- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
outdoorsport.hu
2006/10/25
Adósságok. Ha egyszer megszülettek, folyamatosan jelen kell lenniük. Benne a munkás hétköznapokban, a nyugalmas-izgalmas hétvégékben, a teremtő csendekben, az önfeledt szórakozásban. Csak éppen nem gondolunk velük. Aztán egyszer csak kaparászni kezdenek a vállunk tájékán, megbizsergetik az izmainkat, s hívogatni kezdenek. Hiszen – tartozásunk van. Feléjük és magunknak. A többi meg úgysem lényeges. Hegyek felé adósnak lenni pedig igazán hálás dolog.
Hirdetés
A Liptói-havasok változatos domborzatú hegyvonulata a Magas-Tátra közvetlen nyugati folytatásaként emelkedik. A 29 km-es főgerinc a Liliove-hágótól a Huty-nyeregig húzódik, s keleti szakasza egyben a szlovák-lengyel államhatárt is kijelöli. A hegységet elhelyezkedésére utalva gyakran nevezik Nyugati-Tátrának (Zapadné Tatry) is. Formavilágának vadsága nem versenyzik ugyan a Magas-Tátráéval, mégis bőséges kárpótlást jelent a hegységre jellemző változatosság: meredek, sziklás gerincszakaszok, jégszabdalta teknők, tengerszemek és menedékes, füves lejtők egyaránt felfedezhetők.
Két évvel ezelőtti téli túránkra nem volt nehéz tehát célpontot választani. Az útleírás embert próbáló, ám teljesíthető gerinctúrát ígért, s egyre jobban vonzott minket az ismeretlen kalandok irányába feltámadó kíváncsiság. Hatan indultunk el, január végén, vizsgaidőszak után, felszabadultan, frissen, bizakodva. Gyalogoltunk, nevettünk, utat törtünk, fáztunk. Megtapasztaltuk a mínusz húsz fokos hideg súlyát a völgyekben, belakmároztunk a „törhetővé fagyott” datolyából, nyomokat keresve botladoztunk a borókák között. S második nap estére örültünk, hogy az „áldásos” hó- és jégviszonyokkal viaskodva felértünk a gerincen álldogáló lengyel síházhoz, még éppen a közeledő mediterrán ciklon megérkezése előtt. Az eredetileg tervezett gerinctúra elmaradt, a hegy és az időjárás ezúttal erősebbnek bizonyultak, nem is beszélve a reggelre megérkező lengyel határőrökről, akik mosolyogva bár, de megalkuvást nem tűrően vették tudomásul, hogy bizony a szlovák oldal felől érkeztünk… Az illegális határátlépésnek papírmunkával töltött délelőtt és Zakopane-i fogdalátogatás lett a vége, s persze intenzív sóvárgás az odakünn rohamosan tisztuló időjárás láttán. Következő nap „kárpótlásképpen” feljutottunk a Nagyszalóki-csúcsra, majd elindultunk hazafelé. De a Liptói-havasokról nem lehetett megfeledkezni...
Nem is feledkeztünk meg. A hegység újbóli meglátogatása először egy októberi túra kapcsán került szóba, s végül egy kellemes novemberi hétvégére esett a választás. Csehországból indultunk négyen hazafelé (Bálintnak hála, ezúttal kocsival), s kis túlzással a hegység valóban utunkba esett.
