Bryton Rider 460 teszt

Bryton Rider 460 teszt

Simon Ádám
Simon Ádám
2024/03/06
Ez az a Bryton, amit megszerettünk… vagy legalábbis én.
Hirdetés
Akkortájt, amikor éppen kezdtük alapvetésnek venni, hogy szinte mindegyik elektronikus kütyünk milliónyi színben pompázik és hifi minőségben zenél (akkor is, ha amúgy semmi szükség nem lenne rá), jött a Bryton és fityiszt mutatott az akkori trendeknek.

8-10 évvel ezelőtt ugyanis az volt a módi, hogy a valóban hasznos funkciókat patikamérlegen mérték a gyártók, viszont ezzel párhuzamosan a külcsín egyre fontosabb lett és persze az árcédulák is egyre csak híztak. Ehhez képest a Bryton kerékpáros komputerei közül az alapmodellek is rendelkeztek olyan képességekkel (GPS, külső szenzortámogatás széles skálája, stb.), ami addig csak a felsőbb polcokon lévő kütyükre volt jellemző. Igaz, a megjelenésük - de sokkal inkább a kijelzőjük - spártai (marketinges szépítéssel: lényegretörő) volt.

No és persze a lényeg, hogy ezzel együtt tényleg kedvező áron lehetett hozzájuk jutni. 

Bryton Rider 460 teszt-4
Slank megjelenés
Bryton Rider 460 teszt-4
Forrás: Mozgásvilág.hu

Idővel aztán a Bryton is a feljebb lévő szegmensek felé kezdett kacsintgatni, az új modellekben nagyobb hangsúlyt kaptak az extra funkciók és már-már úgy tűnt, hogy “a régi jó dolgokból nem maradt semmi” végérvényesen újradefiniálták magukat (értsd: nem lesz több elérhető árú és a lényegre koncentráló modell… legalábbis új nem). Ám örömmel tapasztaltam, hogy a Bryton Rider 460 visszahozza azt az élményt, amit anno megszerettünk a legelső modellekben: bőséges és valóban hasznos funkciók, igényes, kompakt és sallangoktól mentes kialakítás, slank dizájn, megbízható működés… egyedül azt a fránya 50ezres lélektani határt nem tudják tartani, bár ebben az azóta lezajlott világesemények is ludasak valamelyest.

Bryton Rider 460

Ha elsőként megvizsgáljuk, hogy mennyiféle külső szenzort/eszközt támogat, azzal elég jól körvonalazzuk a képességeit. Elsőként említsük meg, hogy GPS-es kerékpáros komputerről van szó (mint a Bryton összes komputere). Érdekes módon nincs jelenleg fellelhető információ, hogy mely műholdas rendszereket támogatja és nem is állítható. Ezen túlmenően Bluetooth és ANT+ kapcsolaton keresztül sebesség, pedálfordulat, teljesítmény- és pulzusmérő eszközt párosíthatunk hozzá, kerékpáros radar (természetesen akár a Bryton Gardia is kompatibilis vele), Di2 és E-váltó kompatibilis, valamint a Shimano STePS és ANT+Lev elektromos kerékpár rendszerekkel is összekapcsolhatjuk, illetve smart trénerünket is irányíthatjuk vele.

Bryton Rider 460 teszt-1
Még a doboza is menő letisztult
Bryton Rider 460 teszt-1
Forrás: Mozgásvilág.hu

A csatlakoztatott eszközök függvényében pedig megjeleníthetünk rajta idő, sebesség, táv, magasság, pulzus, energiafelhasználás, hőmérséklet, pedálfordulat, teljesítmény, FTP zóna, pedálanalízis, valamint elektromos váltó és elektromos kerékpár állapot infókat és ezeknek természetesen számos alkategóriáját. Turn-by-Turn navigációra képes, megkapjuk hozzá a climb challenge funkciót, jár hozzá a group ride és live track támogatás, illetve a legnépszerűbb alkalmazásokkal (Strava, TrainingPeaks, Komoot, Relive, Selfloops, Ride with GPS) is szinkronizálhatjuk.

