Lovagi üdvözlet Hollandiából - Axa Bike Security Hír

(x) - Támogatott tartalom
2016/04/28
Bemutatkoznak a legújabb AXA kerékpárzárak és lámpák

Honnan is származhat a legtöbb tapasztalat arról, hogyan kell megvédeni a bringánkat, mint abból az országból, ami az európai kerékpáros kultúra fellegvára - Hollandiából. 1902-ben született itt egy kis vállalkozás, ami eleinte szerszámokkal foglalkozott, majd húsz évvel később piacra dobta az első váz zárat, más néven patkózárat. De ne szaladjunk előre, vessünk pár pillantást a helyi bringás zsongásra!

Az emberek bő 31%-a használja fő napi közlekedési eszközeként a bringáját, még, ha a távolsági közlekedést is belevesszük, akkor is 27% a kerékpározás részaránya!

Legyinthetünk, hogy persze, sík vidék, milyen könnyű, de nem szabad elfeledkezni a sokszor meglehetősen erős szélről, illetve az esőről, ami nem ritka vendég a tulipánok földjén. Az előbbi számok az átlagot tükrözik, de a helyi értékek ettől jelentősen eltérhetnek - a külföldiek által a kerékpárok városának tartott Amsterdamban a bringázás részaránya pl. 38%, holott valójában nem is tartozik a leginkább kerékpárbarát városok közé. A rekorder a 200.000-res Groningen, ahol az összes megtett út 59%-át kerekezik. A sok bringás persze nem varázsütésre termett az utcákon, már az 1800-as évek végén voltak itt kerékpárutak, a múlt század elején pedig már több bringa volt az országban, mint ember.

Ma kb. 35.000 km bringautat használhatunk az országban, de a közlekedési formák között talán a világon a leghatékonyabban sikerült lecsökkenteni a konfliktusok esélyét, amiben persze nagy szerepe van annak, hogy a holland autósok a világ legtermészetesebb dolgának tartják a kerékpárosokat.

És sajnos ahol több millió kerékpár mozog, ott a tolvajok is felbukkannak. Habár a helyi lopások egy része csak egyszerű kölcsönvétel - valaki felpattan a lezáratlan bringára és a város egy másik pontján letámasztja - mégsem kerül soha vissza a jogos tulajdonoshoz. Csak Amszterdamban több, mint 50.000 bringának kel lába évente (bejelentetten). Ezért is ragaszkodik a helyiek többsége azokhoz a lakatokhoz, amiknek köszönhetően biztosan lehetnek abban, hogy másnap reggel is el tudnak indulni a bringájukkal munkába.

 

AXA Bike Security
AXA Bike Security

AXA Bike Security
AXA Bike Security

 

Az Axa-Stenman a legnevesebb holland lakatgyártó, azonban nem kizárólag ez tartozik a cég profiljába. Habár 1922 óta gyártanak kerékpárlakatokat, ma a home security üzletág is fontos része a portfóliónak, ami ajtó- és ablakzárakat, zsanérokat gyárt. A kerékpáros divízió pedig az 16 évvel ezelőtt bővült ki minőségi kerékpáros világítással, amikor megvásárolta a dán Basta céget. A világítás tökéletesen illeszkedik a portfólióba, hiszen a kerékpáros biztonságát legalább annyira garantálja a minőségi világítás, mint a kerékpárét a minőségi lakat.

Az Axa kizárólag Európában tervez és gyárt: Hollandiában, Franciaországban és Lengyelországban. A lakatokhoz kulcsszerviz szolgáltatást is üzemeltetnek, tehát, ha elvesztettük mindkét gyári kulcsot, bármikor rendelhetünk hozzá (persze csak akkor, ha felírtuk a számát).

 

A tradicionális lakat Hollandiában a vázzár, vagy patkózár.

A legtöbb holland városi bringán a gyári felszereltség része, de szinte bármilyen bringára felszerelhető utólag is. Előnye, hogy mindig a bringán van, kiemelkedően erős védelmet nyújt ráadásul elcsípni már csak azért is lehetetlen, mert nagyobb szerszámok számára hozzáférhetetlen helyen van. Nem utolsó szempont, hogy a hasonló védelmet nyújtó láncos lakatoknál sokkal könnyebb. Ezek a zárak a hátsó kereket zárják le - ami Magyarországon nem jelent minden tolvaj ellen védelmet, hiszen még mindig fel lehet emelni, vagy fel lehet dobni egy autóra. A kulcsszó a Plug-in kiegészítő sodrony, vagy lánc, amivel ugyanúgy rögzíteni tudjuk a bringát egy oszlophoz, vagy más utcabútorhoz, mint más típusú lakatokkal.

A Victory áll jelenleg a paletta csúcsán, a hegesztett belső szerkezetének köszönhetően a 15 pontos biztonsági skálán 14 pontot ér el. Természetesen több féle Plug-in kiegészítőből válogathatunk: 10-15 mm-es sodronyokból, vagy 5,5-10 mm átmérőjű szemekből álló láncokból.

 

AXA Victory
AXA Victory

 

A korábbi csúcsmodell a Defender, ami a 15-ös skálán 12 pontot ér el és természetesen Plug-in kompatibilis.