Két túranap állt rendelkezésünkre, a teljes gerinc bejárására nem is gondolhattunk. A lengyel fennhatóság alá eső vidéket (Gáspár-csúcs és környéke) ezúttal jobbnak láttuk elkerülni, s a túra összeállításánál arra is figyelnünk kellett, hogy a biztos hazaéréshez második nap estére mindenképpen el kell hagyjuk a gerincet. Mindezek áttekintése után az elsődleges célpont a 2248m magas Nagy-Bisztrom (Bystra) lett, hiszen a hegy legmagasabb csúcsát csak nem hagyhatjuk ismét látogatatlanul. A terv szerint ezután elindulunk a Nagy-Bisztromtól a gerincen a nyugatra, hogy energiánkhoz mérten eljussunk minél tovább, alkalmazkodva a lentről teljesen kiszámíthatatlannak tűnő terepviszonyokhoz. Persze, ha a Rohács szikláira is sikerül feljutnunk, igazán elégedettek lehetünk…
A cseh kirándulás után éjfél körül érkeztünk a Magisztrále mellé, s a Priblina feletti Jakubina-ház szomszédságában, egy elhagyott parkolóban gyorsan megtaláltuk az ideális bivakhelyet. Pillanatokon belül bebújtunk hálózsákjainkba, s a felettünk magasodó fenyvesek susogásától kísérve hamarosan álomba merültünk. A reggel friss volt és üde, a felhőtlen kék égbolt, és egy vándor patak csörgedezése a háttérben – éppen elégnek bizonyultak a gyors elinduláshoz. A hegy lábához vezető ösvényen hamar lekerültek rólunk a meleg ruhák. A tökéletes szélcsendet és a hómentes lejtőket látva már a síbotok hiábavalóságáról is elgondolkoztunk. Megreggeliztünk egy faház tövében, s a túrán először előkerültek a fényképezőgépek is: volt, akit éppen a rozsdás levelek érdekeltek, míg mások a Kis-Bisztrom oldalában ugráló zergékre vadásztak, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
A gerincre vezető úton aztán kiderült, hogy a terepviszonyok a kevés hó ellenére korántsem ideálisak. Hó nincsen – van viszont a helyén jég és sár, s a gerincet elérve az eleddig hiányolt szél is beköszönt: a fényképezéshez levetett kesztyűink hamar elmenekültek volna tőlünk, ha nem vagyunk elég ügyesek. A csúcsmászás előtt a hegyoldalban elhelyezett zsákjainkat is csak tekintélyes kövekkel megtámasztva érezhettük biztonságban. Első csúcsunk a 2169m magas Bliszt még határcsúcs, innen a Szlovákiába nyúló oldalgerinc élét követve, megállás nélkül értük el a főcsúcsot (Nagy-Bisztrom, 2248m), majd rövid nézelődést követően (a Magas-Tátra nagy része látható!) a hagyományos csúcskonzerv megbontását is elhalasztva iramodtunk le az első „szélvédett” helyig, ahol a nemes befőtt végül elfogyasztásra került. A viharos széllel kombinált jeges terep a továbbiakban is nagy figyelmet és fegyelmet igényelt, s komoly hálával adózhattunk síbotjainknak is, akik végig segítségünkre voltak az egyensúlyozásban.
A novemberi nappal rövidsége hamar a hálóhely-keresés irányába terelte gondolatainkat. Szerettünk volna jelentősebb ereszkedés nélkül sátorhelyet találni (bár elméletileg a sátrazás a Magas-Tátrához hasonlóan itt sem megengedett), így aztán valódi ajándékként értékeltük a Gábor-nyereg előtt elhelyezkedő mélyedés-rendszert. A gerinc itt kiszélesedett, s mintegy 20-30 méternyi „ereszkedéssel” több, sziklák által szélvédett sátorozóhely közül is választhattunk. A bőség zavarától meg nem rettenve sikeresen kiválasztottuk az egyik „legszélvédettebbet”, s felhúztuk a maximálisan három személy befogadására tervezett sátrat. Hárman bent alszunk – egyikünk az előtérben bivakol, szólt az eredeti terv, de a hideg és az új erőre éledő szél hamar négyszemélyesre bővítette a befogadóképességet. A vacsorának szánt leves a megfáradt gázon lassan készült el (ezalatt a csapat fele szunyókált is egy órát), a zsákokból előbújt a kolbász, a sajt, a halva, a szűk hely ellenére igazán otthonosan éreztük magunkat. Az erősödő szél odakint szorgalmasan borzolta a fagyott fűszálakat, majd –legnagyobb megdöbbenésünkre- hirtelen sátorlátogatásra vetemedett. A cövekek messzire repültek, belülről hátunkkal tartottuk a lobogó vásznat, mialatt Bálint és Magor a rögzítőhelyekre hősiesen „ráhordták a hegyet”. A széllökést 100 km/h felettinek becsültük, s feltételezésünket utólag igazolták is a meteorológiai jelentések.