Külsőségek, rögzíthetőség

A külső megítélése erősen szubjektív dolog, ami az objektív adatok és személyes preferenciák alapján, egyénileg alakul ki az emberben. Ezek az objektív adatok a saját méréseim alapján 77 mm X 51 mm X 11 mm (a vastagság a rögzítő csonk nélkül értendő). A tömege nagyjából 55 gramm, vagyis abszolút elenyésző. Egy kis lapocska az egész, bal oldalán három, jobb oldalán két gombbal, az alján egy gumifedéllel lezárt USB-C csatlakozóval (töltéshez, vagy vezetékes adattovábbításhoz), illetve a hátulján egy elforgatós rögzítő csonkkal (nem cserélhető). A kijelzője 2,6”, fekete-fehér, kellően kontrasztos, nagy erejű háttérvilágítással ellátva (a megvilágítás erőssége szabályozható). Megújult grafikus felhasználói felületet kapunk, ami alapvetően egyszerű, de némi felhasználói élményt növelő grafikai megoldással (ikonok, grafikonok, teljesítmény összefoglaló) lett megbolondítva. Mint mondtam, ez ugye ízlés dolga, de szerintem fain kis kütyü. Informatív, de nem hivalkodó. A gombok jól kézre állnak, a képernyő nem érintésérzékeny. A bekapcsoló gombot egy kicsit tovább kell nyomva tartani, mint elégségesnek tartanék, de ez legyen a legnagyobb problémám.

Bryton Rider 460 teszt-2
Csak a legszükségesebbek az alapcsomagban
Bryton Rider 460 teszt-2
Forrás: Mozgásvilág.hu

A rögzítéséhez az alapcsomagban egy kormányra/stucnira gumizható konzolt kapunk, különböző méretű gumigyűrűkkel, kétféle magasítóval, plusz egy bújtatós hurkot is tehetünk még rá, ami biztos-ami-biztos alapon is hasznos, vagy levétel utáni kézben tartáshoz is praktikus. Ha minden igaz, akkor választható lesz egy nagyobb csomagban is, amiben egy pedálfordulat- és sebességszenzort is találunk, de előrenyúló konzolról nem szól a fáma, azt külön kell beszerezni, ha olyanra vágyunk.

Bryton Rider 460 teszt-9
Jól működő, elforgatós konzol
Bryton Rider 460 teszt-9
Forrás: Mozgásvilág.hu

Üzemidő, kapacitás

Felhasználástól függően akár 32 óra üzemidő is kicsikarható belőle, amiért mi magunk a háttérvilágítás mérséklésével, a külső szenzorok számának csökkentésével, illetve a navigáció, vagy edzésvezénylés használatának mellőzésével tehetünk (ahogy fentebb említettem, a használt műholdas rendszerek állítására nincs lehetőségünk). 

Bryton Rider 460 teszt-10
Jól olvasható a sok adat is
Bryton Rider 460 teszt-10
Forrás: Mozgásvilág.hu

Beállítás, személyre szabás

A Rider 460 komplett személyre szabásához nélkülözhetetlen az okostelefonos Active appal szinkronizálás. Többek között az adatképernyők beállítása, vagy az útvonaltervek, edzések is az appon keresztül kerülhetnek a komputerre. 

Bryton Rider 460 teszt-8
Stabil kapcsolat az okostelefonnal
Bryton Rider 460 teszt-8
Forrás: Mozgásvilág.hu

Négy különböző adatlapot állíthatunk be és oldalanként 2-8 adatot jeleníthetünk meg egyszerre. Ezek legtöbbje egyszerű számértékeket jelenít meg, illetve sebesség, pedálfordulat, pulzus és teljesítmény grafikonok is kirakhatók. A négy alap oldalon kívül személyre szabhatjuk a térkép, a magasság, a climb challenge, valamint az edzés adatlapját is. 

Ezeken felül kiválaszthatjuk a nyelvet (magyarul is tud), a háttérvilágítást, a hangokat, az automatikus kört, vagy az intelligens szüneteltetést is beállíthatjuk.

Bryton Rider 460 teszt-11
Edzés, navigáció, pipa
Bryton Rider 460 teszt-11
Forrás: Mozgásvilág.hu

A készüléken a lefelé gomb hosszan nyomásával érhetjük el a menüt, vagy tevékenység rögzítés közben a gyorsmenüt (nagyjából ugyanazokhoz férünk hozzá, csak más sorrendben). Ezen a menün keresztül akár menet közben is elindíthatunk navigációt, vagy edzésvezénylést, amikre mindjárt részletesen is kitérünk.

Útvonalrögzítés

Ha be van kapcsolva a Rider 460 és elindulunk a bringával, akkor kb száz méteren belül jelzi nekünk, hogy mozgást érzékel és el akarjuk-e indítani a rögzítést (ezt a legtöbb Bryton komputer tudja persze). Ha nem vagyunk ilyen feledékenyek, akkor persze mi magunk is elindíthatjuk a jobb felső gomb megnyomásával, majd ugyanezzel tudjuk megállítani is. Miután megállítottuk, még folytathatjuk, menthetjük, vagy el is vethetjük a rögzítést, illetve a menühöz is hozzáférhetünk, ha gyorsan edzést indítanánk pl. Az indításon és megállításon kívül a körgombot megnyomva tudunk manuálisan is szakaszolni menet közben, de erre beállíthatunk automatikus körökre osztást az appon keresztül (mondjuk x kilométerenként, vagy akár egy konkrét geopont alapján, amit a térképre bökéssel állíthatunk be).

