Menü

2017.07.11.     Hozzászólás 0

4 napos enduro élmény Szlovéniában

Amikor meghívást kaptam Szlovéniából, a Trans Julius enduro versenyre, nem tudtam mire számítsak. A helyszín, maga a Júliai-Alpok rendkívül csábító, de a négynapos hossz és az első rendezés rengeteg buktatót rejthet magában. De a kíváncsiság mindig erős, és most sem csalódtam!


Úgy hozta a sors, hogy a hazánkat képviselő teljes mezőny egy autóban utazott Szlovénia fele. Két magazin képviselője, és a Mecsek Enduro nyomvonalának egyik építője… Színes kis csapatunk lelkesen és számos előzetesen gyártott vízióval száguldott a hegyek közé.

 

1. nap – Cerkno és az éjszakai prológ

Első nap Cerknoba kellett megérkeznünk. A település sípályájáról és nyáron bringaparkjáról lehet sokaknak ismert, ennek ellenére mi egyiket sem láttuk, mivel a Trans Julius első futamának nyomvonalát a közvetlen a falu fölötti hegyről úgy alakították ki, hogy a legelők szélén, az erdőben keskeny ösvényen, majd a házak között sikátorszerű utcákon, végül egy lépcsősoron át jutottunk le a célba. Szóval igazi enduros kihívásokat ugyan nem tartogatott, ám a gyors, sprintelős szakaszok végén sodrós, apró köves hajtűkanyarok várták az óvatlanokat. Ja igen, és mindezt éjszaka, mert a Trans Julius egy éjszakai, másfél perces erősen sprintelős prológgal indított!

 

1 nap - Újságírók pózolnak Forrás: Mitja Sodja - Trans Julius 

 

A versenyközpont a városka apró főterén volt berendezve, ahonnan 10-20%-os meredekségű aszfalton kellett felmászni cirka 300 méternyi szintet a lejtőzés rajtjáig. Ez önmagában nem vészes, de azért a szokatlanul nagy forróság (35-37 °C), és a szinte végig árnyék nélküli mászás rendesen izzasztotta a csapatot. És hát párszor felmentünk memorizálni a pályát… Na persze a körök között helyi söröcskével hidratáltunk is a versenyközpont melletti apró korcsma hűs teraszán, mert hát az is fontos. Már mint a hidratálás. De a sör is…

Aztán végre a Nap lebukott a hegyek mögé, és szürkülni kezdett. A mezőny szép komótosan – mivel a normál enduro versenyektől eltérően itt nem kaptunk a mászáshoz szintidőt – elkezdett feltekerni a rajt-ponthoz, de a várt sötétség még messze volt.

 

1 nap - A lépcső mindig látványos és izgalmas rész

Kicsit úgy tűnt, vagy nem tudják a szervezők, mikor sötétedik, vagy aznap a Nap úgy döntött megnézi, mi ez a sokadalom a hegyen…

Végül aztán csak elindult az első versenyző, majd percenként a többiek is – ki minimális, ki egy hetes esőtől tocsogó erdő felszárításához is elég lumennel felvértezve.

Mivel Én szerettem volna mind a négy szakaszon tekerni, kicsit finomkodva teljesítettem a penzumot, de azért meg volt a Millennium Falcon fénysebességre lépésének effektje... És ez is elég volt a középmezőnybe, mivel sokan besokaltak.

Ahogy leért az utolsó ember is, a főtéren felállított színpadon kezdetét vette a buli. Egy helyi zenekar élő előadása biztosította a jó hangulatot, miközben a résztvevők tradicionális helyi ételt kaptak. Amit mi gyorsan helyi sörrel le is kísértünk csak a rend kedvéért… Majd jöhetett az alvás, hisz elég mozgalmas nap vár ránk.

