Menü

2017.01.09.     Hozzászólás 0

Vígh-Tarsonyi Gergő

Túrázás a téli Erdélyben

Igenis megéri elutazni.


Minden évben elutazom Erdélybe, legtöbbször túrázni, de eddig a téli időszakban mindössze egyszer, egy fél napos kirándulásra futotta még gyerekkoromban. Valahogy annyira nem is vonzott különösképpen. Úgy gondoltam, hogy nem éri meg több órát autózni többnyire rossz minőségű utakon, ráadásul a hó miatt még lassabban haladva, hogy aztán a rövidke nappalok miatt alig tudjunk majd valamicskét a hegyen tölteni, ahol aztán biztos jól át is fagyunk. Végül a 2016-os év eseményei úgy hozták, hogy az eredetileg nyárra tervezett utat folyamatosan el kellett halasztanunk, míg végre december 27-én sikerült elindulni. És így utólag azt kell, hogy mondjam, a korábbi félelmeim nem igazolódtak be, igenis megérte elutazni!

 

Túrázás a téli Erdélyben Forrás: Vígh-Tarsonyi gergő

 

Előkészületek

Már kétszer is eljutottunk odáig, hogy lefoglaltuk a szállást (szeptemberre, ill. novemberre), de mindig közbejött valami, így vissza kellett mondani őket. Amikor októberben világossá vált, hogy csak úgy tudunk menni, hogy szilveszter is beleesik az ott eltölteni szánt napokba, még nem sejtettük, milyen nehéz is lesz szállást találni.

Már október végén szinte az összes vendégház foglalt volt, vagy szilveszteri disznóvágással és lovasszánozással egybekötött csomagajánlatot küldött vissza - persze nagyjából a normál ár duplájáért. Mivel mi elsősorban túrázni szerettünk volna, nem éltünk a felkínált lehetőséggel, és amikor már lassan feladtuk volna - mintegy másfél-két hét keresgélés után -, akkor sikerült egy székelyudvarhelyi hostelt találni, igaz az eredetileg óhajtott félpanzió helyett csak reggelit tudtak prezentálni, de sebaj, legalább volt szálláshelyünk.

Az biztos, hogy ha legközelebb télen indulok túrázni Erdélybe, nem a szilveszteri időszakot fogom választani.

 

Túrázás a téli Erdélyben Forrás: Vígh-Tarsonyi gergő

 

Karácsonyra megkaptam egy rakás erdélyi hegység turistatérképét, így újradefiniálhattam a teljesítendő túrát. Már régóta terveztem, hogy a Békás-szoros környékén be kéne járni néhány útvonalat és most itt volt az alkalom, hogy az egyiket megvalósítsuk. Mivel a térkép jó sok opciót mutatott, ki kellett választani egyet, ami a nappalok rövidségének és a hóviszonyoknak megfelelően is különösebb megeröltetés nélkül teljesíthető. Ráadásul a szálláshely is nagyjából két óra kocsikázásra volt a helyszíntől, szóval ezt is bele kellett kalkulálni. Ennek megfelelően egy közepes nehézségű útvonalat néztem ki, amely a sárga sáv körútja volt.

 

Zord körülmények

Több alkalommal jártam már Erdély egyik leghíresebb látnivalójánál, a Békás-szorosban, de eddig mindössze a Gyilkos-tó fölé magasodó Kis-Cohárdra jutottam fel a környező hegyek közül. Most azonban sort kerítettem a sárga sáv jelzés körtúrájának bejárására. Mínusz hét fokban és nagyjából 20 cm-es hóban indultunk a szoros közepe táján található Magyarok-hídjától, aminek az építését még a negyvenes években hagyták félbe és azóta sem fejezték be. Az elején még kissé dideregtünk, de az emelkedő lassan felvitte a hőérzetünket. Alig pár tucat lépés után szinte teljesen elhalkult a mögöttünk hagyott főúton közlekedő autók zaja és csak a Kis-Békás-patak csobogását hallottuk. Előttünk nem sokkal egy moldáv iskoláscsoport haladt ezen az útvonalon, így könnyebb volt a gyaloglás a letaposott hóban. Rögtön az út elején egy nem túl stabil függőhídon kellett átkelni, majd az emelkedő vége felé egy teljesen befagyott patak jegén csúszkáltunk át a túlpartra. Szerencsére a több napja tartó kemény fagy miatt akár egy jól megtermett medvét is elbírt volna a jég, de azért nem bántuk, hogy ezt nem láttuk a saját szemünkkel.

