- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Ahhoz, hogy síelj, alapesetben nem árt egy jó lejtő és megfelelő mennyiségű hó (ezt általában a legtöbb sípálya tudja, bár ez a mostani szezon igyekszik ezt megcáfolni). Legutóbb Nassfelden jártunk és ottlétünk alatt sok érvünk született mellette.
Kezdve a kezdőkkel
Kezdjük azzal, ha valaki életében először lát síterepet. Ahhoz, hogy megtanulj síelni, még bérletet sem kell váltanod, mert a Beginner Area közvetlenül a sípálya tövében, a parkolók mellett található és "beépített" magyar oktató is van. Persze, ha már eljutsz egy ilyen szép helyre, csak jó lenne körbenézni a csúcsok környékén is. A gondolák felvisznek a legmagasabb pontokra és le is hoznak onnan, ha nem tudsz, vagy nem akarsz lesíelni, és a felsőbb állomásokon is vannak kezdők számára kialakított lankák. Az egész síterepen bőven akad kék pálya, és bár a völgyállomáson jelentős embertömeget kellett a gondoláknak elnyelniük, a síterep méretéből és a pályák szélességéből fakadóan fent már szellősen lehet síelni. Nincs az a para érzés, amikor nagyon közel, nagyon sok síelő hozza rád a frászt.
Kép forrása: Mozgásvilág.hu
Galériához klikk a képre!
Giga téli játszótér extrákkal
Ha a tudásod már túlmutat a hóekézésen, vagy a falevelezésen, akkor tovább dúskálhatsz a sípályarendszer nyújtotta, több, mint 70 km kezelt pályán, amiket zömmel gondolás, vagy ülős liftekkel közelíthetsz meg. Ha kemény vagy, az egybefüggő bő 6 km-es pályát megállás nélkül is lenyomhatod, egészen a völgyállomásig (nekünk a fotózás és a jegyzetelés miatt muszáj volt szünetet tartani :).
Freeride
Emellett bőven van hely a pályák mentén kis "titkosokat" megjárni a freeride érzésre vágyóknak, sőt, félig-meddig hivatalos, javasolt freeride-terepek is szerepelnek Nassfeld sípálya térképén. Ha nagyon extrém vagy és olyan exkluzív terepen hasítanál, ahol csak kevesek, de a biztonság sem utolsó, akkor vezetett freeride-túrára is benevezhetsz.
Kép forrása: Mozgásvilág.hu
Galériához klikk a képre!
Instant szlalomverseny kamerás közvetítéssel
Nassfelden az a jó, hogy tele van szórva extrákkal, amiket akár tudatosan is végigjárhatsz, de véletlenül is belebotolhatsz és akkor jön az öröm. A BMW szponzorálásában sebességmérő és szlalompályán próbálhatod ki, milyen érzés menőnek lenni. Van belépőkapu, indításjelző síp, időmérés, szurkoló tömeget imitáló kolompolás és még kamerás közvetítés is. Ez utóbbit síbérleted használatával az interneten, vagy a kihelyezett kioskon (a Millenium Expressz völgyállomáson találtunk egyet) meg is nézheted. Automata a rendszer, de több kameraállásból, ráközelítéssel és követéssel éppen olyan érzést kelt, mintha profi TV-stáb követte volna a mutatványt. Emellet a napi megtett síelésről is infót kapsz, amit a sílifteken csekkolás alapján számol ki a szisztem. Tiszta Nagy-tesó feeling.
Head2Head, alias skicross
Menőbbeknek melegen ajánlom a skicross pályát, amin akár háziversenyt is lehet szervezni. A hullámos és kacskaringós pályán ugratni is lehet a bátraknak, akik közé ez alapján ugyan nem tartozom bele, de még repülés nélkül is adrenalinrobbantó, izgalmas élmény.
Bazi nagy ugratók
Aztán ott a snowpark, 10-15 profin felépített elemmel, egy sok focipályányi, jól elkülönített területen, hogy a nyugger síelők ne zavarják a rájdereket. Az igazán menők a 8-14 méteres kickerline-on (értsd: bazi nagy ugratókon) villoghatnak, miközben a síliftről hüledezve néznek a többiek.
Ha van léced, ha nincs...
Helyben síszerviz, ahol 5 perc alatt gyorskezelik a léceket, de fél-egy órán belül a mély karcolásokat is rendbe teszik, korrekt árakon. Mi az előnye ennek? Mondjuk az, hogy nem kell otthon külön elcipelned a cuccodat a szervizbe és pár nap múlva újra visszamenni érte, hanem beadod a sípálya tetején, iszol egy kávét, vagy teát a hüttében, közben az ingyenes wifit (bármelyik hüttében) igénybe véve megnézed a sípálya térképét a Mozgásvilágon. Még a várható havazás adatokat csekkolod, amikor a léced/deszkád már kész is és indulhat a nap (A síszaküzletek mesterei védelmében megjegyeznénk, hogy azért a kézi élezés és javítás még mindig szebb és tökéletesebb eredményre vezet, mint a gyors gépi megoldás. Ezért akik érzelmileg kötődnek a sportcuccaikhoz, jobban járnak egy hazai mesterrel).
Ha nem hogy nem kötődsz hozzá, de mégcsak saját síléced sincs, akkor helyben tudsz bérelni sílécet, túrasít, snowboardot, bakancsot, botot és egyéb kiegészítőket.
Kép forrása: Mozgásvilág.hu
Galériához klikk a képre!
Ki fia-borja
Nassfelden a német szó mellett olasz, horvát, szerb, bosnyák és orosz diskurzusnak lehetsz nagy eséllyel fültanúja, de nem érdemes hangosan kibeszélni a síliftben velünk utazókat, mert könnyen lehet, hogy földink. Nassfeld 2020 méter magas csúcsaihoz Bécsen keresztül 640 km, vagy Szlovénián keresztül 560 km kocsikázással juthatsz el Budapestről és garantáltan hóbiztos pályái miatt bőven megéri a kényelmesen 7 órányi utazást.