Megint gáz van a villannyal

Megint gáz van a villannyal

Bognár Tamás
Bognár Tamás
2021/12/06
Leállt az ebike pályázati rendszer
Hirdetés

E-bike pályázat


Az elektromos rásegítésű (pedelec) kerékpárok hazai támogatási rendszere eddig sem szerepelt valami fényesen -döcögős ügyintésről, késedelmes fizetésekről számoltak be a résztvevők-, most pedig újabb csavar következett be a történetben. Elérhetetlen a portál, ahol bármit intézni lehetne!
A pedelec támogatási rendszer tavaly ősszel indult nagy lendülettel. Ennek segítségével sokat juthattak kedvezőbb áron elektromos kerékpárhoz azzal a céllal, hogy az autójuk helyett bringával közlekedjenek a városban. Az IFKA volt eredetileg a pályázat lebonyolító cége, amit most átadtak a HUMDA-nak ami alapvetően egy autó és motorsport érdekeltségű cég, de az elektromos autó/motor pályázatokkal együtt nyilván megkapták a bringás ágat is.

Leállt a rendszer

Ezzel idáig nem is lett volna gond, ha az átadás-átvétel nem sikerült volna megint olyan „magyarosra”. Az IFKA oldalán ugyanis elérhetetlen lett múlt héten a pályázati aloldal (az autós is), anélkül, hogy bármilyen információt kitettek volna, és a telefonszám is süketre váltott, míg a központi ügyfélszolgálat csak annyit tudott mondani, hogy ők sem tudnak semmit. A hétvégére végre megjelent egy sajtóközlemény, hogy „2021. december 3-tól a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. veszi át az elektromos meghajtású közlekedési eszközök támogatási rendszerének lebonyolítását az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.-től.”, de a https://elektromobilitas.humda.hu/ oldalon minden menüpont élettelen, nem kattintható.

Több kerékpárkereskedővel is beszéltem, akik még részt vesznek egyáltalán a pályázatosdiban (sokan visszaadták inkább a lehetőséget), és sajnos ők sem tudtak több infóval szolgálni, ellenben sokan jelezték, hogy esetenként milliókkal tartozik nekik az IFKA (a kerékpárbolt utólag kapja meg a támogatási összeget az „államtól”, de az eredeti 30 napos határidő sok esetben 90 nap felé futott), és eddig is akadozott bármilyen segítség vagy információ kérés, és a pályázatok benyújtása is problémás volt. Kíváncsi leszek ezeket a „tartozásokat” is átveszi-e majd a HUMDA, vagy ennek is magyaros megoldása lesz.

Az átadás-átvétel problémáin megütközött az MKKSZ is, aki -mint szakmai szervezet-  az elejétől kezdve kifejezetten kérte, hogy a folyamatosságot -mint az egyik legfontosabb szempontot - különös figyelemmel kezeljék. A szervezet elnöke Sipiczky Róbert megerősítette, hogy folyamatban vannak a tárgyalások a HUMDÁ-val és remélhetőleg hamarosan megoldódnak a problémák.

A hivatalos tájékoztató:

„Az érintettek a támogatások kapcsán az elektromobilitas@humda.hu e-mail címen tudnak érdeklődni. A változásokról továbbá a HUMDA közösségi médiafelületein, valamint az Ügynökség honlapján, az https://elektromobilitas.humda.hu/ oldalon is lehet tájékozódni. Az ügyintézés hamarosan a megszokott ütemben folytatódik, addig is a pályázók és a kereskedők szíves megértését és türelmét kérjük.”

Hát egyelőre mi is türelmesen várjuk a folytatást, addig is nyomkodjuk az F5-öt a HUMDA oldalán.

 

Hirdetés
Hirdetés