- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Ha Dörgicsén van a szállásod, egyértelmű, hogy ezt látni kell. Ha a környéken valahol máshol, akkor egy kevésbé napfényes napot kiválasztva ugorj át ide, egy napot gondolkodás nélkül beáldozhatsz erre a káprázatos körre. Kő kövön..... együtt alkot nagy látványt már mutatjuk is, hogyan!
1. Dörgicsén az Iskolánál hagyjuk az autót, vagy itt szállunk le a buszról. Innen a Fő utcán kelet felé indulva, azaz kifelé a településről máris megpillanthatjuk a Felsődörgicsei Szent Péter templomromot, amely különleges formáját a többszöri hozzáépítéseknek köszönheti.
Galériáért katt a képre!
2. A templomrom mögött a Levendáriumot látogathatjuk meg. De hagyhatjuk ezt a kis kitérőt túránk végére is, hogy a teázóban frissüljünk fel hazaindulás előtt.
3. Az Iskolától nyugat felé indulva a főút egy elágazásban balra fordul, mi ott Nagyvázsony felé indulunk ki észak felé a Csicsói utcán, a piros jelzésen. Aszfalton haladunk kb. egy kilométert, majd az aszfaltról letérve jobbra követjük a piros jelzést, egészen a balra derékszögben felkanyarodó kék háromszögig, ami már a Halom hegy lábainál található. Az emelkedő egyik fordulójában ketté ágazik a kék háromszög jelzés. A jobb oldali közvetlenül az egykori vulkán kráterébe vezet, ahol megtekinthetjük a vulkáni hegyet alkotó kőzeteket. Ezekből már az út mentén is láthatunk ízelítőt.
Galériáért katt a képre!
4. Visszatérve az elágazáshoz a bal oldali ösvényen pedig nagy ívben kanyargó úton és egy rövid lépcsőzés után felérkezünk a Halom-hegyre, ahol hirtelen nem könnyű eldönteni, hogy mihez induljunk először. Bal kézre egy szabadtéri színpad áll, előttünk egy információs táblákkal tűzdelt ösvény, jobb kézre a 2015-ben felújított Kossuth kilátó, mellette pedig a gyerekek kedvence, egy hatalmas Balaton terepasztal helyben kibányászott kövekből kirakott tanúhegy makettekkel.
Galériáért katt a képre!
5. Visszatérve a piros jelzéshez, amin jöttünk, alig száz méter múlva egy kanyarban balra fordulunk a sárga kereszten, ami egy szép erdőn, majd egy kaszálatlan réten keresztül vezet visszafele Dörgicse irányába.
6. A trekket követve, mivel már jelzés nem figyelmeztet bennünket, Kisdörgicse vonalában tőlünk balra egy erdős sáv keskeny kitaposott átjáróján keresztül megtaláljuk a Kisdörgicsei templomromot egy romantikus tisztás közepén. A rom szabadon látogatható, a 900 éves falak egészen jól állják a megpróbáltatásokat.
Galériáért katt a képre!
7. Innen továbbhaladva, alig pár száz méter után keresztezzük a Kisdörgicsére vezető műutat, melynek közvetlenül a túloldalán egy boltíves barokk kőhíd épen maradt részeit láthatjuk a tisztáson.
8. Itt kétfelé indul a sárga sáv jelzés, mi a jobb oldalit választjuk a Kű-völgybe, ami a pihenőhelytől indul az erdőbe. A bal oldali sárga a kőhíd folytatásaként Becserpusztára vezet. Utunkon hamarosan sziklák mellett haladunk el, melyek kiváló gyakorlóterep hegymászók számára.
Galériáért katt a képre!
9. Keskeny ösvényen oldalazva jutunk ki a Levendárium levendula ültetvényei mellé. Itt akár vissza is sétálhatunk Dörgicsére. De ha szívesen maradunk még az erdőben, akkor a piros jelzésen a másik irányba fordulva Dörgicse határában még egy kilométeren keresztül élvezhetjük a természet változatos formáit. Végül kiérünk az Alsó-Dörgicsei Boldogasszony templomromhoz. A templomot nagy valószínűséggel a XIII. század közepén építették, és épen maradt hatalmas, kb. 20 méteres tornyával impozáns látványt nyújt a domboldalon, ahonnan a Balatonig lelátni.
10. Innen Dörgicse főutcáján jutunk vissza kiindulóhelyünkre.
Forrás: Nyáry Tamás, azaz az Ügyeletes Nagy Fehér Jelvényes Túravezető Pajtás.... szükségszerű rövidítésben csak egyszerűen Nagyfehér az Equinox Trekking Club nagyvezíre. Kedvence minden, amire fel lehet mászni. Domb, hegy, ferrata, csak a végén legyen kilátás. További túrái: www.trekk.hu