Menü

2018.01.25.     Hozzászólás 0

Tragikus siker a Nanga Parbaton

Elisabeth Revol és Tomasz „Tomek” Mackiewicz új úton, télen mindössze másodikként, alpesi stílusban elsőként jutott fel a Nanga Parbat csúcsára. Elisabeth Revol lett a második nő, aki valaha télen nyolcezres csúcsán állt. A szenzációs sikert azonban tragédia árnyékolta be: az „Emberevő” örökre jégsírjába zárta Tomeket. Elisabethet annyira kimerítette társa segítése, hogy végül ő is csak a mentésükre indult lengyel K2-expedíció tagjainak hősies segítségével jutott le élve.




A hegy, amely 27 éven át 31 expedíciónak állt ellen, az egyik legkeményebb téli bástyának számít a nyolcezresek között. Eddig egyszer adta meg magát a leghidegebb évszakban: 2016 februárjában Alex Txikon, Simone Moro és Muhammad Ali Sadpara jutott fel rá. Ők a klasszikus, ostromszerű expedíciós stílusban mászták a hegyet az északi normál, Kinshofer-úton. Táboraikat előre kiépítették, az útvonal egy részét fix kötelekkel biztosították. A hegy megmászása még így is emberfeletti teljesítmény volt. Revol és Mackiewicz mászása azonban egy ennél is magasabb dimenzió.

 

Nanga_01_winter_Tomek_Czapkins_Mackiewicz_FB.jpg

 

Serpák-, pótlólagos oxigén-, fix kötelek- és előre telepített táborok nélkül

Ők ugyanis nemcsak a serpákról és a pótlólagos oxigénről mondtak le, hanem a fix kötelekről és az előre telepített táborokról is. Alpesi stílusban másztak, sátrukat magukkal cipelve, azt csak ott állították fel, ahol éppen éjszakáztak. Az egyetlen könnyítés, amit engedélyeztek maguknak, hogy telepítettek egy felszerelésdepót 7300 m magasan az egyik akklimatizációs mászás során.

 

Messner-Eisendle-Tomaseth

Az alpesi stílusú mászáshoz a tapasztalatok szerint erre télen legalkalmasabb utat választották a Diamir-falon: a Messner-Eisendle-Tomaseth utat, amelyet Reinhold és Hubert Messner, Hanspeter Eisendle és Wolfgang Tomaseth nyitott még 2000-ben. Ennek egy apró szépséghibája van: sem nekik nem sikerült befejezniük, sem más nem jutott még fel rajta a Nanga Parbat csúcsára, még a nyári időszakban sem. 7800 méter volt a legmagasabb, amit ezen az útvonalon el tudtak érni. Pedig a próbálkozók névsora meglehetősen nívós.

Csak a téli időszakot nézve próbált itt feljutni Moro és Urubko, Mackiewicz és Revol (már 2015-ben is), Moro és Tamara Lunger, valamint a Graziani-Millerieux-Latorre trió. Egyiküknek sem jött össze.

 

Nanga_03_winter_Tomek_Czapkins_Mackiewicz_FB.jpg

 

A francia-lengyel duó harmadszor próbálkozott együtt a Nanga Parbattal télen, de Tomeknek ez már a hetedik próbálkozása. 2011 óta minden telét itt töltötte. A hegy megszállottja lett, élete álma volt, hogy télen felérjen rá. Ez a megszállottság sajnos olyan kijelentésekre is sarkallta, amiket jobb lett volna, ha soha nem tesz.

