A komfortzónából kilépett, a Salming-cipőbe belépett

Arday Attila
Arday Attila
2018/11/07
Interjú az új nagykövettel, aki úszóból maratonifutó, maratonifutóból ironman lett, és gyorsan eljutott az álomhelyezésig álomidővel.
Hirdetés

Mélypataki Rékát és Salming Rékát is találunk a közösségi oldalon, a kettő viszont egy és ugyanaz.

 

Mélypataki Réka ugyanis a Salming új nagykövete

Idén nyáron nem akármilyen eredménnyel hívta fel magára a figyelmet triatlonosként Nagyatádon: a sportág királykategóriájában, az ironmanen szerzett fényes ezüstöt. De inkább máris adjuk át a szót neki, hogyan kommentálta ezt saját oldalán júliusban:

Ironman másodszorra: álomverseny, álomidő, álomhelyezés csak nehogy felébredjek! 10 óra 34 perc, abszolút női 2. hely, kategória bajnok.

A Kis TRI Balatonman Team versenyzője a sportolást persze nem a triatlon hosszútávú magyar bajnokságaival kezdte, hiszen benne volt már korábban hat maratoni, és úszni sem felnőtt fejjel kezdett. Többek között erről, a kerékpárral való nehezen induló barátságról és a Salminggal való kapcsolatáról is beszél interjúnkban.

 

Salming Réka Forrás: facebook
Salming Réka
Kép forrása: facebook

 

- Hogyan találtatok egymásra a Salminggal?

- Idén nyáron edzőm, Kis Gyula mutatott be Szabó Józsefnek a Salming képviselőjének, akitől kaptam tesztelésre egy EnRoute-ot. Itt kezdődött fizikailag a kapcsolatom a Salming-cipőkkel, ami azóta is tart és bízom benne, hogy „házasság” lesz belőle.

- Hogyan tudjátok segíteni egymást?

- Egy érzelmi alapokon álló érdekkapcsolat a miénk. A Salming segíti a felkészülésemet azzal, hogy megad nekem mindent, ami a futáshoz szükséges az edzéseken és versenyeken. Cserébe én visszajelzést adok számára a termékekről, továbbá amatőr sportolóként népszerűsítem a márkát a sporttársaim körében.

Salming EnRoute
Salming EnRoute

- Korábban miért éppen a maratoni futásnak hódoltál?

- Gyerekkoromban versenyszerűen úsztam. Amikor tizennyolc évesen „kiszálltam a medencéből”, véglegesnek gondoltam a döntésemet az úszással. Évekig az uszoda közelébe se mentem. A mozgás azonban hiányzott, így elkezdtem futni, és nem tudtam abbahagyni. Az úszásból hozott állóképességemnek köszönhetően a hosszabb távok feküdtek nekem igazán.

- Ebből aztán triatlon lett valahogy...

- A hatodik maratonim után a futás már nem jelentett akkora kihívást, ezért újabb lehetőségek felé nyitottam. Az úszás és futás alapok meglétének, illetve az öcsém, Máté triatlonos múltjának köszönhetően kezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy elkezdjek triatlonozni.

 

 

- Azon belül mindjárt a legkeményebb műfajt, az ironmant választottad...

- Nem vagyok egy sprinter alkat, az úszásban és futásban a hosszabb távokon vagyok jó. Nagyon jól bírom a monotonitást és az akaraterőmre sem panaszkodhatok.

Még versenykerékpárom sem volt, de már tudtam, hogy ironman akarok lenni.

- Mi az, amiért igazán szereted, amiért fontos Neked?

- Önfegyelemre, kitartásra tanít az ironmanre való felkészülés. Szeretem ezt a távot, mert ezen jön ki leginkább a befektetett munka eredménye nálam. Elképesztő érzés - és most is beleborzongok, ha rágondolok – befutni az év leghosszabb napján.

- A futó és úszóalapok megvoltak hozzá, de mennyire volt nehéz a kerékpárral megbarátkozni?

- Nehéz volt. Pont a kerékpározás miatt nem lettem már korábban triatlonista. Ahogy említettem a testvérem triatlonozott egyesületi szinten, én szinte minden versenyén ott voltam, de szüleim és ő is féltettek ettől a sporttól. Ügyetlen gyerek voltam – egyébként a mai napig ügyetlen vagyok – és a kerékpár nagyon technikás sport. Aztán két éve rájöttem, hogy ki kell lépnem a komfortzónámból, így megvettem az első versenybringám.

- Látszik az eredményeidből, hogy mindig vannak céljaid. Melyek a következők?

- 2019-ben is az egyik fő versenyem a nagyatádi hosszútávú országos bajnokság lesz. A másik nagy célom a nizzai 70.3-as világbajnokságra való kvalifikáció.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Réka Mélypataki (@salmingreka) által megosztott bejegyzés, Júl 14., 2018, időpont: 3:21 (PDT időzóna szerint)

 

- Hogyan oldod meg mindehhez az edzéseket, hogy áll össze egy napod?

- Az edzéseimet edzésterv alapján végzem, heti hat nap, tíz-tizenegy edzés. Munka előtt általában úszom, a másik két számot inkább délutánra, estére hagyom. Hétvégén vannak a hosszú futások és bringázások. Az edzések koordinálása jelentős logisztikát igényel, ütemterv mellett élem az életem. Hatalmas segítség a szüleim támogatása ebben.

- Miből áll még az életed ennyi edzés mellett?

- A munka és a sport mellett kevés dolog fér bele az életembe, de a családomra mindig szánok időt. Szerencsém van azzal, hogy a sportot egy olyan közösségben űzöm, ahol sok barátot szereztem, így a közös edzések jelentik számomra a kikapcsolódást is.

 

Rékáról aktuális infók, történések Facebook oldalán és az .

És ha már itt vagy, kövesd be a Salming Facebook és oldalát is...

Réka futócipőjéről és a többi Salming futócipő-modellről itt találsz infót...

Hirdetés