TransAlp 2012 - Mozgásvilág expedíció IV. nap Hír

Mozgásvilág.hu
2012/07/18
Végre egy könnyű nap, az első és egyben az utolsó is.
Hirdetés



Ragyogó napsütés, a tájban sem volt hiba. Csak mi voltunk gyengék, mint a harmat. Szerencsére nem hajtott a tatár a 2x700m mászást letudtuk 1,5-1,5 óra alatt. A maradék pár kicsi huplira meg lendületből felgurultunk.

A combomban és a vádlimban jócskán túlteng a tejsav, az izomból tekerések már nem igazán mennek, pikk-pakk elfogyok. Gábor meg a térdével szenved, az egészségügyi sátornak lassan már állandó látogatója lesz.

 



 

A DH szekciók klasszak voltak ma. Volt a szokásos dózeres zúzás és voltak szuper single trackek is. És megint behúztunk egy jó kilométernyi dágványos, vizes köves-gyökeres bukdácsolást lefelé. A gyorsabb és meredekebb részeken az első fék megint el-elfogyott, az utolsó durván meredek lejtő után le is fényképeztem a vöröses-lilás tárcsát. És nemcsak a színe volt a szokásostól eltérő, a fékszagot is bőszen eregette.

 



 

5:35-tel zártuk a napot, 9,4-es átlaggal. Nagyon nem siettük el, de így is jópáran utánunk értek be.

A következő három naptól már mindketten előre fázunk, főleg a holnaputáni 106 km és 3400 m szint lesz durva. Remélem elkaristolunk a célig minden nap. Az utolsó etap meg már csak levezetés lesz, fél lábbal is eljutunk a célba.

 



 

Mindenesetre a hátizsákok tartalmát erősen redukáljuk, csak a minimálisan szükséges cuccok lesznek bepakolva. Kaját külön nem nagyon kell vinni, mert a checkpointokon kánaán van. Dinnye, alma, narancs, banán, süti, energiaszelet, uborka, sósmogyoró, iso ital, víz és még hatalmas kannákból nyomható kétféle ízű energia gél is várja a megfáradt transalposokat. Sőt, hideg időben forró levessel is készültek a szervezők. Szóval kaja nem kell és folyadékból is csak egy kulacs, plusz max egy fél liter a hátizsákba.

 



 

A GPS-szel meg kezdeni kell valamit, mert ma is megtartotta magának a szintemelkedést és a magasságot is 200 méterrel alacsonyabbra taksálja. Kinéz egy szoftver reinstall neki.

 

Ha csíra vagy öcsém, azzal nincs mit kezdeni

 

Táv: 51,70 km (a faluból kiérve indítottam csak el a GPS-t)

Szint: 1723 m

Idő: 5:29 óra
Hirdetés