Amikor 2016-ban Simone Moróék elsőként megmászták a hegyet télen, Tomek nyilvánosan vonta kétségbe a csúcssikerüket, azzal vádolva Simonét, hogy a csúcsfotói nem valódiak, továbbá, hogy Moro akadályozni próbálta mozgását a hegyen. (Simone ezzel szemben egy interjúban elmondta, hogy adott Tomeknek gázt, áramot és adó-vevőt, mielőtt Tomek hivatalosan bejelentette, hogy befejezi az expedíciót. Majd, amikor Tomek mégis visszatért egy újabb kísérletre, annyit mondott neki, hogy nincs már fölösleges gáz és élelem, amivel segíteni tudna, továbbá érdemes lenne engedélyt kérnie Alex Txikontól, hogy az általuk fix kötelekkel biztosított Kinshofer-úton mászhasson).

Elisabeth Revol és Tomasz Mackiewicz karácsonykor érkezett a Nanga Parbat alaptáborába, ahol megkezdték az akklimatizációt. A csúcstámadás előtt valószínűleg egy egész hetet töltöttek a hegyen, lassan felfelé araszolva, sokat várakozva a néha hurrikán erejű szél miatt. Annyira kevés bejelentkezés érkezett tőlük, hogy a pontos mozgásukat alig lehetett követni. Tomek még január 19-én, pénteken üzente, hogy elindulnak felfelé. A beszámolók szerint már akkor 7300 méteren töltötték a hétvégét, és 21-e vasárnapra csúcstámadást terveztek. Ez az erős szél miatt végül nem következett be. Hogy közben visszaereszkedtek-e, azt nem tudni, de végül a 25-e csütörtökre ígért enyhe szél ismét a csúcs felé fordította őket. A csúcstámadás előtt nehéz éjszakájuk volt, 100 km/órás szél ostorozta a sátrukat.

 

Tomek utolsó üzenetében „kegyetlen küzdelemről” írt.

 

Nanga Parbat csúcstámadás

A csúcstámadás idejére enyhe, 20-25 km/órás szelet ígért az előrejelzés, mellé viszont fogcsikorgató, -42 fokos hőmérsékletet. A konkrét adatok egyelőre nem ismertek, de Tomek és Eli 8000 méteren, a csúcspiramis alatt az erős (az alaptábori összekötőjük szerint 35 km/h) szél miatt hosszabb várakozásra kényszerült. Ekkor (délután 5 körül) látták őket utoljára távcsővel az alaptáborból, a csúcspiramist ugyanis eltakarta egy felhő. Sokáig nem húzhatták az időt, mert a csúcs csak félút, le is kellett érni épségben. Nehéz helyzetben a csúcs mellet döntöttek, amely ekkor szinte már karnyújtásnyira volt. Ez lett Tomek veszte.
 

Nanga_04_winter_Tomek_Czapkins_Mackiewicz_FB.jpg

 

Baj van

Hosszú csend után sajnos az első hír arról szólt, hogy az ereszkedéskor bajba kerültek. Tomek hóvakságot kapott, magashegyi betegség tüneteit mutatta. Segítség nélkül nem tudott mozogni. Eli emberfeletti erővel letámogatta 7280 méterig. Az ereszkedés és mentés részleteit már Eli elmondása alapján írjuk le, ami tisztáz néhány dolgot. A dráma híre ugyanis hamar bejárta a világsajtót, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, elég sok téves információ is napvilágot látott.

"Felfelé, a csúcs alatt még minden rendben volt.”

A „komplikált csúcspiramis” lábánál azonban megtorpannak. Már 17:15 van, nagyon késő, két óra múlva besötétedik. A csúcs azonban nagyon közel. Folytatják. 45 perc múlva a csúcson vannak. Este hat óra van. Sok idejük nincs kiélvezni a pillanatot.

"Ekkor Tomek azt mondta, hogy nem lát semmit. Nem használta a szemüveget, mert egy vékony felhőréteg takarta a napot, és estére hóvakságot kapott. Egy percet sem töltöttünk a csúcson, azonnal indultunk lefelé."

Együtt kezdik meg a hosszú ereszkedést nehéz terepen, Tomek Eli vállába kapaszkodik, Hamar leszáll az éj.

