- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A gazdag kulturális örökséggel rendelkező vidéken csaknem valamennyi alpesi tájegység megtalálható, túraútvonalak széles választéka csábít kirándulásra, a kilátópontokról pedig szép időben akár 280 kilométerre is ellátni.
A Bécsi Alpok vonulatának részét képezik a dimbes-dombos Bucklige Welt Bécsújhely szomszédságában, a Wechsel hegység lankái, a nyáron is népszerű Semmering csúcsa, az UNESCO világörökség részét képező Semmering vasúttal, a Rax és a Schneeberg alpesi csúcsai és a Hohe Wand természeti park, mely számtalan érdekes látnivalót kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Itt található a „Skywalk“ nevű kilátóterasz, és kilátótorony, sziklás ösvények, egy kisebb állatkert, a bátrabbaknak pedig lehetőségük van a tandemugrásra is.
Kép forrása: (c) Szigyártó Attila
A Bécsi Alpok idei újdonságai közül a Rax felvonó felújítását érdemes megemlíteni. A Rax idén ünnepli 90. születésnapját és július 2-án indult ismét útjára, hogy a hüttéről-hüttére való túrázásnak semmi se álljon az útjában. A felvonó november 13-ig üzemel, majd a téli szezonban decembertől indul újra.
Játszótér a völgyben a felvonónál, kis kötélpálya fenn a Berggasthoffnál. Gyerekbarát túraútvonal a Berggasthof-tól az Ottohausig. Kb. 30 perc, akár babakocsival is.
Árak:
- felnőtt jegy: 26 Euró (hegy- völgymenet), 15 Euró egyszeri (fel vagy le)
- diák (16-18 év): 23,50 Euró (le és fel), 15 Euró egyszeri
- gyerek (6-15 év): 13 Euró (fel és le), 9,00 Euró egyszeri
- 6 év alatt ingyenes
- Kutya (szájkosárral) 8 Euró (fel és le), 5,00 Euró egyszeri
Hüttenyereményjáték - még mindig indulhatsz az értékes nyereményekért!
A Rax legelőin hüttéről hüttére vándorolva a csodás kilátást párosíthatjuk a menedékházak ízes uzsonnáival.
Idén egy nyereményjáték is várja a kirándulókat. Mindenki részt vehet benne, aki a játékban résztvevő hütték közül háromban megfordul. Nem kell mást tenni, mint az első hüttében elkérni a direkt erre a célra készített nyereménylapot, és a kapcsolódó térképet. Minden hütte-látogatás után le kell pecsételtetni a nyerményszelvényt, és a harmadikban leadni azt. Többek közt olyan értékes nyeremények lesznek kisorsolva, mint egy nyaralás a hegyekben, egy profi túrafelszerelés, Niederösterreich-kártya, Wirtshauskultur étterem utalvány, felvonójegyek, és természetesen éjszakázás valamelyik hüttében, vacsorával és reggelivel. Érdemes tehát a szerencsét próbára tenni!
A hüttenyereményjáték október 26-ig tart! További részletekért kattints >> IDE!
Résztvevő hütték a Raxon:
- Neue Seehütte
- Rax-Alm Berggasthof
- Ottohaus
- Naturfreundehaus Knofeleben
- Habsburghaus
Kép forrása: (c) Petra Schwaighofer
Galériáért katt a képre!
Schneeberg Alsó-Ausztria legmagasabb hegye. A Salamandra kisvasút október 26-ig üzemel.
Árak:
- Felnőtt: Hegy- és völgymenet (a teljes szakaszra) € 36,00
- Fenőtt: egystzeri utazás € 26,10
- Felnőtt: Hegy- és völgymenet (a Hengsthüttéig) € 22,60
- Fenőtt: egystzeri utazás (a Hengsthütte-ig/töl)€ 17,50
- Gyerek 6 és 15 év között -50%
Tudj meg többet a Salamandra kisvasútról >> ITT!
Galériáért katt a képre!
Mönichkirchenben egy felvonó üzemel szeptember 25-ig naponta, amely szeptember 26-tól október 26-ig hétvégenként és ünnepnapokon jár majd.
