Aranysakál kör (UFO SE Instant kör)

Aranysakál kör (UFO SE Instant kör)

Az Aranysakál kör (UFO SE Instant kör) hossza 34.8 Km. Az útvonal szintemelkedése 168 m, szintideje 8 Óra, nehézsége Nehéz. Az útvonal Magyarország területén található.
Hirdetés

UFÓ SE Instant útvonala

Harmadik túrakörünk az aranysakálról kapta az elnevezését, mert az útvonal olyan részen is elhalad, ahol már felbukkant ez a rókánál valamivel nagyobb nádi farkasnak is nevezett állat. Felbukkanására azért ne nagyon számoljunk, mert egyedszáma kicsi és emellett óvatos állat.

Ismét a Gólyafészek cukrászdától indul a GeoGo-s kör. A rajt után a Református műemléktemplom mellett elhaladva balra kanyarodunk és kiérve a Hősök terére jobbra a piros/zöld turistajelzést követve juthatunk el az Öreghegyi pincesorra, ahol az első ellenőrző pont található.

Innen a túristajelzésen dél felé haladva a homokos, agyagos úton érjük el a bodzást, melyet a jelzésen megkerülve érünk ki az inárcsi aszfalt útra. Figyeljünk, mert a sorompó nélküli vasútvonalat is keresztezzük, illetve itt található a 2. ellenőrző pont is / 6. km/.

Az inárcsi aszfalt útra kiérve balra fordulunk, majd az első lehetőségnél, folyamatosan követve a piros/zöld jelzést, jobbra kanyarodunk. Innen hosszan haladunk egyenesen, utunk néhol tanyák mellett halad el. Sajnos itt előfordulhat, hogy kutyák társaságát is élvezhetjük. A jó minőségű dűlőúton haladva átkelünk az M5-ös autópálya felett, ahol az első kereszteződésnél jobbra kanyarodunk, még mindig követve a piros/zöld jelzést.

Hosszan haladunk az erdőben, közben sorompót is megkerülve, egészen addig amíg a jelzés el nem kanyarodik jobbra. De mi haladunk egyenesen tovább az akácos/nyáras erdőben egészen a következő kereszteződésig, ahol jelzésünk is mutatja, hogy jobbra kanyarodjunk. /3. ellenőrző pont/ Ez visszavisz egészen a piros jelzésig, ahol ismét jobbra fordulunk a földúton és egészen az első lehetőségig a Gombosi úti elágazásig megyünk.

Itt válik szét a piros és a zöld jelzés. Mi balra kanyarodunk a zöld jelzésen, ami hosszan kivezet egészen a gázpásztáig. Ezen a homokos széles földúton haladunk jobbra tartva az első kereszteződésig, amikor elérjük a Gázpászta kereszteződésben véget érő az aszfalt utat, ami jobbra Inárcsra vezet. 

Ekkor térünk rá a sárga jelzésre és itt a 4. ellenőrző pont! Ezen haladva átjutunk az M5-ös autópálya alatt. A Pótharaszti úton elérünk egy magas fenyves erdőrészt, itt jobbra letérünk a sárga jelzésről, majd egyenesen haladunk egészen balra az első lehetőségig. Itt lekanyarodva érjük el a Honvéd utcát, amelyen végighaladva érjük el a temetőt. Kiérve a főútra, balra kanyarodva elhaladunk a Bagolyvár panzió előtt. /5. ellenőrző pont/ Az ellenörző pont után óvatosan tovább haladunk az aszfaltút szélén, majd a kereszteződésben található lesz egy kék kút és egy kisbolt is, ahol frissíteni lehetséges.

Egyenesen megyünk tovább az autóút hamarosan elkanyarodik jobbra, de mi folytatjuk egyenesen a dűlőúton egészen a vasúti sínekig. Közben a víztornyot és egy bodzást is érintünk. A síneknél balra megyünk tovább az első lehetőségig, ami egy sorompó nélküli vasúti átjáró.  Ezen átkelve, ismét a sárga jelzésen fogunk majd kiérni Inárcsról és keresztezzük az Öregországutat. Itt egy sorompó keresztezi utunkat, amelyet megkerülve haladunk tovább a sárga jelzésen, immár egy Natura 2000-es terület mellett. Végig követjük a jelzést , közben két tanya mellett is elmegyünk. A 2. tanyát elhagyva, a sorompónál balra fordulunk a sárga jelzésen. /6. ellenőrző pont/ Itt csatlakozik be túránkhoz a Gólyás-kör rövidebb távja. A fákon jól láthatóak a jelzések és az út száraz időben kellemesen sétálható. Az alkalmazást követve végig a sárga turistaúton haladva érjük el a Selyem-rétet.

A gyermek hintákat megpillantva balra kanyarodunk egy sóderos útra, ahol 50 méter múlva már a 7. ellenőrző pont is meg lesz, pontosan egy kidőlt fák miatt kialakult kis tó partján. Innen visszasétálunk a hintákig majd folytatjuk utunkat a sárgán, ami a Selyem-réti tanösvény útvonala.

A parkolókat elérve már a Babádi útra jobbra kanyarodunk ki. Itt figyelve a forgalomra, haladunk az út szélén, majd a jelzésünknél balra /8.ellenőrző pont/ letérünk az aszfaltról a partoldalon át egy kis füves rétre. Ezen folyamatosan jobbra tartva tudjuk megkerülni a bozótost, ahol tábla is jelzi már az útirányt.

Itt csatlakozik be a kistestvér Kosbor kör útvonala is. Haladva a füves alig kitaposott részen, az út nekivezet egy bozóttal övezett patakmedernek, amely mellett párhuzamosan kijutunk ismét a főútra. Ott rögtön egy balos kanyarral indulunk be a város felé, immár ismét a sárga turista jelzésen. De nem kell itt sokat menni közúton, mert kb. 50 méter múlva egy bal fordulóval visszatérünk a földes útra, amelynek vonalát követve már bejutunk a városba. Ez a futóversenyünkön indulóknak ismerős szakasz lehet. A sárga jelzésen haladva elmegyünk a város egyetlen gólyafészke mellett, mely az utolsó lakóház előtt egy póznán van. Innen már aszfaltos út vezet vissza a városba. Az első kereszteződésnél jobbra a templom felé tartunk, mely előtt elsétálva balra kanyarodunk a célunk, a Gólyafészek cukrászda felé.

A túra útvonala egy részen a piros/zöld jelzést és a sárga jelzést is érinti. Ezen kívüli részeken útvonaljelző tábla/felfestés is kihelyezésre került, de a GeoGo alkalmazás pontosan végig vezet a távon. Mivel a túrakör tájvédelmi körzetben is halad és fokozottan védett területeket is érint, ezért kérjük a sporttársakat a természet fokozott védelmére. Ne térjetek le a kijelölt útvonalról!

Főbb látnivalók: Református műemléktemplom, Tájház, Öreghegyi pincesor, Bodzás, Pótharaszt, Ősgyep, Selyem-rét, Láperdő, Öregfalu

Szintidők

Futó szintidő: 5 óra

Túra szintidő: 8 óra

Hivatkozás a nevezéshez

Hirdetés