 

Túrázás a téli Erdélyben Forrás: Vígh-Tarsonyi gergő

 

Emelkedik a pulzus

Pár perc múlva kiértünk a fenyvesből és egy földúton közelítettünk meg pár elszórt esztenát. A nyári túrákon már megszoktam, hogy gyakran juhászkutyák vadul ugatva vesznek körbe, de gondoltam, télen nincs fent a nyáj a hegyen, így az ebek sem fognak háborgatni a természet lágy, vagy jelen esetben inkább kissé zord ölén. Nem így lett… Először a juhok bégetését hallottuk meg, aztán pár méterrel később, már a kutyák ugatását. Észrevettek. Számtalanszor előfordult már, hogy csaholva körbekerítettek és sose történt baj, de mégsem túl jó érzés, mikor alig két méterről combközépig érő jószágok csattogtatják a fogukat feléd. Az egyik kalyibát toldozó-foltozó csobánok füttyentettek néha nekik, aminek azonban kevés hatása volt. Végül egy újabb kutya mentett ki minket, aki a többitől eltérően inkább játékos kedvében volt és szerencsére lekötötte a többi figyelmét, míg mi lassan eloldalogtunk a helyszínről. Ezután elég meredeken emelkedett az út, ahol a szél viharossá erősödött és nagy pelyhekben hullani kezdett a hó. Itt ráadásul a jelzést is nehéz volt megtalálni, de a gps segítségünkre volt, így hamarosan ismét megtaláltuk a felfestést.

 

Térkép nélkül elindulni...

A nyeregbe felérve egy fasorral övezett, meglehetősen göröngyös földútba csatlakoztunk, és immár szélvédetten ereszkedtünk lefelé. Itt szembetalálkoztunk a moldáv csoporttal, akiknek a vezetője kétségbeesetten javasolta számunkra, hogy forduljunk vissza, mert ránk fog sötétedni. Mint kiderült, térkép nélkül vágtak neki az útnak és nem sokkal Gyilkostó falu előtt fordultak vissza abban a tudatban, hogy az még messzebb van, mintha visszatérnének a kiindulási ponton hagyott kisbuszukhoz. Miután megmutattam nekik a térképen, hogy hol fordulhattak vissza, jót mosolyogtak magukon, majd két csoportra váltak, a vezetőjük és páran inkább visszamentek a Magyarok-hídjához, a fiatalabbak viszont nem akartak ismét találkozni a juhászkutyákkal, így újból a falu felé vették az irányt. Tovább követve a sárga jelzést, lassan újra a Kis-Békás-pataknál találtuk magunkat. Szerencsére ez is eléggé be volt fagyva ahhoz, hogy száraz lábbal átkelhessünk rajta. Nem lett volna kellemes a kemény mínuszokban térdig merülni a fagyos vízbe...

 

Túrázás a téli Erdélyben Forrás: Vígh-Tarsonyi gergő

 

Az utolsó kilométerek

A patak után már kissé elcsigázva ismét emelkedni kezdtünk, miközben lassan besötétedett. Bár volt nálunk fejlámpa, annyira mégsem örültünk ennek, hiszen így egyre kevesebbet láthattunk a tájból. Előbb elhagyott pásztorszállások között haladtunk - szerencsére itt már nem voltak kutyák -, majd hamarosan beértünk a faluba, aminek a legtöbb épülete nyaraló, vagy vendégház, így most nem volt túl nagy élet benne. Még éppen elég világos volt ahhoz, hogy megcsodálhassuk a Kis-Cohárd meredek sziklafalait, de normális fénykép készítéséhez már nem volt elegendő a fény. Mire a Békás-szoroson átvezető főutat elértük, már teljesen ránk sötétedett, így itt már gyorsabban szedtük a lábunkat, hogy minél előbb elérjük a kocsit. Szerencsére nem volt túl nagy forgalom az úton, ám így is fülsiketítő volt, amikor a 155 méter hosszú alagúton végighaladva elrobogott mellettünk egy-egy autó. A megszámlálhatatlan mennyiségű kanyar végül csak elfogyott és megérkeztünk barangolásunk végpontjára. Mivel a túra előtt átkeltünk az egész szoroson, annyira nem bántuk, hogy sötétben értünk az út végére, de így is már kellemesen elfáradva tértünk vissza a kocsihoz. S bár tény, hogy a rövid nappalok miatt kevesebb idő maradt a tájban gyönyörködni, de így is nagyon megérte felvenni a sok réteg ruhát és felhúzni a túrabakancsot. A térképet elnézve pedig még bőven maradt felfedeznivaló a Békás-szoros környékén, hiszen rengeteg jelzett útvonal van még ahonnan a sejtelmes sziklafalakat más-más szemszögből csodálhatjuk meg.

 

A túra részletes leírását (térképpel, gps track-kel) itt találod...

 

Olvass többet a témáról: erdély, békás-szoros