Bryton Rider 460 teszt-25
Most akkor megyünk, vagy sem?
Bryton Rider 460 teszt-25
Forrás: Mozgásvilág.hu

Szintén ehhez az automatizmushoz tartozik az intelligens szüneteltetés, ami például piros lámpánál várakozva, vagy egy gyors pisi idejére (mármint olyannál, amikor le is szállunk a bringáról) megállítja a rögzítést és ha újra elindulunk, akkor folytatja. Ez nagyon meredek és lassú hegymeneteknél szokott problémás lenni, amikor gyökkettővel vánszorgunk csak, tehát kemény mászós terepen érdemes ezt kioffolni (az ilyen helyzetekben viszont nagyon menő lesz a climb challenge, amire hamarosan visszatérek).

Bryton Rider 460 teszt-31
Koncentrálhatunk a lényegre is
Bryton Rider 460 teszt-31
Forrás: Mozgásvilág.hu

Egyébként menet közben két gomb nyomogatásával tudunk váltogatni az előre beállított adatlapok között, attól függően, hogy éppen milyen adatra vagyunk kíváncsiak.

Bryton Rider 460 teszt-34
Tégy velem, amit akarsz
Bryton Rider 460 teszt-34
Forrás: Mozgásvilág.hu

Miután befejeztük a tekerést és leállítottuk a rögzítést, ha ott van nálunk a telefon, pár másodpercen belül már kapjuk is a jelzést, hogy megtörtént a szinkronizáció és már csak annyi a dolgunk, hogy várjuk a kudokat a Stravan (persze csak akkor, ha beállítottuk az appon belül a szinkronizációt).

Navigáció, edzésvezénylés, climb challenge

Hogy nem egy teljesen alap, menetrögzítős kerékpáros komputerrel van dolgunk, azt a következő képességek igazolják. 

Bryton Rider 460 teszt-13
Pikk-pakk tervezhetünk és azonnal átkúszik a komputerre
Bryton Rider 460 teszt-13
Forrás: Mozgásvilág.hu

Térképet ugyan nem böngészhetünk rajta, de a “csiganyálas” navigációt csúcsra járathatjuk. Van lehetőségünk letöltött tracket rátölteni és láthatjuk, hogy milyen irányban kell haladnunk, de azt is jelzi nekünk, ha letértünk volna a kijelölt nyomvonalról és mutatja a legrövidebb visszautat légvonalban. Ugyanezt megtehetjük egy korábban rögzített nyomvonal alapján is, vagyis akár vissza is navigálhatunk a kiindulópontra, ha elfelejtettük volna, hogy milyen irányból jöttünk. Ezen kívül az okostelefunkon instant is tervezhetünk útvonalat.

Térképen böködve kétféle módon is tervezhetünk. Az egyik, hogy egy tetszőleges starthelyre bökünk, majd szintén tetszőlegesen bökve megadjuk az útvonalpontokat és a pontok között már tervez is az app. Ezt aztán átdobhatjuk rögtön a készülékre. A másik mód a navigáció, amikor az aktuális kiindulópontunkról navigáltatjuk el magunkat egy adott pontra. Ez annyiban különbözik, hogy ilyenkor utcaszintű navigációt kapunk, vagyis a kereszteződések előtt jelzi nekünk, hogy hány méter múlva lesz valamilyen irányváltoztatás, a kereszteződések leágazásait is láthatjuk kicsi vékony “szőrök” formájában, illetve az utcák neveit is kiírja nekünk, hogy egyértelmű legyen, hogy merre járunk. Ha zsebünkben az okostelefon, akkor újratervezésre is számíthatunk. Az útvonaltervezésnél még beállíthatjuk a jármű típusát (kerékpár, mountainbike, motorkerékpár, gépjármű) és akkor ennek megfelelően vesz igénybe bizonyos utakat vagy sem.

A navigációt tehát lakott területen belül és erdei ösvényeken is remekül használhatjuk, persze hogy valóban használható-e az adott szakasz kerékpárral, vagy sem, azt érdemes csekkolnunk menet közben.

