Újabb siker, megvan a magyar hegymászás tizedik nyolcezrese! - Erőss Zsolt a Manaslu tetején!

Maulik Nikolett- Mozgásvilág
2009/05/19
A „Magyarok a világ nyolcezresein” expedíciósorozat szervezésében indult 2009-es Manaslu-expedíció elérte célját, hiszen helyi (nepáli) idő szerint délelőtt 10 órakor Erőss Zsolt, hazánk legeredményesebb magashegyi hegymászója elérte a 8156 méter magas Manaslu főcsúcsát!
Hirdetés

A kedvező időjárási előrejelzések után ma hajnalban indult csúcstámadási kísérlet sikerrel zárult. Erőss Zsolt nepáli idő szerint 10 órakor elérte a főcsúcsot, a "Rocky Summit"-ot. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a legtöbb hegymászó már nem mássza meg a legfelső szakaszt, ami egy kitett, veszélyes sziklás rész, hanem beérik egy alacsonyabb hellyel is. Erőss Zsolt viszont nem így tett, ő valóban a Manaslu legmagasabb pontját érte el. Kollár Lajos expedícióvezető szerint Dr. Szabó Levente lemaradt, nem biztos, hogy sikerül neki a csúcs meghódítása, ellenben Barna Dániel még felérhet, ő már valahol nem sokkal a csúcs alatt tartózkodhat. Ezzel a magyar expedíciós hegymászás tizedik nyolcezresét hódította meg a létező tizennégyből, Erőss Zsolt pedig már a nyolcadikat! A 2008-as sikeres Makalu-expedíció után tehát újabb nagy sikert könyvelhet el a „Magyarok a világ nyolcezresein”, hiszen a most meghódított Manaslu a világ negyedik legveszélyesebb és legnehezebben megmászható nyolcezresének számít. További, bővebb információkkal és fotókkal később jelentkezünk.
Hirdetés