"Egyszer csak légzési nehézségei támadtak. Levette az arcmaszkot, amitől viszont hamar fagyási sérülései lettek. Előbb az orra lett fehér, aztán a kezei, és a lába is fagyni kezdett.”

Nem sokkal a csúcspiramis alatt, egy gleccserhasadékban próbálnak menekvést keresni a fagyos széltől. Egyértelmű, hogy Tomeknek a felső táborba sincs ereje leereszkedni. Napkeltekor a helyzet drámaira fordul:

"Folyamatosan vér folyt a szájából.”

 

Ez a magashegyi ödéma tünete, amely végzetes, ha a beteget nem tudják azonnal kezelni. Nyolcezren azonban senki sincs, aki segíthetne.

"Ekkor küldtem a segélykérést mindenkinek, mert Tomek nem tudott saját erőből lejönni.” – emlékszik vissza Eli.

Nemzetközi mentőakció

A baj hírére nemzetközi szintű mentőakció szerveződik. A 150 km-re lévő K2 első téli megmászására készülő lengyel all-star csapat azonnal felajánlja segítségét. Ehhez azonban szükség van a pakisztáni hadsereg helikopteres szolgáltatására, amit azok csak pénzügyi garancia mellett hajlandóak rendelkezésre bocsátani. Tomekék minimál költségvetésébe ez nyilván nem fért bele, ezért azonnal közösségi gyűjtést kezdeményeznek az itthoni barátok. Időközben a Lengyel Külügyminisztérium bejelenti, hogy vállalja a költségeket. Pakisztán ekkor hozzájárul a helikopteres mentéshez. Eddigre azonban eltelik a péntek…

A mentést szervezők eközben szöveges üzenetek útján próbálnak kommunikálni Elivel, aki csak a GPS-jeladója segítségével tud üzenni, rádiója nincs. Nem minden üzenet ér azonban célba, így félreértések alakulnak ki. „Azt mondták, ha le tudok ereszkedni 6000 méterre, onnan le tudnak engem segíteni, Tomeket pedig lehozzák helikopterrel 7200 méterről. Rábólintottam, de nem az én ötletem volt.”

Péntek délelőtt tehát Eli otthagyja Tomeket. „Késő délután jön érted a helikopter, nekem le kell mennem. Téged is le fognak vinni.”

Eli elküldi a GPS-pozícióját, próbálja a legkényelmesbb módon elhelyezni barátját, majd a mentés sikerének biztos tudatában otthagyja őt, és minden bivakfelszerelést hátrahagyva megkezdi az ereszkedést.

„Biztos voltam benne, hogy délután jönnek a helikopterek.” – erősíti meg még egyszer.

De nem jöttek.

A második éjszaka

Elire így még egy éjszaka vár, immáron 6671 méteren, és a rajta lévő ruhán kívül semmivel nem tud védekezni a hideg ellen, és nincs nála sem enni-, sem innivaló.

„Egy hógödörben húztam meg magam. Reszkettem a hidegtől, de nem volt kétségbeejtő a helyzet. Sokkal inkább Tomek miatt aggódtam, aki jóval rosszabb állapotban volt.”

Elit hallucinációk gyötrik, amire korábbi pályafutása során soha nem volt példa. Azt képzeli, hog forró teát kínálnak neki, amiért cserébe oda kell adnia a bakancsát, ezért azt leveszi. A lába öt órán keresztül van kitéve a -40 fok körüli hőmérsékletnek.

Másnap (szombat, január 27.) reggel üzen a külvilágnak, hogy jól van, de neki is helikopterre van szüksége, mert fagyási sérülései vannak a kezén és a lábán. Ekkor még meg van róla győződve, hogy nemsokára jönnek érte helikopterrel. Úgy dönt, nem mozdul, inkább próbálja valahogy melegen tartani magát.