A másnap reggel kiváló alkalmat adott a fotós-szenvedélyek kiteljesedésre, a gyönyörű kilátás kiváló fényviszonyokkal párosult, így szép számmal készültek képek a tekintélyes kődarabokkal a mélyedésbe „szögelt” sátorról, a környező hegyekről-völgyekről, s a mellettünk magasodó érdekes alakú sziklákról is. A napsütés és az előző napinál csendesebb szél megkönnyítette lépteinket, így hamar felértünk a 2172m magas Klin-re, de amilyen gyorsan haladtunk felfelé, olyan nehéznek bizonyult az ereszkedés. Az északi lejtőn a lefelé vezető turistaösvényt végig „újrafagyott” tükörjég borította, az út mellett pedig jégfoltokkal tarkított fagyos fűcsomókon ereszkedhettünk. Lejutottunk lassan, de biztosan, s legközelebb csak a 2137 m-es Hruby-csúcs-nál tartottunk hosszabb, fotózással egybekötött pihenőt. Mialatt megjártuk a szomszédos Jakubina-csúcsot (2189m) a nyergekbe fehér felhőfátylak ereszkedtek, s az órára tekintve egyre távolabb került a Rohács, amely felé pedig rendületlenül közelítettünk. A felhőket el nem kerülhettük, a Volovec oldalában már „vakon” másztunk, legalábbis arról, hogy meddig kell még a csúcsig emelkednünk, csak halvány becsléseink lehettek. A Volovec tetején derekas fagy és csípős szél fogadott minket, viszont a visszatérő kilátás ajándékaként gyönyörködhettünk a nyugati vonulatok felett lenyugvó nap utolsó sugaraiban. A Rohács sziklatömbje karnyújtásnyinak tetsző távolságra emelkedett, de a közelgő éjszaka rátenyerelt a hegyekre és a völgyekre, eloltogatta a bennünk bujkáló kalandor-tüzeket, s visszaútra eresztett minket a zajosabb világ felé.
Elbúcsúztunk, tartozásaink helyén egy újabb túra élményeivel lettünk gazdagabbak. Adósságként csupán a nyugati gerinc és a büszke Hegyes-Rohács meglátogatása marad. S egy vele járó kósza sejtelem, mi arról szól, hogy az sem túl sokáig…
Hasznos tudnivalók Megközelíthetőség
Közúton: Budapestről a parassapusztai határátkelőn át Zólyom-Besztercebánya útvonalon Liptószentmiklósra, ahonnan érdemes célba venni a hegy tövében meghúzódó Tátrai Magisztrále vonalán található szállodák egyikének parkolóját (Podbanszkó-Pribilina-Konszka). Ajánlatos az autót őrzött vagy látható helyen hagyni, elkerülendő a későbbi kellemetlenségeket. A távolság kb. 280 km, menetidő útviszonyoktól függően 4,5-6 óra. Októbertől márciusig szükség lehet hóláncra is.
Vonattal: 19:10-kor és 19:40-kor indul két vonat Budapestről a Keletiből, az első kassai átszállással, hajnali 1:24-es liptószentmiklósi érkezéssel, a másik pozsonyi átszállással, 3:48-as érkezéssel. A nemzetközi menettérti kb. 7000 forint, de a határátkeléssel lehet trükközni is, ami 1500-2000 forinttal olcsóbbá teheti az utat. Liptószentmiklósról Podbanszkóra buszcsatlakozás reggel fél 5 után van.
Szálláslehetőség
A környéken két menedékház található: a Zverovka-turistaház (1020m) a hegység ÉNy-i feljáratánál, illetve a Ziari-menedékház (1325m) a hegy déli oldalán, a Ziari-völgyben. Priblinánál autóskemping és szálloda nyújt szálláslehetőséget, Podbanszkóban panziók és hotelek állnak rendelkezésre. A Gábor-völgy bejáratánál fedett menedékhely található (Klin-kaliba). A magas-tátrai sátrazási tilalom a Liptói-havasok területére is vonatkozik.
Térképek
Szlovák kiadású térkép hazánkban több helyen is beszerezhető (Zapadné Tatry, 1:25000 méretarány), legolcsóbban a Satur utazási irodában (Budapesten, a Nyár utca és a Dohány utca sarkán) lehet hozzájutni.
