Keresztül a Vértesen Csákberényből Oroszlányig Túra

A Keresztül a Vértesen Csákberényből Oroszlányig Túra hossza 18 Km. Az útvonal szintemelkedése 311 m, szintideje 6 Óra, nehézsége Nehéz. Az útvonal Magyarország területén található.
Hirdetés

Ezt a túrát azoknak ajánlom, akik szeretnének kikapcsolódni az erdő csendjében, és nem riadnak vissza a viszonylag nagyobb távoktól sem. Az egész túra - leszámítva az elején és a végén található aszfaltos szakaszokat - egy nagyon kellemes vonalvezetésű kevés szintet tartalmazó meditatív hangulatú útvonalon halad. Amolyan mini "kaminó".
 



Csákberény-Oroszlány túra

1. Csákberényből kiérve a zöld jelzésen az ösvény elhalad a focipálya mellett, majd egy szakaszon ligetes erdőben folytatódik, aztán pedig rátér egy erdészeti útra, és sajnos az aszfalton megy körülbelül másfél kilométert. Szerencsére aztán egy élesebb bal kanyarban letér róla, és innen már végig erdei ösvényen marad.

Keresztül a Vértesen Csákberényből Oroszlányig Forrás: (c) Nyáry Tamás
Keresztül a Vértesen Csákberényből Oroszlányig
Kép forrása: (c) Nyáry Tamás
Galériáért katt a képre!

2. Itt következik az igazán "relax" szakasz. További 3 és fél kilométeren keresztül gyönyörű szálerdőben halad, az út itt alig emelkedik, és nagyon jól járható széles füves szekérúton, jó lépéstempóban lehet gyalogolni. A korábbi esőzések ellenére egyetlen sárfoltot sem láttam út közben.

3. A szakasz végén a Somfa- és a Hosszú-völgyek találkozásánál már nagyobb szintek jelennek meg, meredekebb hegyoldalak felett folytatódik az ösvény, de még mindig szintben haladva éri el a Géza pihenőt, amely egyben azt is jelenti, hogy elértük az országos kék vonalát. A Géza-pihenő egy kopár hegy tetején található, és csodás kilátás nyílik az alatta húzódó Hosszú-völgy zöld erdős vadonjára. Nevét Göblyös Gézáról kapta, aki a Fejér megyei kéktúra bizottság egykori vezetője volt, és az elsők között járta be az országos útvonalat.

Géza pihenő Forrás: (c) Nyáry Tamás
Géza pihenő
Kép forrása: (c) Nyáry Tamás

Galériáért katt a képre!

4. Kellemes és látványos pihenő után 500 méteren keresztül a kék és a zöld jelzés közös szakaszán folytatjuk az utat. A Hajdúvár nyergében elég komoly erdészeti munkálatok zajlottak, és itt a két jelzés elágazásánál kellőképpen össze volt járva az út mindenféle nehéz gépekkel, a sár is elég komoly volt. A kereszteződést elhagyva tovább a zöldön már jobb a helyzet, de innentől már érzékelhető, hogy átkerültünk a Vértes északi oldalára, erre felé már jóval nedvesebb volt a talaj és több volt a sáros rész. Az erdő szépsége azonban mindenért kárpótol, felejthetetlen élmény a végeláthatatlan vadonban sétálni. A zöld jelzés itt a Mária úttal kapcsolódik össze, és lankásan lefelé halad 2 kilométeren át Szentgyörgyvárig.

5. A Szentgyörgyvár maga egy 8x8 méteres alapterületű építmény volt, az 1300-as években épült, napjainkra, már csak egy gödör néhány földből alig kilátszó maradvánnyal, viszont a nagy mezőn, ahová kiérünk egy igen méretes vadászház található, aminek nem akadtam nyomára az interneten, így nem tudok róla többet mondani. A vadászházhoz tartozó szorgalmi úton folytatódik az út, aztán kiér egy erdészeti útra, és ott találkozik a piros jelzéssel. Innen a pirost kell követni északi irányban.

Keresztül a Vértesen Csákberényből Oroszlányig Forrás: (c) Nyáry Tamás
Keresztül a Vértesen Csákberényből Oroszlányig
Kép forrása: (c) Nyáry Tamás

Galériáért katt a képre!

6. A piros jelzésen megváltozik a talaj összetétele, jóval löszösebb, homokosabb úton gyalogolunk tovább. Az erdő itt is tele volt virágokkal, ha tavasszal érkezel megcsodálhatod. Kicsit több mint egy kilométer megtétele után megérkezünk a Dobai-tóhoz. A tó bányatóként keletkezett. Körbe is van kerítve, így a partjára nem lehet lemenni. Viszont van egy érdekessége, a 2011-es oroszlányi földrengéskor egy óriási gödör keletkezett mellette, mely 150 méter átmérőjű, és helyenként 20 méter mély.

7. További másfél kilométer megtétele után az út kiér Oroszlány határában az aszfaltra, és innen még 3 km sétával érjük el túránk végpontját a vasútállomást. Ha éppen nem jön a vonat, érdemes beülni a Lapos kisvendéglőbe egy finom ebédre, vagy vacsorára. Az állomástól 150 méterre található és udvarias kiszolgálás mellett olcsó árakon nagyon jókat lehet enni.

 

Forrás: Nyáry Tamás, azaz az Ügyeletes Nagy Fehér Jelvényes Túravezető Pajtás.... szükségszerű rövidítésben csak egyszerűen Nagyfehér az Equinox Trekking Club nagyvezíre. Kedvence minden, amire fel lehet mászni. Domb, hegy, ferrata, csak a végén legyen kilátás. További túrái: www.trekk.hu

Hirdetés