 

 

AXA újdonságok 2016-ban

Foldable Series lakatok

A 2016-os szezon újdonsága a Foldable Series, ami a vázzáraknál szélesebb felhasználói körnek kínál prémium védelmet. A Foldable 800 8 mm edzett acél csapokból álló összehajtható zár, ahol a csapok egymáshoz képest térben is forgathatóak, így csaknem olyan rugalmasan használható, mint egy láncos zár - bármit könnyű vele körbehurkolni, ebben nagy segítség 100 cm-es hossza is. A 15-ös skálán 9 pontot teljesít. Használaton kívül a saját, kulacstartó szemekre felszerelhető műanyag tartóba csúsztathatjuk, így mindig kéznél lesz. Ideális cross, urban, fixi és hegyibringákra.

 

AXA Foldable
AXA Foldable

 

Kistestvére a Foldable 600 , ami a 6,5 mm-es csapokkal és 95 cm-es hosszával 7 pontot kap az Axa biztonsági skáláján és a legkönnyebb modell a családban.

 

Világítás: Blueline

A tradícionális holland bringáknak és a városi bringáknak általában alapfelszereltsége a dinamós világítás. Az utóbbi években viszont egyre nő a könnyű sportbringák száma, így az elemes, illetve tölthető lámpákra ugyanúgy fókuszálnia kell a cégnek. Kezdjük a tradicionális vonallal, tavaly mutatkozott be a dinamóhoz/agydinamóhoz tervezett család, a Blueline.

Persze csak a táplálásában nevezhető hagyományosnak, minden más szempontból egy modern high-tech lámpacsaládról van szó, bár ez a formát megpillantva elsőre is egyértelművé válik. Az összes Axa lámpát ma a látni-látszani elv alapján tervezik,

komoly hangsúlyt fektetnek arra, hogy a többi járművezető bármely szögből érkezve már messziről észre vegye a kerékpárost.

 

AXA Blueline 50
AXA Blueline 50

 

Ennek jegyében került a búra két oldalára a két kis ablak, aminek köszönhetően oldalról is jól látható a bringás. A fénypászma elsősorban városi bringázásra optimalizált, szélesebb, egy szűkebb, előre nyúló távolsági csóvával. A legolcsóbb modellt leszámítva mindegyik steady, azaz állófényes, tehát megállás után még 4 percig világít.

A csúcsmodell Blueline 50 nem meglepetésszerűen 50 Lux fényerejével

75 méteres látótávolságot biztosít teljes tápfeszültségnél, ugyanakkor láthatóságot már 4500! méterről.

Kapható kapcsolós, vagy automata, fényérzékelős kivitelben is, így mindegyik használható agydinamóval is.

A csúcsmodell T Steady Auto két plusz ledet kapott, amik csak nappali fénynél üzemelnek (természetesen nem verőfényes napsütésnél, hanem nappal, rossz látási viszonyok között). A robosztus acél konzol tartósságot ígér, a két csuklópontnak köszönhetően pedig szinte minden villához és fékhez optimálisan illeszthető.

A kistestvér Bluenine 30 ahogy a neve is mutatja, 30 Lux-ot tud, amivel 60 méterre világít és 3500 méterről vesznek vele minket észre.

A Blueline Rear hátsó lámpa csomagtartóra szerelhető, modern, vékony formával, 2 leddel, természetesen állófénnyel, prizmával. 500 méterről biztosít láthatóságot.

 

Világítás: Greenline

Természetesen van élet a dinamón túl, de az elemek ideje már lejárt, legalábbis az Axa Greenline családban. Mindegyik modell beépített akkus, amit USB kábelen tölthetünk újra otthon a számítógépünkről, többnapos túrán pedig powerbankről, vagy napelemes töltőről. Az első- és hátsó lámpák is szerszám nélkül felszerelhetőek a szilikon-szíjaknak köszönhetően szinte bármilyen átmérőre. Az oldalsó ablakoknak köszönhetően a Greenline 50 és 30 oldalról is látható, mint a dinamós modellek. A fénypászma is elsősorban városi kerékpározásra optimalizált.

 

AXA Greenline
AXA Greenline

 

A csúcsmodell a Greenline 50 - természetesen itt is a Luxban mért fényerőt takarja a név utáni szám - 75 méterre világít és 4500 méterről vehető észre. A fényereje állítható, 3-12 órát bír egy feltöltéssel.
A Greenline 30 65 méterre vetíti a fényt, de 3,5 km-ről már látni fognak minket. A fényereje állítható, 3-5 órán át ad világosságot.

Két olcsóbb modell is van még a palettán Greenline 15 és 8 néven, a fényerejük sejthető. Minden Greenline megvásárolható önmagában és első-hátsó szettben. A drágább szettek két ledes lámpája már 1200 méterről látszik legfeljebb és 3 órán át. A z olcsóbb szettek egy ledese csak 300 méterről biztosít láthatóságot, cserébe 4 órát bír.

 

Akciós ajánlat

Vásárolj bármilyen 2016-os Neuzer kerékpárt és kedvezményesen (-20%) juthatsz hozzá egy Axa lakathoz!

 

AXA Bike Security
AXA Bike Security

AXA Bike Security
AXA Bike Security