Bemutatkozik a Bryton

Bemutatkozik a Bryton

Simon Ádám
Simon Ádám
2017/03/02
Ár/érték bajnok GPS-es kerékpár computerek
Hirdetés

A Bryton lendületes fejlődése és az egyre nagyobb hazai érdeklődés miatt a BikeFun Hungary Kft. a hazai kerékpárosok számára is elérhetővé tette a kedvező árú kerékpáros GPS-eket. Ezzel a lépéssel országszerte több, mint 250 boltban és webáruházban vált elérhetővé a piacon található egyik legolcsóbb és legokosabb GPS-es computer család.

Bryton Rider kollekció Forrás: Mozgásvilág.hu
Bryton Rider kollekció
Kép forrása: Mozgásvilág.hu

A Brytonról

A 2009 óta létező Bryton cég már az első Rider modelljeivel is meglepően hamar, igen nagy szeletet vágott ki magának az iparág tortájából, nincs ez másképp a megújult szériával sem. GPS-es computereik régóta fel-felbukkannak a hazai piacon is, bár hazai forgalmazó mindeddig nem létezett. Ennek ellenére a nemzetközi fórumoknak és webáruházaknak köszönhetően Magyarországra is jutott bőven Bryton termékekből, így az első bringások gyakorlatilag vakon, esetleges probléma megoldásának lehetősége nélkül rendeltek és előlegezték meg a bizalmat a gyártónak.

Úgy tűnik nem döntöttek rosszul, a fiatal cég és computereik beváltották a hozzá fűzött reményeket. Abszolút győztes árakkal hozzák a hozzájuk hasonló favorit márkák tudását, az egyik legelterjedtebb ANT+ rendszernek és univerzális felfogatásának köszönhetően pedig az alkatrészek és computerek más márkákkal és egyes okostelefonokkal is kompatibilisek.

Kicsit részletesebben a computerekről

Az egyik legfontosabb jellemző, hogy mindegyik GPS-es! Az ehhez kapcsolódó legokosabb funkció segítségével pedig egyetlen kattintással, vezeték nélkül Strava-ra tölthető az összes addig nem szinkronizált edzés. A Bryton saját applikációt is fejlesztett a computerekhez, így a WiFi-t vagy mobilinternetet igénylő Strava nélkül is elemezhetőek az edzések a Bryton mobil appban, amely androidos és almás eszközökre is letölthető.

Bryton Rider 100

A Bryton legkisebb komputere alig nagyobb két 50 Ft-osnál, a GPS azonban így sem maradhatott ki belőle. 1,6”-os kijelzőjén 36 funkcióból kiválasztva, egyszerre maximum 5 adat jeleníthető meg. Ha mindez nem lenne elég, akár 5 teljesen különböző oldalt is saját igényekre lehet szabni, így 25 adat nézegető az auto, a görgetés funkcióval akár nyomkodás nélkül is. Az egyszerűség hívei sem fognak csalódni, a felesleges oldalak kikapcsolhatóak és egyetlen adatra – pl sebesség – is beállíthatóak. A belépő modellből sem hiányzik a bluetooth kapcsolat és a háttérvilágítás lehetősége. Az apró eszköz azoknak kecsegtető ajánlat, akik a lehető legolcsóbb GPS-es kütyüt keresik és/vagy fontos számukra, hogy a kerékpár összképét ne határozzák meg az túlságosan nagy méretű kiegészítők sem.

Bryton Rider 100 Forrás: Bikefun.hu
Bryton Rider 100
Kép forrása: Bikefun.hu

Bryton Rider 310

A Rider 310 mindent tud, amit a kicsi, 100-as modell, azon felül pedig képes hőmérséklet és magasság adatok kijelzésére, párosítható hozzá wattmérő és beállítható rajta intervallumos edzés is. A legpontosabban végrehajtott edzéshez választható 1 másodpercenkénti mintavételes rögzítési mód, vagy tárhely spórolás érdekében Smart Recording funkció, amivel akár több hónapon át is képes loggolni, adatvesztés nélkül. Megjelenésében egyébként egy-az-egyben megegyezik a Ryder 100-as kistesóval, csupán egy-két számmal nagyobb kabátra lenne szüksége, ha hordana kabátot.

Bryton Rider 310 Forrás: Bikefun.hu
Bryton Rider 310
Kép forrása: Bikefun.hu

Bryton Rider 330

A vagány feliratozással díszített Rider 330  a Bluetooth mellett WiFi-n keresztül is csatlakoztatható, így az adatátvitel mindössze néhány másodpercre csökken. 1,8”-os kijelzőn követhető bármilyen előre feltöltött track, melyen a Rider 330 végignavigál és így nem fogsz elveszni a rengetegben (ebben az iránytű funkció is segítségedre lesz). Track feltölthető az applikációból, visszatölthető a memóriából egy korábbi edzés, vagy rátölthető szinte bármilyen útvonaltervezőben készített útvonal. Az összes szükséges szenzor mellett a Shimano Di2 elektromos váltója is párosítható hozzá, így a komputeren figyelemmel követhető az aktuális áttétel és akkutöltöttség. 

Bryton Rider 330 Forrás: Bikefun.hu
Bryton Rider 330
Kép forrása: Bikefun.hu

Bryton Rider 530

Navigáció „nagyképernyőn”. Ez a fő funkciója az új, 2,6”-os kijelzővel rendelkező Rider 530-as komputernek, de természetesen sok mást is tud. Olyan sokat, hogy pontos számot nem is lehet írni, hisz a gyártó folyamatosan frissíti a szoftverét, amit a Rider 530 automatikusan szinkronizál a „Data Sync” kiválasztása után. Ezzel a művelettel egy időben a komputeren található összes tracklogot pedig feltölti a telefonra és opcionálisan a Stravára is. Kezel wattmérőt, Di2 váltót és természetesen az alap szenzorokat és persze mindent tud, amit a kisebb testvérek. Ez a komputer kapható szettben is, amely tartalmaza a pulzusmérőt, kormány elé nyúló konzolt (így pont középre is helyezhető és előre dőlt testhelyzetben is szem előtt tartható a kijelző), és egy Combo szenzort (SPD+CAD) is. Ha a kerékpározás nem csupán hobbi, de fontos a maximális teljesítmény, akkor a Rider 530-cal elérheted a céljaidat. 

Bryton Rider 530 Forrás: Bikefun.hu
Bryton Rider 530
Kép forrása: Bikefun.hu

A Bryton GPS komputerek hazai forgalmazója a Bikefun Hungary Kft.

Hirdetés