 

 

2. nap – Most na Soci és a vonatozás

A második nap pici kapkodással indult, mivel lassan ébredtünk, és a korai reggeli után gyorsan ki kellett jelentkezni a szobákból, majd a mezőny autókkal elindult a következő szakasz helyszíne felé. A nagyjából 1 órás utazás végén megérkeztünk Most na Soci településre, majd apró betonúton folytattuk utunkat egy hegyre felfele – 10, de sokszor 20-30% meredekségű úton. Miközben a csodálatos táj látványától ámuldoztunk, egyikünk száján kiszaladt, hogy bízzunk benne, a mai szakasz transzfere nem itt fog feljönni… hát persze, hogy de.

Miután felértünk a tetőre, hamar túl is esünk az eligazításon, melyben kiderül, hogy ez a szakasz fordított sorrendben kerül megrendezésre, azaz előbb lejtőzünk, aztán mászunk – de ez utóbbi ismét nem lesz szintidőhöz kötve. Mivel egy kör 600 méternyi szintet rejt, és az „élesrajt” időpontja elég közel, sajnos csak egy kört tudunk gurulni edzésként. Enyhén frusztráló volt látni, hogy a helyi erők, kihasználva az előzetesen szerzett ismereteiket „sofőrökkel” felvértezve 2-3 kört is gyakorolhattak, megspórolva az igen csak izzasztó mászásokat.

 

2 nap - Így nyomja a jeti

Félre téve bosszúságunkat, a pályára koncentráltunk inkább, mely kellemes meglepetés volt a prológ nyomvonala után. Kombinálta a nagy tempójú és sodrós dózerutas szakaszokat a nagyon technikás, gyökeres, fatönkös, köves részekkel – összességében 6-7 perces menet várt ránk. Mindezt egy lélegzetelállító panorámát nyújtó starthelyről indulva.

A mezőny elején levők olyan sprintet nyomtak le a rajt utáni hosszú dózeren, hogy öröm volt nyelni utánuk a port. Kétség nem fért hozzá, hogy más ligában játszanak a srácok, mint mi, bár Feri egy fantasztikus menetben a 17. legjobb időt érte el, ami már azért is nagy szó, mert előtte szinte csak helyi bringás volt! De Thommey és Én is az erős középmezőnyben végeztünk, annak ellenére, hogy nem sokkal mentünk gyorsabban, mint úgy általában. Örömünket csak az előttünk álló mászás rontotta, no meg a 37 fokos meleg és a sisakunkat perzselő napsütés…

Fent ismét tradicionális étel várt minket ebédre, mely után a mezőny két csoportra vált, mivel a következő szállásunkra vonattal fogunk eljutni és annak kapacitása korlátozott. Ezen először morgolódtunk, hogy minek ez a hülyeség, hisz a másfél órás autókázást csak egy 30-40 perces vonatozás váltja ki, ráadásul úgy, hogy a második csoportba maradva 4 órát ücsörögtünk izzadtan, koszosan a hegytetőn.

Jó, nem is volt olyan rossz, miután kiderült, hogy Szlovéniában egy sör nem sör, még a rendőrnél sem, és a fa árnyékában a fűbe heveredve igen kellemeset lehet szundítani.

 

2 nap - Vagány és izgalmas utazási forma Forrás: Paraferee - mozgasvilag.hu

 

Aztán, ahogy a nyitott vasúti szerelvényekre parkoltunk fel, morgolódásunk fokozott izgalommá változott. Hatalmas élmény volt számos alagutat és hidat érintetve keresztülzakatolni völgyeken és hegyeken úgy, hogy közben az autóban ücsörögtünk… Az utolsó 6 kilométeres alagút másik végén, egyben a hegy túlsó felén megérkeztünk a hatalmas hegyekkel körbe vett Bohinj településre, melynek szélén egy kempingbe rendezkedett be a verseny a következő két napra.

A napot kültéri filmvetítés zárta volna, de miután még vágni kellett az aznapi videót, és a fáradtság is rendesen húzta szemhéjainkat, éjfél után ágynak is dőltünk… Megint egy „rövid” nap van mögöttünk.

 

 

3. nap – Soriska Planina és a wazze-ez-mi

A mezőny a napot egy közel 800 méter szinttel fűszerezett 11 kilométeres aszfaltos mászással indította. A forróság ma is kitartóan izzaszt minket, de mivel ma sincs szint idő, kényelmes tempóban érünk fel a Soriska Planina nevű síközpont aljába. Innen még majd 400 méternyi szint vár ránk, de szerencsére már felvonóval.

