Nanga-Parbat - egy hónapja a gyilkos hegyen

Ott fejeztük be, hogy a három fiú, Zoli, Ian és Dávid ez egyes tábort szeretnék kiépíteni, miközben az aggregátoruk halott, Zoli igyekszik regenerálni fagyott lábujjait, és hosszú várakozás után megkapják végre a téli sátrat.

Az áramellátásuk tehát továbbra sem javult, így baromi nehéz üzenni is a hegyről. De közben legalább feltűnt egy mediterrán mászócsapat, akik mégiscsak felpezsdítették kicsit az életet. Két olasz srác, egy francia lány, és persze az alaptábori vezetőjük, Ali színesíti a magyar-amerikai expedíció napjait. Ráadásul az újonnan érkezettek kölcsönadták az aggregátorukat is, így végre lehetett elektromos kütyüket tölteni.

Az új sátor felállítása azonban nem oldotta meg a csapat összes gondját, ezért úgy döntöttek, befűtenek a benzines főzővel… A levegő ugyan tényleg melegebb lett, és a benzingőz is jó altatónak bizonyult, de legközelebb ezt az egészséges élményt talán nem kockáztatják meg.

Január 14-én ismét feljebb másztak a fiúk, hogy jól szemügyre vehessék a Galau távoli gerincvonalát. A mediterrán csapat ennek a meghódítására indult, így ők is táborépítésben mesterkedtek.

Az aznapi nyomok azonban már másnap elveszni látszottak, mert kitartó havazás kezdődött, a sátorban pedig továbbra is kimerítő hideg uralkodott. Vajon mikor lesz már fűtésük? Lassan elfogynak az olvasnivalók, sok ideje tart már ez a tábori lét. Persze  a táj, a látvány és a különleges környezet sok mindenért kárpótol.

20-án Dávid lefelé indult a hegyről, utat taposni, mert már nagyon várták a hordárokat, és a csapat azt hitte, esetleg a mély hó tartja vissza a muníció felhozatalát. Zoli és Ian eközben az ideális beszálló út nyomvonalát kutatták a Kinshofferhez. Úgy tűnt azonban, a hordárok még mindig Sher faluban vesztegelnek, mert Dávid nem találkozott szembe senkivel.

Másnap hármasban ismét felfelé indultak. Várt rájuk a nyomtaposás kíméletlen munkája. A fiúk váltották egymást, hiszen az elöl haladó nem sokáig bírja egyedül a munkát. Lép, tapos, tapos. Másik láb lép, tapos, tapos. Délutánra felértek a Diamir-gleccser alsó hógyűjtő medencéjéhez, ahol jégtornyok és hasadékok kacsintgattak rájuk. Pár felszerelést depóznak egy sziklatömbnél, majd lehótalpazott a csapat az alaptáborhoz.

22-én az előző napinál jóval gyorsabban feltrappoltak a srácok a depóig, majd Zolit gyomorbántalmai miatt hátrahagyva, még tovább is jutottak. Végül 4810 m-en hagyták az egyes tábor holmijait.  

A következő nap csodák csodájára megérkeztek a hordárok, így Ian csuklyája is visszatért eredeti gazdájához. Ráadásul egy új generátorral állítottak be! A fiúk mindent gyorsan bekötöttek, és akár már mozizni is lehetett volna, ha… le nem robban az új áramfejlesztőjük. De lerobbant. Viszont legalább azalatt a három óra alatt, amíg működött, lehetett tölteni az eszközöket.

Hajnali indulással Ian és Dávid gyorsan elérte a felső depót is, majd kb. 5000 méterig ügyesen egyensúlyoztak a firnes lejtőn, ami néha egészében megroppant alattuk. Hágóvassal és mászással sikerült megközelíteniük az egyes tábort, de a célegyenesben Dávid még beleesett egy jéghasadékba, ahonnan azonban szerencsésen ki tudott kecmeregni. Végül felállítottak egy sátrat, majd holdfényben visszaereszkedtek az alaptáborba. Zoli ezalatt szétszedte és összerakta az immár újjászülető generátort, a hazaérkező csapat nagy örömére. Jöhet a mozi?

A tervek szerint 26-án mindhárman elindultak az egyes táborba, de Zoli útközben egyre kevésbé bírta a tempót. Úgy tűnt, az akklimatizáció hiánya betett neki, ezért közösen úgy döntöttek, hogy kiszáll a buliból, és csak az alaptáborból segít nekik azontúl. Így Ian és Dávid kettesben érték el az egyes tábort, ahol már délután lepihenhettek.

A kettes tábor felé induló útkeresés életveszélyes izgalmakat rejtett másnap a fiúk számára. Jégszakadékok között menetelve Ian egyszer csak egy hóhíd két szélén találta magát, alatta pedig csak a tátongó mélység… Kiabált Dávidnak, aki egy hegymászóbotot csúsztatott oda neki, majd kötélbiztosítással Ian elrugaszkodott, hogy a szakadék másik végén érjen talajt… ami végülis sikerült. De ha kevés lett volna az adrenalin, a lefelé úton hirtelen fura zaj ütötte meg Ian fülét. Mikor felnézett, tudta, hogy rohanniuk kell. A jégszakadékok között bukdácsolva végül leguggoltak, lefúrták a botjukat maguk mellé, és várták, hogy elmúljon a hideg levegő, por és jéggolyók záporozása körülöttük. Szerencsére a lavina nem tolt magával hófalat, az ugyanis végzetes lehetett volna a szakadékok között a fiúkra.

Egy éjszakai perembivakolást követően Dávid és Ian ismét az alaptáborba érkeztek. Persze az aggregátor újra elromlott, Zoli a fagyási sérülései miatt a hazamenetelben kezdett gondolkodni, és az időjósok hosszantartó havazást ígértek. Lehet, hogy inkább le kéne ugrani pihenni a városba?

Végül mindhárman úgy döntenek, hogy lemennek egy időre a hegyről. Zoli hazaindul, Dávidék viszont csak egy kis pihenésre vágynak. A hotel, ahova már terepjáró viszi őket, azonban nem fűt a szobákban, így a teljes komfortra még várniuk kell. Chilas-ban végre változatos ételek várják őket, és a helyi rendőrfőnök túl szíves invitálásának sem tudnak ellenállni, aki a bazári forgatagból viszi őket beszélgetésnek álcázott kihallgatásra. De szabadulnak a fiúk, egyelőre nem a zárkában ér véget az expedíció.

És a folytatás?

Vajon megtalálják majd a már kitaposott nyomaikat Dávid és Ian? Visszajutnak épségben az egyes táborba? Minden felszerelésük meglesz az alaptáborban? Ha kipihenték az egyhavi magashegyi fáradalmaikat, reméljük, ezekre a kérdésekre is választ kapunk.