Árak:
- felnőtt 7,00 EUR
- gyerek 5,00 EUR
Amíg tart a szép idő, érdemes a gyerekekkel egy kis kalandban részt venni: rollerezzünk vagy mountaincartozzunk le a hegytetőről a kacskaringós hegyi úton, amelyen garantáltan az egész család jól szórakozik!
Kisebbeknek izgalmas lehet a családi "hintaútvonal", amelyen a lifttől indulva 2,7 km hosszan 13 állomáson keresztül, különböző hintákat és ágyakat próbálhatnak ki. A menetidő kb. 2-2,5 óra.
St. Corona am Wechsel a családoknak kínál nyári kalandokat. A felnőttek és gyermekek nem csupán a „Corona Coaster” új nyári bobpályán élvezhetik a sebességet, hanem az új kalandparkban is ügyeskedhetnek és a hangyaösvényen a szorgalmas hangyáknak is a nyomába eredhetnek.
Kép forrása: (c) Christian Kremsl; Familienarena Bucklige Welt
Galériáért katt a képre!
Újdonság1#: Corona Coaster nyári bob - max sebesség 40km/h, dupla ülés!
Árak:
- gyerek (6-14 év) jegy 3 EUR
- serdülő jegy (15-18 év) 4,50 EUR
- felnőtt 5,50 EUR
Nyitvatartás: szeptember 11-ig naponta, majd november 27-ig a hétvégeken és ünnepnapokon üzemel.
Újdonság 2#: Motorika park, családi kikapcsolódás
25 állomás, melyek a motorikus kézségek, egyensúly és az erőnléti állapot fejlesztését szolgálják. A különböző koordinációs- és mászóelemek mellett az egyensúlyozási gyakorlatok is megtalálhatóak, mint kite szimulátor és vizisífal.
A Semmeringet joggal nevezik Varázshegynek. Nagyszerű útvonalaival - a túrázóktól a mountainbike-osokig - tényleg mindenkit elbűvöl. A Semmering az UNESCO kulturális világörökség részét képező semmeringi kisvasúttal és nagyszerű kilátóival, a túrázókat, a nordic walkingosokat, a mountainbike-osokat is magával ragadja, ezért nem csak az alsó-ausztriaiak nevezik szeretettel Varázshegynek.
Kép forrása: (c) Niederösterreich Werbung GmbH
Galériáért katt a képre!
Semmering egyik legvonzóbb nyári attrakciója a Bike Park, ahol épített akadályokkal tarkított pályákon, különböző nehézségi szinteken gyakorolhatnak a kezdő-haladó vagy éppen profi mountainbikeosok:
Bike Park
Különböző nehézségű pályák összesen 12 km-en. Családi a kezdőknek, freeride és downhill a profiknak.
Nyitvatartás: szeptember 4-ig naponta, majd október 26-ig csütörtök és vasárnap között.
Ár: felnőtt napi jegy 30,50 Euró/fő
Aki pedig a két kerék másféle elrendezését és egy kis elektromos hajtást részesít inkább előnyben, annak ajánljuk a manapság igen népszerű segway túrákat:
Offroad Segway túrák a Semmeringen:
2,5 órás túrák, jelentkezni a Sporthotelnél vagy Panhans hotelnél lehet, 12 éves kortól.
Ár: 85,00 Euró/fő
A Hohe Wand a túrázók, a mászók és a gyerekek kedvence a maga paradicsomi kilátásával és izgalmas túráival. A természet itt barátságos hegyikecskék, vidám lámák és bátor siklórepülők kíséretében tényleg a legszebb oldaláról mutatkozik be.
A Hohe Wand Natúrpark elbűvöli a látogatókat, hiszen a varázslatos Skywalkról a bátrak a Bécsi Alpok egyedülálló látványában gyönyörködhetnek. Madárperspektívából szemlélhetik a tájat, s némi szerencsével szabadon élő hegyikecskéket is láthatnak.
Gyerekeknek állatsimogató, vadaspark, játszótér áll rendelkezésre. Tippünk a kicsi alpinisták számára: izgalmas gyermekútvonal, amelyen lámákkal és alpakkákkal találkozhatnak, játszótereket fedezhetnek fel és faházakba mászhatnak fel.
Belépőjegy árak a Hohe Wand Natúrparkba:
- felnőtt: 1,80 Euró
- gyerek 3 éves kortól: 1 Euró
Egész évben látogatható.