Két szék közül a pad alá - VIII. szakasz: Tour de France 2011 Hír

Erdélyi Nándor
Erdélyi Nándor
2011/07/09
Az események egyre sűrűsödtek és úgy nézett ki többen pályáznak Hushovd trikójára.
Hirdetés

Az első közepes hegyi szakaszon 190 km és egy harmadik kategóriás hegyi befutó várt a mezőnyre, Super-Besse Sancy üdülővárosában. Ismét szökéssel indult a nap és egy nagyobb, 9 fős társaságnak sikerült meglépnie a főmezőnytől. Előnyük azonban nem nőtt 6 perc fölé, ugyanis hátul Cadel Evans egyértelművé tette: kell neki a sárga trikó és ezért előre is küldte csapatát, akik nem engedték el messzire az elejét!

 

A szökevények és a mezőny között stabilan 4 és 5 perc körüli távolság egészen a BMC leváltásáig tartott, innen ugyanis az Astana és Garmin, később pedig az Omega-Pharma Lotto vette át a kezdeményezést, hogy a Col de la Croix-ig növelje a tempót és csökkentse a különbséget. Az emelkedő 2. kategóriás besorolást kapott és 6,2 km-en átlagban 6,2% emelkedett, és a teteje mindössze 25 km-re volt a céltól. Az élen haladók előnye 2 perc alá csökkent a hegy lábáig, míg hátul egyre többen maradtak le a mezőnyből. Többen vérszemet kaptak, hogy végre emelkedőn mehetnek, így elöl is és hátul támadások sorozata indult meg, de a mezőnyben a kezdeti lelkesedés hamar alábbhagyott és nyugodt tempóban folytatódott a mászás egészen Vinokourov támadásááig. Őt már nem engedték messzebb, így a tempóváltás során kissé megnyúlt a mezőny. A hajrát Van Garderen nyerte megelőzve Rui Costát. Vinonak végül sikerült utolérnie csapattársát és további 6 kerekest, így 20 mp előnnyel haladt át a hegyen. Hátul a BMC jött ismét előre Evans miatt. Az események egyre sűrűsödtek és úgy nézett ki többen pályáznak Hushovd trikójára.

 

81689-ET8_FARIA_DA_COSTA.jpg
81689-ET8_FARIA_DA_COSTA.jpg

 

15 km-nél 4-en voltak elöl, mögöttük haladtak Vinokourovék 3-an, majd a főmezőny 1:13-ra lemaradva. Az ekkori állás szerint Vino kapta volna a sárga trikót. Hushovd derekasan küzdött és Evans mögé téve a kerekét igyekezett minél tovább kitartani. Az utolsó emelkedő, a 3. kategóriás Super-Besse volt, melynek első 3,5km-re 5%-os volt, utána 2 km enyhe lejtő és sík rész következett, majd 1,5 km 7,6%-os meredekségű rész egészen a célig. Elöl Gautier kezdte meg az akciókat leszakítva ezzel Riblont, majd Riu Costa kontrázott és lépett el az elején. Kétféle harc volt kibontakozóban az esőben, az egyik a szakaszért, a másik a sárga trikóért. A mezőny 1 perces hátránnyal kezdte meg az utolsó emelkedőt, de mindössze 20 mp-re voltak elmaradva a kazah Vinokourovéktól. 5 km-nél már sokan leszakadtak és csak kb. 30-an maradtak a főmezőnyben.

 

1,5 km-nél Costa őrizte a vezető helyét, de a kazah kerekes rendületlenül közeledett, úgy nézett, ki hogy akár szakaszgyőzelemmel veheti át a sárga trikót. A mezőny közel egy perces hátránnyal jött, de a másodpercek rohamosan fogytak, amint Contador, Gilbert, Cunego és Evans is meg-, megrántotta a sort. Végül Vino két szék közül a pad alatt találta magát, nagyot küzdött, de sem a szakaszt, sem a sárga trikót nem sikerült megnyernie. Costa teljesen kihajtotta magát és élete első Tour győzelmét ünnepelhette, másodiknak a hatalmasat hajrázó Gilbert ért be, míg harmadiknak Evans haladt át a célon. A nap egyik hőse Hushovd, aki megtartotta előnyét, ugyanis kibírta az emelkedőt, noha korábbi nyilatkozataiban nem adott sok esélyt magának, vagy éppen csak ezzel altatta ellenfeleit, nem tudjuk! A 9. szakaszon folytatódik a küzdelem a hegyek között, és a kérdés: vajon meddig tart ki a norvég előnye?

Hirdetés