Érkeznek a lengyelek

Szombat kora reggel két helikopter veszi fel az addigra teljes menetfelszerelésben várakozó négytagú lengyel csapatot a K2 alaptáborában. A csapat két legtapasztaltabb és legjobban akklimatizálódott mászója a kazah (tiszteletbeli lengyel) Denis Urubko, valamint Adam Bielecki. Ők vállalták az „előretolt alakulat” szerepét. A terv az, hogy a helikopter kb. 6500 méteres magasságba repül, ahol kötéllel emeli ki a sérülteket.

A helikopter a kedvezőtlen légköri viszonyok miatt csak 17:00 órakor, sokadik próbálkozásra, kevéssel az 1-es tábor alatt, 4900 m körül tudja letenni Urubkót és Bieleckit. A másik két lengyel, Jaroslaw Botor és Piotr Tomala az alaptáborban készíti elő Elisabeth fogadását. A köteles helikopteres mentés a késői időpont miatt nem volt már lehetséges.

Délután Eli hallja is a rotor hangját a mélyből, de nem látja a gépet. Már késő van, a szél erősödik.
Ekkor közlik vele, hogy a helikopter csak vasárnap tud újra próbálkozni. Amint világossá válik számára, hogy ez egy harmadik éjszakát jelent a szabadban, azonnal dönt: elindul lefelé.

„Innentől a túlélés volt a tét.”

Az üzenetet, hogy a lengyel K2-expedíció két tagja, Denis Urubko és Adam Bielecki gyalog úton vannak felfelé hozzá, Eli nem kapja meg. Viszont sikerül még egyszer bejelentkeznie, és közli, hogy megpróbál tovább ereszkedni, ameddig csak bír, ameddig csak talál a falon fix köteleket.

Urubkóék elképesztő tempóban indulnak felfelé. Nagyon hamar rájuk sötétedik, de nem törődve a hideggel, megszállottként vágnak neki az éjszakának. A Kinshofer-út nyáron elhelyezett fix köteleit kihasználva robognak, szerencsére a terepviszonyok is ideálisak. Bielecki így emlékszik vissza:

„Feladtam a legfontosabb alapelvemet: nem használok régi fix köteleket. Ez nálam ökölszabály, de itt most nem lehetett elvi kérdéseken tipródni. Eli élete volt a tét.”

Elmondása szerint az ereszkedés “nyugodt, bár a kesztyűje vizes, az ujjai nagyon fáznak, és éles fájdalom hasít beléjük, amikor a fix kötelekbe próbál kapaszkodni.”

Éjjel 2 körül eléri a 6100 méteres magasságot, közvetlenül a 2-es tábor mellett.

„Ekkor megláttam két fejlámpa fényeit. Kiabálni kezdtem, és gondoltam, innen minden rendben lesz” – meséli, majd zokogásban tör ki.

Adam Bielecki és Denis Urubko, korunk legkiválóbb téli hegymászói közül ketten, Eliért futottak versenyt az idővel. Szinte teljesen éjjel mászva, 8 óra alatt 1200 méter szintet győztek le. Amikor megtalálták, Elinek már nem működött a fejlámpája. Ha nem kiabál, ki tudja, hogyan folytatódik a történet…

A találkozás pillanata:


Tomek számára nincs remény

A lengyel expedíció hivatalos közleményében az alábbiak szerint írja le a továbbiakat (nem szó szerinti idézet):

„Miután megtalálták Revolt, Urubko és Bielecki felállította piciny bivaksátrukat, amibe hárman kényelmetlenül bepréselődtek. Elit elsősegélyben részesítették, és adtak neki meleg italt. Közvetlenül ezután kérdezték Tomasz Mackiewicz állapotáról.

Az Eli által elmondottak alapján konzultáltak rádión a mentőcsapat többi részével. Fájdalmas döntést kellett meghozniuk. Be kellett látniuk, hogy ha a két mászó továbbmegy, és el is éri Tomeket, a mozgásképtelen, hóvakságban, fagyási sérülésektől és magashegyi betegségtől szenvedő hegymászót nem tudják lehozni. Ezért azt a fájdalmas döntést hozták, hogy Eli lesegítésére koncentrálnak.

