Megvolt a második nap is. A bő 77 km és mellé 3100 szint nem esett túl jól, őszintén megvallva szánalmas teljesítményt nyújtottunk. Az első hegyet – ami egyben 1200 m szint megmászását jelentette, stabilan 20% körüli meredekséggel – keserves szenvedések árán 3:15 óra alatt tudtuk le. Eközben az élmezőny már csak egy köpésre volt az ischgl-i céltól. Nekünk még hátra volt két 500 méteres mászóka és az utolsó, hosszú hepehupás emelkedő a célig.
Az idő pedig nem volt olyan rossz, csak egyszer-kétszer szemetelt az eső, de nagy dráma nem volt. A terep viszont alaposan fel volt ázva, a pokolba kívántam az összes tapadós sárral borított emelkedőt. Menet közben letoltam egy BORN gélt, de az ízétől nem voltam elájulva. A később megevett energiaszelet viszont egész finom volt.
Egy kivétellel lefelé sem nagyon lehetett döngetni, de legalább az egyetlen nagy aszfaltos lejtőn sikerült beleszaladnom a 77 km/ó-ba. Gábor szerint nem normális tempóban hagytam szinte állva, pedig ő is engedte rendesen. Szerintem a 77-tel sem volt semmi baj. Tanulság: aszfalton minden hülye tud gyorsan menni.
Az erdei dh pályák viszont ma is veszélyesek voltak. Hiába, a vizes köveken és gyökereken még mindig nem vagyok bátor, inkább letoltam, Gabullyal egyetemben. Az élmezőny állítólag lement a legdurvább helyeken is. A piroson le a Kevélyről a Kevély-nyeregbe kismiska az itteni terephez képest.
Holnap sem lesz egyszerűbb a menet, a maihoz hasonlóan egy szuszra 1000 m fölötti szinttel kezdünk, csak épp ezúttal nem 700-ról 1900-ra, hanem 1300-ról 2700-ra. Tutira megszenvedünk ezzel is majd, de utána legalább már több, mint a fele szint a zsebünkben lesz. A maradék 1300-at meg majd összelejtőzzük valahogy.
