Tavasz, Balaton, jó társaság és bicikli, ameddig a szem ellát – minden adott ahhoz, hogy Te is jól érezd magad a McDonald’s BringaMánia Balatonkörön 2011. április 16-án . A Balatonföldvárról induló biciklis túrákra már most érdemes nevezni!
Egy héttel Húsvét előtt itt a remek lehetőség, hogy nyeregbe pattanj a családoddal vagy a barátaiddal, és két keréken is felfedezd a Balatont. A Föld napjához kapcsolódó esemény immár több mint tíz éve a biciklisek kedvenc szezonnyitó túrája.
A BringaMánia Balatonkör vezetett túrái Balatonföldvárról indulnak, és ki-ki a saját távja és tempója szerint választhatja ki, hogy melyik távon indul. A délelőtt 10.30-kor kezdődő 10 km-es Balaton köröcske igazi gyermekes családi program, ahol a legkisebbek is élvezhetik a biciklizést.
A 86 km-es kiskör a balatonföldvári nyugati strandról indul délelőtt 10 órakor: Siófok, Balatonalmádi, Balatonkenese és Balatonfüred után a Tihanyi-félsziget felé kanyarodik az út, majd a komppal Szántódra érve még három kilométer várja a bringásokat a célig. A Balaton kiskör résztvevői várhatóan délután 4 óra körül érnek vissza Földvárra. A kiskörön részt vevőknek a szervezők két csoportot is biztosítanak aszerint, hogy a 86 km-es távot sportosan vagy kényelmesebben szeretnék megtenni.
A legnagyobb távot, a 206 kilométeres túrát választók reggel 6-kor indulnak és sötétedéskor érnek vissza Balatonföldvárra. A BringaMánia Balatonkör során a szervezők több ponton is frissítőkkel várják a túrázókat. Ha valaki nem szeretné letekerni a teljes távot, akkor lehetősége van menet közben csatlakozni a bringásokhoz: reggel a siófoki, illetve kora délután a keszthelyi McDonald’s éttermeknél csatlakozni a bringásokhoz.
A BringaMánia Balatonkör után pedig csak egy hónapot kell várni a következő biciklis rendezvényre: 2011. május 22-én szervezik meg Budapesten a McDonald’s BringaMánia Napot a Millenáris Kerékpárstadionban a Népstadion területén, ahol reggeltől estig rengeteg izgalmas szórakoztató biciklis program vár kicsikre és nagyokra egyaránt akár kerékpárral, akár anélkül érkeznek!
Regisztrálni és a McDonald’s BringaMánia Balatonkörre előnevezni a Vuelta Sportiroda honlapján lehet : www.kerekparinfo.hu