Útleírások
Nagy Balázs: Gerinctúrák a Kárpátokban (Sziget Könyvesbolt, Debrecen 2002)
Az általunk bejárt útvonal
Első nap: Jakubina-ház (Priblina) – Rackova-völgy – Gábor-völgy – Bisztra-nyereg – Bliszt – Nagy-Bisztrom – Bisztra-nyereg (11 km, 6 óra) Második nap: Bisztra-nyereg - Gábor-nyereg – Klin – Rackovo-nyereg – Koncsiszta – Hruby-csúcs – Jakubina – Hruby-csúcs – Lopáta-csúcs - Volovec – Jamnicko-nyereg – Jamnicka-völgy – Jakubina-ház (Priblina) (23 km, 9 óra)
Két évvel ezelőtti téli túránkra nem volt nehéz tehát célpontot választani. Az útleírás embert próbáló, ám teljesíthető gerinctúrát ígért, s egyre jobban vonzott minket az ismeretlen kalandok irányába feltámadó kíváncsiság. Hatan indultunk el, január végén, vizsgaidőszak után, felszabadultan, frissen, bizakodva. Gyalogoltunk, nevettünk, utat törtünk, fáztunk. Megtapasztaltuk a mínusz húsz fokos hideg súlyát a völgyekben, belakmároztunk a „törhetővé fagyott” datolyából, nyomokat keresve botladoztunk a borókák között. S második nap estére örültünk, hogy az „áldásos” hó- és jégviszonyokkal viaskodva felértünk a gerincen álldogáló lengyel síházhoz, még éppen a közeledő mediterrán ciklon megérkezése előtt. Az eredetileg tervezett gerinctúra elmaradt, a hegy és az időjárás ezúttal erősebbnek bizonyultak, nem is beszélve a reggelre megérkező lengyel határőrökről, akik mosolyogva bár, de megalkuvást nem tűrően vették tudomásul, hogy bizony a szlovák oldal felől érkeztünk… Az illegális határátlépésnek papírmunkával töltött délelőtt és Zakopane-i fogdalátogatás lett a vége, s persze intenzív sóvárgás az odakünn rohamosan tisztuló időjárás láttán. Következő nap „kárpótlásképpen” feljutottunk a Nagyszalóki-csúcsra, majd elindultunk hazafelé. De a Liptói-havasokról nem lehetett megfeledkezni...
Nem is feledkeztünk meg. A hegység újbóli meglátogatása először egy októberi túra kapcsán került szóba, s végül egy kellemes novemberi hétvégére esett a választás. Csehországból indultunk négyen hazafelé (Bálintnak hála, ezúttal kocsival), s kis túlzással a hegység valóban utunkba esett.
Két túranap állt rendelkezésünkre, a teljes gerinc bejárására nem is gondolhattunk. A lengyel fennhatóság alá eső vidéket (Gáspár-csúcs és környéke) ezúttal jobbnak láttuk elkerülni, s a túra összeállításánál arra is figyelnünk kellett, hogy a biztos hazaéréshez második nap estére mindenképpen el kell hagyjuk a gerincet. Mindezek áttekintése után az elsődleges célpont a 2248m magas Nagy-Bisztrom (Bystra) lett, hiszen a hegy legmagasabb csúcsát csak nem hagyhatjuk ismét látogatatlanul. A terv szerint ezután elindulunk a Nagy-Bisztromtól a gerincen a nyugatra, hogy energiánkhoz mérten eljussunk minél tovább, alkalmazkodva a lentről teljesen kiszámíthatatlannak tűnő terepviszonyokhoz. Persze, ha a Rohács szikláira is sikerül feljutnunk, igazán elégedettek lehetünk…
