A cipő méretének kiválasztásakor vacilláltam, hogy a lábméretemnél nagyobbat válasszak e - ahogyan a túrabakancsoknál szokás - vagy pedig hagyatkozzam a megérzésemre, azaz, hogy melyik a legkényelmesebb. A lábam 40-es és végül ezt a méretet is választottam, ami így utólag helyes döntésnek bizonyult. A cipő ugyanis gyaloglás és hosszabb túrázás közben is úgy viselkedik, mintha a lábamra öntötték volna - mint abban a bizonyos mesében az üvegcipellő..
Keen Shasta
Mindamellett, hogy már az első napon reggeltől estig, azaz 9-22h-ig volt a lábamon, se egy feltörés, se egy fájó lábujj, semmi kellemetlenség. Húúh, én ilyennel még nem találkoztam, első alkalommal mindig be kellett törni a cipőt!
Amit fontosnak tartok megjegyezni, hogy mivel nem magas szárú cipőről beszélünk, a bokának viszonylag ruganyosnak kell lennie ahhoz, hogy az oldalirányú mozgásokat, kibillenéseket korrigálni tudja. A cipő tapadása sok segítséget nyújt, hogy pl. egy bokabicsaklást elkerüljünk, de azért némi munkát nekünk is hagy a mozgás folyamán. Ezt persze nem lehet a rovására írni, hiszen nem bakancs! A cipőt egyébiránt minden évszakra, rövidebb kirándulásokra, illetve hétvégi túrákra tervezték. Én kissé szélsőséges körülmények között, sziklásabb és nehezebb terepviszonyok között teszteltem, de a cipő itt is tökéletesen állta a sarat.
Keen Shasta Extrém veszélyes terepen sem retten...
Nézzük csak meg közelebbről, miért is lett ez a cipő ilyen gyorsan abszolút kedvenc?
- A cipő belső kialakítása rendkívül ergonomikus, a kényelem mellett úgy fogja a lábat, hogy az lejtmenetben sem tud előre csúszni, azaz a lábujjak nem nyomódnak neki a cipő orrának
- A talpbetét hosszabb idő után sem kezdi égetni a talpat, amely a talpbetéten elhelyezkedő lélegző lyukak miatt lehetséges, így a szellőzés is megoldott
- Az egész cipő hihetetlen könnyű , ezért légies benne a járás, nem ólomcsizmák húzzák lefelé az ember lábát
- A cipő nyelve nem csúszkál, a cipőfűző megszorításával remekül a helyén marad
- A cipő szerkezete ugyan merev érzetet kelt, ám amikor a láb mozgásba lendül, meglepő ruganyosságról tesz tanúbizonyságot
- A talp megfelelően bordázot t, külső oldalán különösen jellegzetes „kapaszkodókkal”, bütykökkel van ellátva, ezért sziklás, morzsalékos köves talajon sem csúszik meg, biztonságos lépést biztosít
- A KEEN.DRY membránnak köszönhetően csapadékos időjárás esetén is szárazon tartja a lábat, ugyan nem tudtam szakadó esőben tesztelni, de amennyire esett, nem ázott be
- A cipő orrán elhelyezkedő gumi rátét megvéd minket attól, ha véletlenül valamilyen éles tárgyba rúgnánk bele, nem kell fájó nagylábujjal fizetni érte
Keen Shasta
Apró javaslat: a cipőfűzőket érdemes duplán megkötni, mert hajlamos meglazulni, de egy dupla csomóval ezt a problémát egyszerűen orvosolhatjuk. Én egyébként még a bakancsra is dupla csomót kötök, szerintem nincs az a cipőfűző, ami ne csúszna.
Dizájn: Ha őszinte akarok lenni, a választásomat a színkombináció is befolyásolta, részben a cipő azért lett 40-es, mert 40,5 méretben éppen nem volt szürke-lila.. A formával kapcsolatban: nem túl filigrán, női szemmel nézve viszont a vagány-trendi kategóriába sorolnám. Kivitele nagyon szép, minőségi varrás-ragasztás mindenhol. Lila vagy rózsaszín zoknival divatos lábbelit varázsolhatunk belőle (gondolom most már mindenkinek leesett, hogy a cikkírónk nő :) - a Szerk.)
A cipő egyébként két színkombinációban kapható:
- barna-szürke, narancs színű varrással és kiegészítéssel - sötétszürke-pink, lila színű varrással és kiegészítéssel
Keen Shasta
A cipő gyártói jellemzése:
• kifejezetten női lábformára • vízálló nubukbőr és jól szellőző, hálós textil • KEEN.DRY™vízálló, lélegző membrán • kivehető, anatómiai kiképzésű EVA talpbetét • homogén sűrűségű PU középtalp • 3 mm-es bordázattal ellátott talp • talpa nem hagy nyomot a padlón
Felsőrész : vízálló nubukbőr és szellőző, műszálas háló
Súly: 397 g/cipő
Konklúzió: Csajok, szaladjatok és vételezzetek magatoknak, mert élmény lesz benne a túrázás!
A bakancsot tesztelésre a Mountextől kaptuk, Köszönjük! Árakról, arról, hogy hol kapható, ésatöbbiről itt olvashatsz !
Keen Shasta