezzük. A jelzést követve el is indulunk, kifelé tartva a községből.

Továbbra is követjük a zöld csík jelzést Forrás: Mozgásvilág.huGalériáért katt a képre!

2. Egy ideig aszfaltúton haladunk, majd ahogy az utolsó házat is elhagyjuk, az aszfaltút földútra vált. Itt még jó darabon haladunk egyenesen előre, követjük a zöld jelzést, majd beérünk végre az árnyas fák közé. Az erdőben hamarosan megpillantjuk a Spartacus-ösvényt jelző táblát - ez is mutatja, hogy jó irányban haladunk. Az elágazásnál jobbra fordulva, egy keskenyebb ösvényen folytatjuk utunkat.

3. Egy darabig bokros-cserjés területen haladunk, majd a fokozatosan dőlő hegyoldalban egyre-másra tűnnek fel a sudár bükkfák, melyek lenyűgöznek bennünket magasságukkal és vastag törzsükkel. Ahogy haladunk és a hegyoldal meredekebbé válik, az ösvény is úgy lesz egyre kitettebb. Egy szakaszon meredek sziklafal is kíséri. A vadregényesebb szakasz után nem sokkal kinyílik a táj és megpillanthatjuk a Dunakanyart. A kilátásban sajnos csak egy rövid szakaszon gyönyörködhetünk, utána az ösvény visszatér az erdőbe.

Elérkeztünk a Spartacus-ösvény kezdetéhez Forrás: Mozgásvilág.huGalériáért katt a képre!

4. A zöld jelzést folyamatosan követve hamarosan elérjük a Jenő-kunyhót, amely mellett néhány pihenő pad és tűzrakóhely is található. A túránk idején éppen jelentős mennyiségű fakitermelés folyt, ezért a kunyhó után egy ponton el is veszítettük a zöld jelzést, mert nem láttuk jól az egymásra rakott fahasáboktól. Azonban rövid keresgélés után hamar megtaláltuk, majd miután kibukkan egy erdészeti útra, az útról balra felnézve már láthatjuk is, hol folytatódik tovább. Egészen addig ezen az ösvényen maradunk, amíg a Spartacus-ösvény végét jelző táblával nem találkozunk. Itt jobbra tartva a zöld kereszten megyünk tovább egészen a Bertényi Miklós Füvészkertig, ahol az Ördögmalom Erdei Éttermet is találjuk. Itt, az Apát-kúti-patak völgyében érdemes megpihenni egy kicsit, vagy akár be is lehet ülni az étterembe és megóstolni a helyi Pisztrángos tóból fogott pisztrángot.

Lassan kitárul a panoráma Forrás: Mozgásvilág.huGalériáért katt a képre!

5. A pihenő után a piros jelzésen fogunk visszatérni Pilisszentlászlóra, amely végig az Apát-kúti-patak medrében halad. Az aszfaltúton felfelé indulva előbb elhaladunk a Pisztrángos tavak, majd a Stefánia-híd mellett, majd nemsokkal később elágazáshoz érünk. Itt az útról jobbra térünk le a Kaán-forrás felé. Mielőtt megkezdenénk patakmeder túránkat, érdemes a vízkészleteket a forrásnál újratölteni. Az út kezdetben a meder felett halad, majd később lejjebb ereszkedik és számos alkalommal keresztezi a patakot, amelyen sziklákon átlépdelve jutunk tovább. Izgalmas és vadregényes szakasz következik, mígnem elérünk egy fahídig, amelyen átkelve el is hagyjuk a patakot.

Kellemes árnyas szintúton haladunk Forrás: Mozgásvilág.huGalériáért katt a képre!

6. A fák törzsét figyelve és a piros jelzést továbbra is követve, lassan egy sorompóhoz érünk, majd ezt megkerülve lassan megpillantjuk Pilisszentlászló első házait. Az erdőből kibukkanó földút itt aszfaltútra vált és ez egyenesen bevezet minket a település központjába, ahol az autónkat hagytuk.

Összesítés

A Spartacus-ösvény és Apát-kúti-patakmeder körtúra hossza 16,7 km, az útvonal szintemelkedése 336 méter, szintideje 4 óra 12 perc, nehézsége könnyű. Az útvonal Magyarország területén található.

GPS track letöltés: klikk ide!

Várható időjárás (hőmérséklet, csapadék, szélerősség)

Kedd Szerda Csütörtök Péntek
°C -1 / 3 -4 / 2 -4 / 2 -1 / -1
mm 0.0 0.0 0.0 25.0
km/h 13.3 6.5 15.8 15.1

Hosszabb távú, részletesebb előrejelzések: meteoplaza.info

Olvass többet: Spartacus-ösvény, pilis, dunakanyar, túra