Európa Bajnok lett Hasenfratz Péter-interjú

 
Készültél az EB-re valami speciális edzáéstervvel vagy "csak" egyet használtál az év maratonjai között? Speciális edzésterv nem volt, de kiemelt versenyként kezeltem. Ha kiemelt egy verseny, akkor minden információt beszerzek a pályáról, illetve ha lehet, akkor körbe is megyek. Ez most is így volt, már csütörtökön kiutaztam és 3 nap alatt körbebringáztam a pályát. Ez itt az erőbeosztás miatt különösen fontos volt, mivel ez egy olyan pálya, hogy folyamatosan egyre nehezebb lesz mind felfelé, mind lefelé. Amikor már azt hiszed, hogy ennél rosszabb már nem jöhet, mindig jön. Nekem fejben sokat segít, ha tudom, hogy mi vár rám az elejétől a végéig. Nem szeretem versenyen a meglepetéseket, nem nagyon tudom kezelni őket, nem szeretek improvizálni.   Frissítés, segítők - magányos farkasnak tartanak, egy világversenyen, hogy tudtad megoldani a segítséget? Kint volt a válogatott, őket Valter Tibi és Nagy Gizmó Attila segítette. Én is őket kértem meg, hogy az itatókban adják fel a kulacsaimat. Persze a barátnőm is besegített, de ő egyedül nem tudta volna megoldani mindenhol az itatásomat. Egy ilyen hosszú és nehéz versenyen az különösen fontos, hogy folyamatos legyen a ásványi anyag és energiabevitel. Persze ezt a neutrál zónában is meg lehet oldani, de az időveszteséggel jár. Szóval a saját segítők munkája ehhez a sikerhez ugyanolyan fontos volt, mint a felkészülésem a versenyre. Nélkülük nem ment volna, ezért nagy köszönet nekik érte. Illetve köszönöm szépen a sok magyar szurkolónak a pálya széléről a folyamatos biztatást, ez is sok erőt ad.   Számodra jelent valamit, ha egy pálya szép, érdekes, és különleges? Ha igen, akkor ez milyen volt? Sajnos a verseny közben erre nincs lehetőség figyelni, nincs lehetőség gyönyörködni. De ha módom van a verseny előtt körbegurulni, akkor mindig csodálom a panorámát, ami Ausztriában mindig gyönyörű. Én a legszívesebben az Alpokban élnék… Na persze azért a Pilis is szép, csak azt minden nap látom. Visszatérve a pályára, ennek a különlegessége a nehézségében rejlett. A hosszához képest nagy szintkülönbség és a lejtők technikai nehézsége. Szinte az összes lejtő harmada – fele nagyon köves, gyökeres lejtőkből állt, amit ráadásul az előző napi 7 órás eső rendkívül csúszóssá is tett. Ehhez hasonlóan nehéz pályán utoljára talán a 2003-as Lugano-i VB pályán versenyeztem Svájcban.   Az ellenfelek között volt akire figyeltél, vagy csak a saját tempódra koncentráltál? Ez különbözik a hazai versenyeken megszokott hozzáállástól? A versenyek előtt mindig igyekszem tájékozódni az ellenfelekről és belőni azokat, akikhez viszonyítom a pillanatnyi teljesítményemet. Kik azok, akiket nem szabad elengednem és kik azok, akikkel nem szabad mennem, mert abba belerogyok. Ez itthon könnyebb, hiszen ismerjük egymást. A külföldi versenyek előtt ha lehetőség van rá, akkor átnézem a nevezési listát. Ez most is így volt, szerencsére fent volt neten. Markus Stock, Richard Zinthauer ismerősek voltak, velük már sokat versenyeztem Transalpokon és osztrák versenyeken. Stock talán egy picit erősebb, Zinthauer talán egy picit gyengébb nálam. őket kellett volna figyelnem, de ezen a versenyen eldöntöttem, hogy az első 55km-en saját tempóban megyek. Nem érdekel, ki megy el és ki nem. Ez sosincs így, mert ha