A tetőhöz közeledve valami furcsát látni a már felértek körében, melynek okát amint felérünk ki is derítettük. A rajt egy keskeny gerincen lett felállítva, melynek egyik oldalán közel 1000 méteres mélység ásítozott, alján parányi színes pontokként egy apró településsel, mely a mai szakasz célállomása. A pálya pedig a keskeny gerincen indult el, és amennyire belátható volt, erősen kilengett a „paraméter”.

 

3 nap - Az ilyen éles fordítókban rengeteg időt lehetett nyerni, ha jól fordultál

 

A 16-20 perces pálya első harmadán egy keskeny párkányon gurultuk 30-40 km/h tempóval, miközben egyik oldalunkon jó 4-500 méteres mélység volt, és a kereket sokszor 15 cm széles nyomvályúba rakva tereltük.

Őszintén megvallva, nem igazán mertem egy pillanatra sem a látványt megcsodálni, vagy csak picit letekinteni… csak összeszorított farpofákkal magam elé szegeztem a tekintetem.

Aztán az erdős részre beérve a pálya jellege erősen megváltozott, és alattomos apró kövekkel valamint gyökerekkel „teleszórt” hosszú egyenesek és elnyújtott kanyarok következtek, éles, 180 fokos kanyarokkal összefűzve. Aki bejárhatta korábban párszor, az rendkívül gyors tudott lenni. Olykor ott voltak 20-30 méteres féknyomok, ahol az én tempóm mellett a fékkarhoz sem értem. Ennek ellenére viszonylag jó időt mentem, míg Thommey rossz szemüveglencse választás (túl sötét) és a flow-érzés hiánya miatt kicsit lassabb volt ma, illetve Feri sajnos eldefektelt a felső részen és ezzel gyakorlatilag teljesen hátra eset.

 

3 nap - Nagy tempójú egyenesek, rejtett kanyarokkal

 

A célvonal után vonatoztunk egyet, ismét át a hegy alatt, vissza Bohinjba, ahol már szokás szerint tradicionális szlovén étel várt minket. Délután pedig kezdetét vette a verseny részeként szervezett outdoor fesztivál, koncerttel és isteni, a versenyre főzött IPA sörrel. Gyors legurítunk belőle párat, de persze csak azért, hogy a szervezők ne legyenek szomorúak. Megint éjfél is elmúlt, mire ágyba dőltünk…

 

 

4. nap – Vogel és az ítéletidő

A korábbi napok forrósága után csípős, felhős időre ébredünk utolsó nap, amit végig ki nem mondott félsszel vártunk. Történt ugyanis, hogy még Cerknoba érkezésünkkor az egyik főszervező úgy jellemezte a Trans Juliuson ránk váró szakaszokat, hogy könnyed gurulással nyitunk, de a végén elég kemény lesz. Erre legyintettünk is volna, ha nincs az arcán közben az a bizonyos vigyor… Ráadásul tudtuk előre, hogy utolsó nap tömegrajt lesz, ami további pulzusemelkedésre adott okot.

A hozzávetőlegesen 12 kilométernyi, viszonylag sík transzfer tökéletes arra, hogy ráhangolódjunk a napra. Aztán a Vogel nevű sípálya aljából, közel 500 méteres tengerszint feletti magasságból kabinos felvonóval indulunk felfele, előbb 1400, majd egy pados libegőre átszállva cirka 1700 méterig...

 

4 nap - Bike park szakasz

 

A szintemelkedést látva kezdjük kapizsgálni, mire is utalt az a bizonyos vigyor… Ráadásul az 5 napja a telefonos időjárás-applikáció alapján „várva-várt” hidegfront megérkezni látszik. Sűrű, tejfölállagú felhő kezdi beborítani a hegyet, illetve csepereg az eső. Kibírhatta volna még pár órát, de nincs időnk panaszkodni. Sőt, épp csak egy gyors próbagurulásra akad lehetőségünk a felső szakaszon, mert a közelgő villámlások miatt zárják a felvonót…

Miközben a 1800 méter körüli csúcs felé toljuk a lovakat, két dolog biztosnak látszik számomra: a tervezett „megavalanche-jellegű” tömegrajtból és az ott nagy eséllyel kialakuló birkózásokból amennyire csak lehet, kimaradni szándékozom, és a vihar nem viccel és nem távozik egy beijesztéssel. A körülöttünk kavargó felhőben állni, miközben percenként villámlik, nem épp az a nagykönyvben megírt ideális helyzet...