A cseh kirándulás után éjfél körül érkeztünk a Magisztrále mellé, s a Priblina feletti Jakubina-ház szomszédságában, egy elhagyott parkolóban gyorsan megtaláltuk az ideális bivakhelyet. Pillanatokon belül bebújtunk hálózsákjainkba, s a felettünk magasodó fenyvesek susogásától kísérve hamarosan álomba merültünk. A reggel friss volt és üde, a felhőtlen kék égbolt, és egy vándor patak csörgedezése a háttérben – éppen elégnek bizonyultak a gyors elinduláshoz. A hegy lábához vezető ösvényen hamar lekerültek rólunk a meleg ruhák. A tökéletes szélcsendet és a hómentes lejtőket látva már a síbotok hiábavalóságáról is elgondolkoztunk. Megreggeliztünk egy faház tövében, s a túrán először előkerültek a fényképezőgépek is: volt, akit éppen a rozsdás levelek érdekeltek, míg mások a Kis-Bisztrom oldalában ugráló zergékre vadásztak, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
A gerincre vezető úton aztán kiderült, hogy a terepviszonyok a kevés hó ellenére korántsem ideálisak. Hó nincsen – van viszont a helyén jég és sár, s a gerincet elérve az eleddig hiányolt szél is beköszönt: a fényképezéshez levetett kesztyűink hamar elmenekültek volna tőlünk, ha nem vagyunk elég ügyesek. A csúcsmászás előtt a hegyoldalban elhelyezett zsákjainkat is csak tekintélyes kövekkel megtámasztva érezhettük biztonságban. Első csúcsunk a 2169m magas Bliszt még határcsúcs, innen a Szlovákiába nyúló oldalgerinc élét követve, megállás nélkül értük el a főcsúcsot (Nagy-Bisztrom, 2248m), majd rövid nézelődést követően (a Magas-Tátra nagy része látható!) a hagyományos csúcskonzerv megbontását is elhalasztva iramodtunk le az első „szélvédett” helyig, ahol a nemes befőtt végül elfogyasztásra került. A viharos széllel kombinált jeges terep a továbbiakban is nagy figyelmet és fegyelmet igényelt, s komoly hálával adózhattunk síbotjainknak is, akik végig segítségünkre voltak az egyensúlyozásban.
A novemberi nappal rövidsége hamar a hálóhely-keresés irányába terelte gondolatainkat. Szerettünk volna jelentősebb ereszkedés nélkül sátorhelyet találni (bár elméletileg a sátrazás a Magas-Tátrához hasonlóan itt sem megengedett), így aztán valódi ajándékként értékeltük a Gábor-nyereg előtt elhelyezkedő mélyedés-rendszert. A gerinc itt kiszélesedett, s mintegy 20-30 méternyi „ereszkedéssel” több, sziklák által szélvédett sátorozóhely közül is választhattunk. A bőség zavarától meg nem rettenve sikeresen kiválasztottuk az egyik „legszélvédettebbet”, s felhúztuk a maximálisan három személy befogadására tervezett sátrat. Hárman bent alszunk – egyikünk az előtérben bivakol, szólt az eredeti terv, de a hideg és az új erőre éledő szél hamar négyszemélyesre bővítette a befogadóképességet. A vacsorának szánt leves a megfáradt gázon lassan készült el (ezalatt a csapat fele szunyókált is egy órát), a zsákokból előbújt a kolbász, a sajt, a halva, a szűk hely ellenére igazán otthonosan éreztük magunkat. Az erősödő szél odakint szorgalmasan borzolta a fagyott fűszálakat, majd –legnagyobb megdöbbenésünkre- hirtelen sátorlátogatásra vetemedett. A cövekek messzire repültek, belülről hátunkkal tartottuk a lobogó vásznat, mialatt Bálint és Magor a rögzítőhelyekre hősiesen „ráhordták a hegyet”. A széllökést 100 km/h felettinek becsültük, s feltételezésünket utólag igazolták is a meteorológiai jelentések.