Bryton Rider 460 teszt-32
Mondtuk már az utcaszintű csiganyálas navigációt?
Bryton Rider 460 teszt-32
Forrás: Mozgásvilág.hu

Edzésvezénylésre is használhatjuk a Rider 460-at. Létrehozhatunk az appon belül egyedi edzésterveket FTP, MHR, LTHR, Sebesség, Pedálfordulat range, vagy target alapján, óra és táv intervallumok megadásával, illetve szinkronizálhatjuk mondjuk a trainigpeaks-en létrehozott terveinket is. A komputer aztán szépen dirigálja nekünk a tervet, nekünk pedig csak annyi a dolgunk, hogy nyomjuk, mint az állat.

Bryton Rider 460 teszt-29
Mit edzünk ma?
Bryton Rider 460 teszt-29
Forrás: Mozgásvilág.hu

A climb challenge képesség arra jó, hogy ne kelljen bizonytalankodnunk, hogy mennyi ideig kell még szenvedve másznunk egy-egy emelkedős szakaszon, hanem pontosan tudni fogjuk, hogy még mennyi ideig kell kínoznunk magunkat. Az előre feltöltött útvonalakon az app automatikusan is létre tudja hozni a szakaszolást, de ezt mi magunk felül is írhatjuk. Menet közben pedig látni fogjuk, hogy mennyi van még hátra a következő mászós szakaszig, a szakaszon belül pedig együtt számolhatunk vissza a Brytonnal. Remek.

Bryton Rider 460 teszt-12
Szinttérkép sokszor hasznos
Bryton Rider 460 teszt-12
Forrás: Mozgásvilág.hu

Az okostrénerekkel együttműködést nem volt lehetőségem kipróbálni, de ANT+ FE-C-n keresztül a Rider 460 képes szabályozni a terhelést a megadott edzésterv alapján, vagy manuálisan is szabályozhatjuk azt. 

Okos képességek, group ride, live track

Ha már úgyis érdemes a telefonunkkal kapcsolatban tartani, akkor kihasználhatjuk azt a lehetőséget is, hogy menet közben értesítéseket kapjunk a Rider 460 kijelzőjére. Láthatjuk, hogy ki hív éppen, illetve a rövid szöveges üzeneteket el is olvashatjuk, tehát nem maradunk le a fontos eseményekről. Nyilván, ha ki akarsz szabadulni a mindennapokból, akkor ezt a funkciót érdemes elsők között kikapcsolni, de máskülönben lehet hasznos. 

Bryton Rider 460 teszt-30
Nem maradunk ki a társalgásból sem
Bryton Rider 460 teszt-30
Forrás: Mozgásvilág.hu

A Bryton Rider S800-assal debütált Group Ride funkciót a Rider 460 is támogatja, úgyhogy egyre bővül azoknak az eszközöknek a köre, amik támogatják ezt a lehetőséget, így az egyre több értelmet nyer. Dióhéjban ez a funkció arra képes, hogy az ugyanazon az útvonalon bringázó társainkkal az órán keresztül is tarthassuk a kapcsolatot. Ehhez a funkcióhoz is szükségünk persze a nálunk lévő okostelefonunkra, de például a csoportüzeneteket a 460 is megjeleníti, nem kell hozzá elővennünk a telefont.

A Group Ride-nál jobban kihasználható funkció a Live Track, vagyis az élő helyzetmegosztás. Az általunk kitüntetett személyek élőben nyomon követhetik, hogy hol járunk éppen, így izgulniuk sem kell, ha kalandozunk valamerre, illetve drukkolni is jobban tudnak, ha versenyen vagyunk épp. Az aktuális helyzet mellett a sebesség, menetidő és a megtett távolság is megosztásra kerül.

Összefoglalva

Ahhoz képest, hogy egy-két nap van már csak a hivatalos megjelenéséig, csupán néhány csiszolnivalót sikerült észrevennem rajta (egy-két fordítási hiányosság a magyar nyelvben például, illetve volt még egy hibajelenség, de azt a bekapcsolás utáni firmware frissítés már orvosolta is). Az útvonalak, edzéstervek és rögzített tekerések szinkronizációja meglepően gyors és gördülékeny, egyedül a bekapcsoló gomb nyomva tartásának hosszúsága hosszabb, mint szerintem indokolt volna (kb 4mp szükséges, de szerintem 2-3 is elég volna a véletlen bekapcsolás megelőzésére). A rendszer bootolása ezután már csak egy pillanat műve egyébként. Vannak számomra szimpatikus modellei a Brytonnak a high-end S szériában is (pl az S800 egész ügyesre sikerült), de nekem valahogy jobban tetszik az a vonulat, amit a Rider 460 is képvisel. Sallangmentes, nagytudású, letisztult és megbízható kerékpáros komputer, várhatóan egész kellemes árért cserébe.

Bryton Rider 460 teszt-33
Végre megérkezett
Bryton Rider 460 teszt-33
Forrás: Mozgásvilág.hu
Hirdetés