 

4 nap - Tömegrajt esőben és felhőben

 

A szervezők is érezhetik ezt, mert 100 méterrel lentebb hozzák a rajtot. Miközben a főszervező, Vesna az utolsó másodperceket számolja hangosan vissza, az eső egyre erőteljesebben kezd kopácsolni sisakunkon. Five… Four… Three… Two… One… GO! (na de sehol egy fire vagy alarma?!) – ordítja, és negyvenegynéhány bringás zúzni kezd lefele a szűk helyen, a mély, csúszós aprókavicsos hegyoldalon.

A kezdeti helyezkedés és tülekedés párszáz méter megtétele után kezd normalizálódni, így mire a bike park részhez érünk, tudom a saját tempómat nyomni. Döntött kanyarokon, kisebb fából épült ugratókon, valamint northshore-on keresztül gurulunk, melyek teljesítését az eső nem zavarja. Ám odafent több izgalomra vágyhattak, és hatalmas és sűrű szemekben, monszunszerűen ömleni kezd. Úgy, hogy a látótávolság alig pártíz méter, miközben a villámlások nem maradnak alább.

A bike park rész után két rövidebb mászást követően 20-30% meredekségben lejtő dózerúton találjuk magunkat, amin fejméretű kövek között csermelyekké duzzadt esővíz hömpölyög. A szalagozás több helyen keresztül szakítva, félredobva… pillanatra elbizonytalanodok, de a mögülem érkező zúz egyenesen tovább, így nem vacillálok. Égnek az ujjaim a sok fékezéstől, de nem akarok defektet szerelni ebben az időben, sem most borulni egy nagyot. Már pedig nem egy versenyzőtársam előzőm meg, miközben az útszélén cserél belsőt…

A rajt után majd 20 perccel végre megpillantom a célt, és örömömben az addigi maximálisra állított biztonsági szintet sutba dobva kiengedem a fékeket… ám a cél előtt egy kisebb patak folyt keresztben, annál nagyobb kövekkel telepakolva. Mire eljut az agyamig, hogy hülyeséget csinálok, már csattan is a kerék, és azonnal követi a hangos sziszegés… Szerencsére az utolsó egy métert felnin gurulva is meg tudom tenni... Hát a mai szakasz külön is életre szóló kaland volt!

 

 

Nagyszerű kaland és élmény

A Trans Julius egy fantasztikus többnapos enduro kaland, melynek nehézségét nehezen tudnám bekalibrálni. A naponta csak egy szakasz teljesítése több pihenésre adna lehetőséget, de a pályák különböző nehézségei és azok hosszai valahogy mégis kellően fárasztóvá és nehézzé teszik. A Júliai-Alpok festői környezetet biztosít, a szervezők pedig baráti hangulatot teremtettek. Első rendezésként akadtak apró hibák, de mindent együtt véve egy nagyszerű élmény volt.

 

4 nap - Különleges versenyre különleges díj

 

Összességében a középmezőnyben végeztem úgy, hogy egyik nap sem kockáztattam, és minden szakaszon a biztonság volt előtérben. Ráadásul a helyi arcok helyzeti előnyével szemben nehéz felvenni a versenyt… Ha kíváncsi vagy az eredményekre, itt tudod megnézni.

Az már tuti, hogy Trans Julius jövőre is lesz, szóval érdemes figyelni az infókat, és ha egy többnapos enduro élményre vágysz, új barátokat szerezve, végig „fesztivál”-hangulatban, akkor neked is ott a helyed a 2018-as rajtvonalnál!

Olvass többet a témáról: útibeszámoló, trans julius