A másnap reggel kiváló alkalmat adott a fotós-szenvedélyek kiteljesedésre, a gyönyörű kilátás kiváló fényviszonyokkal párosult, így szép számmal készültek képek a tekintélyes kődarabokkal a mélyedésbe „szögelt” sátorról, a környező hegyekről-völgyekről, s a mellettünk magasodó érdekes alakú sziklákról is. A napsütés és az előző napinál csendesebb szél megkönnyítette lépteinket, így hamar felértünk a 2172m magas Klin-re, de amilyen gyorsan haladtunk felfelé, olyan nehéznek bizonyult az ereszkedés. Az északi lejtőn a lefelé vezető turistaösvényt végig „újrafagyott” tükörjég borította, az út mellett pedig jégfoltokkal tarkított fagyos fűcsomókon ereszkedhettünk. Lejutottunk lassan, de biztosan, s legközelebb csak a 2137 m-es Hruby-csúcs-nál tartottunk hosszabb, fotózással egybekötött pihenőt. Mialatt megjártuk a szomszédos Jakubina-csúcsot (2189m) a nyergekbe fehér felhőfátylak ereszkedtek, s az órára tekintve egyre távolabb került a Rohács, amely felé pedig rendületlenül közelítettünk. A felhőket el nem kerülhettük, a Volovec oldalában már „vakon” másztunk, legalábbis arról, hogy meddig kell még a csúcsig emelkednünk, csak halvány becsléseink lehettek. A Volovec tetején derekas fagy és csípős szél fogadott minket, viszont a visszatérő kilátás ajándékaként gyönyörködhettünk a nyugati vonulatok felett lenyugvó nap utolsó sugaraiban. A Rohács sziklatömbje karnyújtásnyinak tetsző távolságra emelkedett, de a közelgő éjszaka rátenyerelt a hegyekre és a völgyekre, eloltogatta a bennünk bujkáló kalandor-tüzeket, s visszaútra eresztett minket a zajosabb világ felé.
Elbúcsúztunk, tartozásaink helyén egy újabb túra élményeivel lettünk gazdagabbak. Adósságként csupán a nyugati gerinc és a büszke Hegyes-Rohács meglátogatása marad. S egy vele járó kósza sejtelem, mi arról szól, hogy az sem túl sokáig…
Hasznos tudnivalók Megközelíthetőség
Közúton: Budapestről a parassapusztai határátkelőn át Zólyom-Besztercebánya útvonalon Liptószentmiklósra, ahonnan érdemes célba venni a hegy tövében meghúzódó Tátrai Magisztrále vonalán található szállodák egyikének parkolóját (Podbanszkó-Pribilina-Konszka). Ajánlatos az autót őrzött vagy látható helyen hagyni, elkerülendő a későbbi kellemetlenségeket. A távolság kb. 280 km, menetidő útviszonyoktól függően 4,5-6 óra. Októbertől márciusig szükség lehet hóláncra is.
Vonattal: 19:10-kor és 19:40-kor indul két vonat Budapestről a Keletiből, az első kassai átszállással, hajnali 1:24-es liptószentmiklósi érkezéssel, a másik pozsonyi átszállással, 3:48-as érkezéssel. A nemzetközi menettérti kb. 7000 forint, de a határátkeléssel lehet trükközni is, ami 1500-2000 forinttal olcsóbbá teheti az utat. Liptószentmiklósról Podbanszkóra buszcsatlakozás reggel fél 5 után van.
Szálláslehetőség
A környéken két menedékház található: a Zverovka-turistaház (1020m) a hegység ÉNy-i feljáratánál, illetve a Ziari-menedékház (1325m) a hegy déli oldalán, a Ziari-völgyben. Priblinánál autóskemping és szálloda nyújt szálláslehetőséget, Podbanszkóban panziók és hotelek állnak rendelkezésre. A Gábor-völgy bejáratánál fedett menedékhely található (Klin-kaliba). A magas-tátrai sátrazási tilalom a Liptói-havasok területére is vonatkozik.
Térképek
Szlovák kiadású térkép hazánkban több helyen is beszerezhető (Zapadné Tatry, 1:25000 méretarány), legolcsóbban a Satur utazási irodában (Budapesten, a Nyár utca és a Dohány utca sarkán) lehet hozzájutni.
Útleírások
Nagy Balázs: Gerinctúrák a Kárpátokban (Sziget Könyvesbolt, Debrecen 2002)
Az általunk bejárt útvonal
Első nap: Jakubina-ház (Priblina) – Rackova-völgy – Gábor-völgy – Bisztra-nyereg – Bliszt – Nagy-Bisztrom – Bisztra-nyereg (11 km, 6 óra) Második nap: Bisztra-nyereg - Gábor-nyereg – Klin – Rackovo-nyereg – Koncsiszta – Hruby-csúcs – Jakubina – Hruby-csúcs – Lopáta-csúcs - Volovec – Jamnicko-nyereg – Jamnicka-völgy – Jakubina-ház (Priblina) (23 km, 9 óra)
Hirdetés
Hirdetés
