9 nap Erdélyben - II. rész Hír

< 

Második napunk itthoni idő szerint 8 körüli ébredéssel indítjuk. A házigazdánktól kapott fekete felpörgeti a pakolást, majd még egy gyors juhtúrós lángos az óvárosba főterén teljessé teszi a napkeltét… Persze biztos találtunk volna máshol is kaját, de az ódon falak és az idén is kifogott hatalmas katonai parádénak meg van a sajátos hangulata, amitől sokkal finomabb a lángos, és sokkal jobban ízlik bármi, amit itt sütnek és megvásárolható.

Utunk továbbra is Brassó felé vezet az iszonyatosan forgalmas főúton… Szemeim kezdenek idegesen jobbra-balra rángani a kanyarokban meglepetésszerűen szembe érkező két egymás mellett guruló autó láttán, vagy azon nem-nap-barnította-román testvíren aki úgy előz rám és az előttem haladó kamionra, hogy semmit, értsd SEMMIT nem látni előre, mert kanyar van és domb tető jön…

Jó 2órával később rövid kitérő erejére lefordulunk a Fogarasi-havasok fele. Az angol TopGear-es srácok itt jártukkor a világ legszebb útjának nevezték a Transfogarasi utat, amiből kisebb ízelítőt kapunk a felvonó alsó állomásáig. A váltott kabinos (amikor jön le az egyik, a másik ág megy fel) felvonó 3 oszlop érintésével éri el a 2200méter közeli végállomást, a Balea-tó partján.

Az eddig a feljutásával és igazából tériszonyával kétségek közt gyötrődő Peti az épp leérkező és a feltámadó szélben lengedező doboz láttán döntésre is jut: nincs az a pénz, amiért beszállna a kabinba.

Hiába győzködjük, így egy fővel kevesebben zsúfolódunk be a kezelő mellé. Róla hamar kiderül, csak azért utazik velünk, mert a két szárnyas kabinajtót vkinek fognia kell belülről, nehogy kinyíljon a magasban, menetközben…

Transfogarasi-út Az 1970-es években építette Ceausescu, 90 km hosszú, összesen 578 hídja és viaduktja van. 2042 m magasságig vezet fel, majd egy alagúton halad át a főgerinc alatt, hogy tovább folytassa útját. Erősen lavina veszélyes területen vezet át, emiatt sokszor csak június és október között van nyitva.

Az alattunk kacskaringózó út és a hatalmas vízesés látványa ámulatba ejtő. A közel 20perces út szinte végig csendben telik. Fenn aztán 20fok körüli szeles, de szerencsére napos idő vág arcunkba. Kiszálláskor kapjuk az infót: az utolsó kabin fél 5körül indul lefele, így addig egy nagyobb sétára van időnk a tengerszem körül, no és persze ha már itt vagyunk, átsétálunk a gerinc alatti alagúton is a déli oldalra.

Szerencsére bőven az előzetesen megjelölt utolsó kabin indulása előtt érkezünk vissza a felvonó épületébe, már így is vagy 3 menetre elég embertömeg álldogál előttünk, és folyamatosan érkeznek mögénk is.

Sanyiéknál előkerül a maradék sör, plussz a sütis doboz is kézről-kézre jár, míg végül közel órás ácsorgás után, két részletben le tudunk menni Mi is.

Ismét a forgalomban küzdünk. A vezetési morál kaotikus. Pedig ez még csak a második nap, de kezdek ideges lenni. Jobbunkon lassan eltávolodik a Fogarasi-havasok égig érő gerince, és feltűnik előttünk Brassó hatalmas városa. 2-3, sőt néhol 4-5 sávok haladnak egy irányba, a táblázás zéró, vagy tökéletesen rosszul kivehetők-értelmezhetők. A hazai kedvencemből, a több sávos körforgalomból hirtelen 2 is utunkba akad, örömmel konstatálom, hogy itt sem tudnak benne közlekedni szabályosan. Egyre mélyebbre nyomulunk a városba, lassan csak megérzéseinkre támaszkodva a jó irányt illetően, amikor a 4 tömött közül a külső második sávban haladva, az egyik lámpás kereszteződésbe érve a kereszteződés túl oldalán mindennemű előjelző nélkül megpillantjuk a balra mutató táblánk… Enyhe idegrázás söpör át a gerincvelőmön. Egy nem-túl szabályos és szitkozódásokkal teli visszafordulást követően totális csend vesz körül a kocsiban, ahogy Sepsiszentgyörgy felé haladunk.

Magunk mögött hagyva a betondzsungelt lassan végre tényleg Székelyföldre érünk. A táj is változik, a megművelt földek mögött tömör erdőkkel borított hegyek hullámoznak mindkét oldalon. A kezeim is kezdik kevésbé szorítani a kormányt… Hozzávetőlegesen 2óra telik el csendben, amikor egy tábla Tusnádfürdő (4) kezdetét jelzi: végre megérkeztünk. Nagyot szippantok a levegőbe és már csak a táskánkban heverő pálinkára gondolok… Jól fog esni a mai nap után… A panzió egyike kedvenc erdélyi szállásaimnak: terméskövekből és fából épített, szinte már vár-jellegű épület, nagyon baráti árak, és egy szomszédban lakó megbízott, aki átadja a kulcsokat, és felhívja szíves figyelmünket a már az utcasarkon is látott tábla információ tartalmára: VIGYÁZZ! MEDVÉK JÁRNAK!

Amikor meg tudja, hogy még ma este szalonnát sütnénk, kissé elfehéredik, kedvesen megkér minket, hogy inkább holnap tegyük ezt, kicsit korábbi időpontban, mert tegnap este is a kertben sétálgatott a maci, és nem szeretné, ha véletlenül a sütögetés ma is lecsalná ide… igen, Erdélyben vagyunk… gondolkodás nélkül elfogadjuk az ötletét.

Harmadik nap>> 

www.paraferee.hu