Vízben alul felül Hír

Gyakorlatilag világcsavargó státuszomból adódóan kerültem Costa Ricába. Több hetes ott tartózkodásom elengedhetetlen része volt, hogy néhány külföldi cimborámmal – és azzá váló vadvízesekkel – és az egyik folyó erejéig egy magyar haverommal (a csapat összetétele folyónként változott) megtapasztaljuk, mit tudnak ezek a vizek, és persze mi rajtuk. Costa Rica tehát egész évben vadvízi paradicsom, bár a kincset érő esővel azért vigyázni kell, nehogy egy kanyonban érjen minket utol a hirtelen jött áradás. Az amerikai kontinensen más a folyók besorolása: a VI-os evezhetetlen, így gyakorlatilag az V-ös a legnehezebb, a legtöbb pedig IV-es. Mivel hatalmas víztömegek vannak, a IV-es épp elég, abban már nem igen látja az ember, hogy mi történik. Az egész evezés a nagy hengerek elkerüléséről szól, menekülés jobbra, aztán balra, és így tovább. Persze vannak creekek és közepes vizek, amiket már az európaiak is ismernek – lehet róluk olvasni beszámolókban – de nagy részük a dzsungel szívében folyik. Expedícióval fűszerezve Ez az igazi kihívás, még el sem kezdődik az evezés, máris az életünkért kell küzdeni. Nyilván bevállaltunk egy ilyet. Dzsungelexpedíció a beszállóhelyre. Feladat: megrakod a kajakot élelemmel és elindulsz egy machetevel. Hajrá! A Patria nevű folyó volt a kiszemelt célpont. Bepakoltunk a kajakokba 3 napra kaját és a hálózsákot, majd hajnali négykor be a kocsiba, hogy hatkor már gyalog folytassuk a dzsungel szélről, be a sűrűjébe. Egy ilyen szituba egyébként úgy kerülhet egy egyszeri kajakos – nálam legalábbis így történt – hogy argentin kajakos haverjaimhoz érkeztem egy raftbázisra. Ide kvártéjoztam be magam hosszabb időre. Ilyen helyen lehet aztán információhoz jutni a folyókról és találni olyan embert, mint a sofőrünk is, aki azzal keres némi pénzt, hogy ismeri a be- és kiszálló helyekhez vezető utakat, és oda fuvarozza a kajakosokat. Amúgy nem dolgozzák halálra magukat ezzel, mert a folyókat, amiken mi jártunk nem evezik túl sokan. Dzsungelirtás a folyóig Indulás előtt a helyiek a lelkünkre kötötték, ne induljunk el esőben. Gondolom, rájöttél, épp esett, amikor beszálltunk az autóba és akkor is, amikor bevetettük magunkat az erdőbe. Itt végül is majdnem mindig esik. Akkor, mire vártunk volna? Amúgy biztosan nem vagyunk normálisak: 3 órás dzsungeltúra sárban, gazban, meredek hegyoldalakon, szakadék szélén cipelve (hol vállon, hol a földön húzva) a 25 kilós kajakokat. Nem is tudom egyébként, melyik volt a rosszabb, a vállon vagy cibálni. Utóbbinál ugyanis rendszerint elakadt a hajó valami ágban, vagy beszakad alatta a szakadék széle, és majdnem le is rántott. Ezzel együtt elszántam gyalogoltunk, lelkileg totálisan felkészültünk a hosszú sétára, de nem megyek többet. Pedig megéri. A folytatást keresd az Outdoorsport áprilisi számban. Szöveg, fotó: Göncz Gáspár