valakit elengedsz, akkor utána már nagyon nehéz versenyt nyerni. De itt muszáj volt meglépni, mert az 55 utáni 30 km nagyon nehéz volt. Két 8-10p-es lejtőt leszámítva csak emelkedő (szint: 1800m), és helyenként nagyon rossz minőségű utakon. Ez most bejött. A master1-ben második helyezett cseh sráccal (Karel Hartl) 25km-ig együtt mentünk. Ott kezdődött egy 7,2 km-es mászás 600 szinttel. Nagy tempóval esett neki Karel a hegynek, mintha ez lenne az utolsó mindent eldöntő hegy. Ha akartam volna, akkor se tudok vele menni. 67 km-nél, az utolsó előtti komoly és egyben legnehezebb mászás aljában 3,5 perc volt az előnye. Ezt kb. 4-5 km alatt ledolgoztam, majd az utolsó komoly mászás végén, a Schökl tetején kb. 5 perces előnyöm volt vele szemben úgy, hogy közben még egy láncszakadásom is volt, ami kb. 6-7 perces időhátrányt okozott nekem. Tehát ha ezt leszámolom, akkor az utolsó két mászáson 15 percet adtam neki. Pedig 25km-nél sokkal erősebbnek tűnt nálam. Ha ott próbálok vele menni, akkor lehet, hogy én is kiütöm magam és az utolsó két emelkedőn sokkal lassabban tudok csak felmenni. Visszatérve az ismerősökre, Stock végig vezetett, az utolsó előtti hegy aljában 7 perccel, az utolsó hegy aljában 4 perccel, a Schökl tetején 2 perccel járt előttem, itt már abszolút első és második helyen mentünk, ő master3-ban, én master1-ben. A végén 1 perc 20 másodperccel előttem ért be, megszerezve a master3 első helyét (de ugye én még szereltem közben). Zinthauer pedig 13 másodperccel jött be mögöttem a master2 első helyre, ő is nagyon jól osztotta be az erejét, mert a verseny második felében jött fel ennyire. Hasonlóan a végül abszolút győztes Master4-es!!! Erwin Dietrich-hez, aki Stock-tól az utolsó lejtőn vette át az abszolútban vezetést, illetve a master3-as Arno Pichler-hez, aki engem a befutó előtt 3km-el egy köves lejtőn került ki, majd még majdnem megfogta Stock-ot is, hiszen köztük 4 másodperc döntött a master3 első és második helyen. És azért ezek a percen belüli különbségek a befutónál egy 100 km-es versenyen nem túl nagy különbségek. És a legszebb az egészben, hogy Stock, Zinthauer és én, illetve Stock és Pichler nem is láttuk egymást a versenyen, talán csak az első 5km-en, de ott ugye még együtt a mezőny. És a végén mégis ilyen szoros lett a befutó.     Hogy tervezed a folytatást? Ez az eredmény további célok elérésére ösztönöz, vagy inkább lezár egy korszakot? Ez most már mindenképp lezár egy korszakot. Igazán a legsikeresebb 2007-es év után kellett volna abbahagyni, akkor tényleg a csúcson voltam. De folytattam, mert Salz 200on szerettem volna valami maradandót alkotni. Sajnos tavaly sok nem versennyel összefüggő probléma hátráltatott, nem voltam igazán jó formában, így nem is indultam, nem lett volna értelme. Idén pedig az időjárás szólt közbe. Olyan körülmények közt, ami idén volt sajnos nem tudok jól szerepelni. Igazán 25 fok felett kezdem jól érezni magam, a hidegben könnyen átfagyok. És idén hideg volt, a völgyben 7 fok, a hegyen 2. És mellé masszívan esett az eső… Ez a master EB volt az utolsó lehetőségem, hogy valami nemzetközi versenyen komoly eredményt érjek el. És sikerült. Hihetetlen. Persze azért fogunk még az erdőben találkozni, bringázni fogok. És az is lehet, hogy elindulok egy-két versenyen, de az biztos, hogy a futottak még kategória.