Nyakunkon a téli kerékpárszezon Hír

VasváriPress
2015/10/20
Alig egy hónap múlva lövik el a nemzetközi Veszprém Cross rajtját
Hirdetés

November 14-15-én a téli kerékpáros szakág képviselőinek rendezik a veszprémi Gulya-dombon a Magyar Kupa- és egyben a SuperCross Sorozat második állomását, a Veszprém Cross terepkerékpár-versenyt. A másfél naposra bővült nemzetközi rendezvény idén több újdonságot is tartogat.

Veszprém negyedik éve ad otthont a Veszprémi Kerékpáros Egyesület által rendezett terepkerékpár-versenynek, mely kuriózum, hiszen ez az egyetlen téli kerékpáros szakág, melyben mindemellett 1951 óta világbajnokságot is hirdetnek. A szervezők a hazai versenyzők mellett osztrák és szlovák résztvevőkre is számítanak.

 

veszpremcross2.jpg
veszpremcross2.jpg

 

"A korábbi évek sok tapasztalatát összegyűjtve és a szakág jövőjére fókuszálva rendezzük az idei évi versenyt. A versenyzők érdekében a pálya vonalvezetését a nemzetközi normákhoz igazítottuk, amiben Vinczeffy Zsolt hegyikerékpáros olimpikon, szakágvezető volt a segítségünkre. Az elit, női, hobbi- és gyermekfutamok mellett hazánkban egyedüliként rendezünk háromfős csapatversenyt is" – foglalta össze Tóth András, a rendezvény főszervezője.

A cyclocross-versenyek kettő-négy kilométer hosszú körpályán, földes, füves réteken haladnak, amit természetes és épített akadályok – lépcső, palánk, homokágy – tesznek technikássá és a nézők számára is látványossá. A rövid és intenzív versenyeket országúti kerékpárhoz hasonló, de terepgumival ellátott sporteszközzel űzik. A verseny érdekessége, hogy az első befejezett kör ideje határozza meg, hogy hány kört kell majd teljesíteni.

 

veszpremcross1.jpg
veszpremcross1.jpg

 

Bővebb információk a négyfordulós Cyclocross Magyar Kupasorozat és SuperCross Sorozat második, veszprémi futamáról a oldalon olvashatók.

Hirdetés