- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Jó néhány sportos programmal várja vendégeit augusztus 21. és 24. között a budapesti Kihívások hétvégéje. Már az első napon, augusztus 21-én csütörtökön érdemes lesz ellátogatni a Kopaszi gáthoz, hiszen a versenyközpont területén megnyitja kapuit a négy napos Vital Expotique, ahol a sportos, egészséges életmódhoz kötődő cégek, kiállítók standjain kedvezményes vásárlásra is lehetőség nyílik. Csütörtökön és pénteken délelőtt a Duna öbölben két órás hivatalos úszóedzést is tartanak az IRONMAN-verseny résztvevői számára.
Kép forrása: ironman.com
A négy napos rendezvény fő attrakciója egy sporttörténeti esemény, az első magyarországi IRONMAN-viadal, az nevű triatlonverseny lesz, amelynek fővédnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere. A rangos nemzetközi sportesemény öt kontinens csaknem ötven országából érkező résztvevői augusztus 23-án 1.9 kilométert úsznak, 90 kilométert tekernek és a 21.1 kilométeres félmaratoni távot futják le. Az IRONMAN 70.3 Budapest egyéni nevezőinek száma már meghaladja a nyolcszázat, de váltóban is lehet a távokat teljesíteni!
A vasemberek triatlonversenyének az egyik legnépszerűbb kísérőeseménye világszerte a hölgyek számára indított Iron Girl futóverseny, amely reményeink szerint Magyarországon is meghódítja majd a gyengébb nem képviselőinek szívét.
Az Iron Girl egy futóverseny nőknek és lányoknak, amely nagyszerű lehetőség kezdőknek és tapasztalt sportolóknak egyaránt, hogy elérjék a kitűzott egyéni céljaikat. Az Iron Girl futamra augusztus 24-én vasárnap kerül sor, a táv pontosan tíz kilométer, amelyet a Lágymányosi öböl környékén kijelölt futópályán kell majd teljesíteni. Erre az eseményre is , a nevezési díj tartalmazza az egyedi pólót és rajtszámot, a verseny közben frissítést, chipes időmérést és medált.
Kép forrása: ironman.com
A sportos kísérőesemények sorát gyarapítja majd egy különleges „súlycsoportos” futás is, amelyről hamarosan részletesen beszámolunk majd honlapunkon.
Ugyancsak nagy érdeklődésre tarthat számot az IRONKIDS futam – a nevezés már elkezdődött! –, kis vasember csemeték mutathatják meg nekünk azt az őszinte lelkesedést, amit a gyerekek éreznek a triatlon iránt. Ezen az úszásból és futásból álló aquathlonversenyen a résztvevők ugyanazon a célkapun futhatnak át, amelyen egy nappal korábban az IRONMAN-verseny profi sportolói is. Az IRONKIDS-re - amely egyben a közép-európai TRIKIDS CUP-sorozat egyik eseménye lesz - augusztus 24-én vasárnap kerül sor. Az erőpróbán a négyévesektől egészen a tizenhét évesekig rajthoz állhatnak a gyerekek.
Kép forrása: ironman.com
A Kihívások hétvégéje a család valamennyi tagja számára sportolási lehetőséget nyújt augusztus utolsó előtti hétvégéjén!