Négy órát pihentek, majd megkezdték az ereszkedést. Elit kötélen biztosították, de önállóan mozgott. Az utolsó szakaszt az alaptáborig segítség nélkül teljesítette.

A mentőcsapatot és Elit az alaptáborból helikopter szállította Skarduba, ahonnan Eli az iszlámábádi kórházba repült tovább, a lengyel mászó pedig az első adandó alkalommal visszatérnek helikopterrel a K2 alaptáborába, hogy folytassák expedíciójukat. A mentőexpedíciót ezzel lezártnak tekintjük.”

Bár Tomek barátai és hozzátartozói mindent megtettek, hogy egy helikoptert küldjenek érte, ez végül a rossz időjárási körülmények, valamint a rendelkezésre álló helikopterek repülési magasságának korlátai miatt nem volt lehetséges.

Tomasz „Tomek” Mackiewicz örökre az álmát jelentő hegy ölelésében maradt. Ez volt az első nyolcezrese. A súlyos heroinfüggésből kigyógyult, autószerelőként dolgozó hegymászó három gyermeket hagyott hátra.

Elisabeth Revol időközben visszatért Franciaországba, ahol egy sallanches-i, fagyásokra specializálódott klinikán kezelik a sérüléseit. Egyelőre nem tudni, hogy lesz-e szükség amputációra.

Tomek felesége az alábbi nyilatkozatot tette a közösségi oldalán:

„Szeretném kifejezni hálámat mindenkinek, aki segített megmenteni Elisabeth Revolt, és minden tőle telhetőt megtett, hogy megmentse szeretett férjemet, Tomeket. Eli él. Kimondhatatlan fájdalmam ellenére boldog vagyok, hogy túlélte. Próbált Tomeknek segíteni, ameddig csak az erejéből tellett… Köszönöm, Eli… És köszönöm a mentésre összegyűjtött pénzt, amelyet a mentés, a gyógykezelés, Elisabeth rehabilitációjának költségeire és a gyermekeink megsegítésére fordíthatunk. Nem tudok mindenkit felsorolni, amiért elnézést kérek, de köszönöm. Teljes szívemből. Köszönöm a biztató szavakat, és a felém áradó végtelen támogatást. Hogy ilyen rövid idő alatt összegyűjtöttétek a mentésre szükséges pénzt. Köszönöm az anyagi támogatást.  A jóságáért, a szeretetéért és a megértéséért Isten elengedi Tomeket, ő pedig befogadja őt… AN.”

A lengyel K2-expedíció segítségnyújtása a bajtársiasság oly mértékű példája, amely könnyeket csal az ember szemébe. Nyilván döntő tényező volt, hogy a bajba jutottak egyike lengyel volt, de nagyon valószínű, hogy ha csak Elisabeth-nek lett volna szüksége segítségre, a lengyelek akkor is megtették volna. Bár ezzel a saját expedíciójuk sikerét kockáztatták, egy percig sem gondolkodtak.

A tragédia kétségtelenül beárnyékolja a történetet, de ebben a pár napban benne van minden, amiről a hegymászás szól.

Olvass többet a témáról: Tomasz Maczkiewicz, Nanga Parbat, elisabeth revol

Ajánló

  • Hirdetés

  • Bikefun Sense kerékpáros komputerek

    Bikefun Sense kerékpáros ...

    Ilyen komputerre vágyik egy hobbibringás

  • Lazer Genesis LifeBEAM pulzusmérős fejvédő teszt

    Lazer Genesis LifeBEAM ...

    Fejemen a műszerem.

  • Hirdetés

  • Kerékpáros értelmező kéziszótár

    Kerékpáros értelmező ...

    A-tól Z-ig enciklopédia kerékpáros ...

  • Kerékpár katalógus 2018

    Kerékpár katalógus 2018

    A 2018-as év kerékpárkínálatának ...