Börzsönyi kék túra harmadik szakasz: Nagybörzsönytől Szobig Túra

Börzsönyi kék túra harmadik szakasz: Nagybörzsönytől Szobig Túra

Nyáry Tamás
Nyáry Tamás
A Börzsönyi kék túra harmadik szakasz: Nagybörzsönytől Szobig Túra hossza 19.3 Km. Az útvonal szintemelkedése 571 m, szintideje 9 Óra, nehézsége Közepes. Az útvonal Magyarország területén található.
Hirdetés

Elérkeztünk a Börzsönyi kék túra harmadik szakaszához. Az előző kettőhöz képest ez a rész sem a nagy szintkülönbségekről szól, inkább egy kellemes kalandról a Börzsöny nyugati szegletében. Persze ha bevállalósak vagyunk, akkor pluszban be lehet iktatni az útvonalba néhány látványos és jellegzetes hegycsúcsot, amelyek megdobják a szinteket is.

Magaslatok felé

Nagybörzsönyből a Koppány-nyeregig

Mivel ez a túra egy 3 részes sorozat harmadik szakasza, így az érkezés kétféle képen történhet. Vagy ideérkeztünk előző este a második szakaszról túrázva és egy szálláshelyről indulunk a faluból, vagy ha külön időpontra vesszük ezt a szakaszt, akkor Szobról érkeztünk busszal. Szob felől jöhetünk a Szob-Nagybörzsöny kisvasúttal is, ha éppen közlekedik, amennyiben belefér az időnkbe a másfél órás menetidő.

Börzsönyi kék túra harmadik szakasz: Nagybörzsönytől Szobig-1
Letkési patak völgye
Börzsönyi kék túra harmadik szakasz: Nagybörzsönytől Szobig-1
Forrás: Nyáry Tamás

A túrát Nagybörzsöny főteréről kezdjük, és a Gránát-patak völgyében tesszük meg az első néhány kilométert. A Közép-hegy lábánál a Farkas-völgyi-patak becsatlakozásakor jobbra fordulva továbbra is a Gránát-patak mentén érjük el a Gránát-forrást. Eztán egy kisebb emelkedő következik, amelyen keresztül megérkezünk a Koppány-nyeregbe. Itt van az első alternatív panoráma kitérő lehetőség, a nyeregből megmászhatjuk a Kis- és a Nagy-Koppányt is, mindkettő tetejéről szép a kilátás. Persze utána vissza kell térnünk a nyeregbe.

Kalandok a Gallák környékén

A következő szakaszon a Letkési-patak völgyében kalandozunk egy kicsit, a völgyben a patakot keresztezzük. Ha szeretnéd ezt a szakaszt kikerülni, a völgyet elkerülő erdészeti úton megteheted, de nem érdemes, mert a völgy nagyon szép. A másik oldalon viszont fel kell ismét mászni, ahol rövidesen elérjük a Fekete-sár nevű tavacskát. A félig nádassal, kicsit mocsárral övezett tó parton pihenő asztalokat, padokat találunk. Remek étkezési lehetőség a nyugalom szigetén.

Börzsönyi kék túra harmadik szakasz: Nagybörzsönytől Szobig-2
Fekete sár tavacska
Börzsönyi kék túra harmadik szakasz: Nagybörzsönytől Szobig-2
Forrás: Nyáry Tamás

A pihenő után egy komolyabb emelkedő következik, megmásszuk a Széles-hegyet. Rövid, de meredek szakasz. Odafent a tetőn lévő rétről kitárul az első kilátás, amelyet a kékről kitérő nélkül láthatunk. A hegy másik oldalán hirtelen ereszkedő, majd egy hosszabb erdei szakasz következik, ahol az út több helyen is éles kanyarokkal, cikk-cakkban halad, míg el nem érjük a Piribék-tisztást. Ligetes fás terület, hangulatos erdei környezetben. Itt következik a második kitérési lehetőség, akinek kedve van, megmászhatja a Nagy-Gallát, amely egy hegyes kúp formájú hegy, meredek hegyoldalakkal. Nehéz felmászni rá, de csodás a kilátás is. A csúcsról érdemes a Galla-tisztáson át visszatérni kék jelzésre.

Alternatív nehezítés, de csak ha bírjuk

Márianosztra vidéke és a Zuvár

A Misa-réti-patak völgyében folytatjuk utunkat, és lassan megérkezünk a harmadik becsatolható kihíváshoz, nevezetesen a Zuvár lábához. A hegyre a kék várrom jelzésen lehet feljutni, mivel a csúcson egykor földvár állt. A túloldalon alaposan a lábunk elé kell nézni, mert nagyon meredek az ösvény, amely visszavezet a kékre. A mászás után a Vasutas-forrás hűs vizével olthatjuk szomjunkat.

Börzsönyi kék túra harmadik szakasz: Nagybörzsönytől Szobig-5
Átkelő a Misa-réti patakon
Börzsönyi kék túra harmadik szakasz: Nagybörzsönytől Szobig-5
Forrás: Nyáry Tamás

Létező és múltbeli kisvasutak mentén

A forrás mentén felfedezhetünk egy töltést, amely egy régen megszüntetett vasútvonal nyomvonalának emlékét őrzi, ezen halad a túra útvonal is egy darabon, aztán elérjük a Szob és Márianosztra közötti műutat. Szerencsére nem ezen kell befejezni a túrát. A Kerek-hegy lábánál a Csák-hegyi vonalszakasz régi vasúti töltését követve érkezünk egy kopárabb vidékre, ahonnan már felfedezhetjük a Duna vonalát, és a távolban Szob házait. Az utolsó szakaszt egy széles szolgalmi úton járjuk, be, majd Szob főutcáján jobbra kanyarodva érkezünk a túra végét jelentő vasútállomásra.

Hirdetés